November 28-án, törökországi apostoli látogatásának második napján, ebéd után XIV. Leó pápa az isztambuli Atatürk repülőtérről helikopterrel Nikaiába, a mai İznikbe utazott, hogy részt vegyen a Szent Neofitosz-bazilika régészeti feltárásának közelében tartott ökumenikus imatalálkozón.
A pápát I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka fogadta. A jelen lévő vallási vezetők körmenetben a régészeti feltárás közelében lévő emelvényhez vonultak, majd félkörben elhelyezkedve Krisztus és a nikaiai zsinat ikonjai előtt gyertyát gyújtottak. A pátriárka köszöntő beszéde után ökumenikus imádságot mondtak, meghallgattak egy evangéliumi szakaszt. Ezután mondta el beszédét XIV. Leó pápa. Az énekek, a nicea-konstantinápolyi hitvallás közös elmondása, a fohászok és a Miatyánk elimádkozása után közösen adtak áldást.
Az alábbiakban XIV. Leó pápa teljes, magyarra fordított beszédét közreadjuk.
Kedves testvéreim!
Ebben a sok tekintetben drámai korban, amikor az emberi méltóságot számtalan veszély fenyegeti, az első nikaiai zsinat ezerhétszázadik évfordulója alkalmat ad arra, hogy megkérdezzük: kicsoda Jézus Krisztus a mai emberek életében, kicsoda ő mindannyiunk számára? Ez a kérdés különösen a keresztényeknek szól, akik könnyen pusztán karizmatikus vezetővé vagy valamiféle szuperemberré silányíthatják Jézus Krisztust – ez a torzítás végül szomorúsághoz és zavarhoz vezet (vö. Homília, 2025. május 9.). Istenségének tagadásával Areiosz (Arius) egyszerű közvetítővé fokozta le Krisztust Isten és az ember között, figyelmen kívül hagyva a Megtestesülés valóságát, s így az isteni és az emberi helyrehozhatatlanul elvált egymástól.
Ez volt a tét Nikaiában, és ez a tét ma is: a hit abban az Istenben, aki Jézus Krisztusban olyanná lett, mint mi, hogy „az isteni természet részeseivé” tegyen bennünket (2Pét 1,4; vö. Szent Iréneusz: Adversus haereses, 3,19; Szent Atanáz: De Incarnatione, 54,3).
Ez a krisztológiai hitvallás alapvető fontosságú azon az úton, amelyen a keresztények a teljes egység felé haladnak: ezt ugyanis a világ valamennyi egyháza és keresztény közössége magáénak vallja, beleértve azokat is, amelyek különböző okokból nem használják liturgiájukban a nicea-konstantinápolyi hitvallást. A hit „az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idők kezdete előtt […], az Atyával egylényegű” olyan szoros kötelék, amely már most egyesíti az összes keresztényt. Így – Szent Ágostont idézve – ökumenikus összefüggésben is elmondhatjuk, hogy „noha mi, keresztények sokan vagyunk, az egy Krisztusban egyek vagyunk” (Zsoltármagyarázat, 127). Annak tudatából kiindulva, hogy már összeköt bennünket ez a szoros kötelék, a Jézus Krisztusban kinyilatkoztatott isteni ige egyre teljesebb befogadásának útján a Szentlélek vezetése alatt mindannyian arra kaptunk meghívást, hogy a kölcsönös szereteten és a párbeszéden keresztül felszámoljuk a sajnos még ma is fennálló botrányos megosztottságot, és tápláljuk magunkban a vágyat az egység iránt, amelyért az Úr Jézus imádkozott és életét adta.
amely mindenki számára reményt hirdet, a békének és annak az egyetemes testvériségnek az üzenetét, amely átlép közösségeink és nemzeteink határain (vö. Ferenc pápa: Beszéd a Keresztény Egység Pápai Tanácsa plenáris ülésének résztvevőihez, 2022. május 6.).
A kiengesztelődés ma olyan felhívás, amely az egész, konfliktusoktól és erőszaktól sújtott emberiségtől érkezik. A Jézus Krisztusban hívők közötti teljes közösség iránti vágy mindig együtt jár az emberek közötti testvériség keresésével. A niceai hitvallásban megvalljuk hitünket az „egy Istenben, mindenható Atyában”, ugyanakkor nem volna lehetséges Istent Atyánknak hívni, ha megtagadnánk, hogy testvéreinknek ismerjük el a többi férfit és nőt, akiket Isten szintén a saját képére teremtett (vö. II. Vatikáni Zsinat: Nostra aetate nyilatkozat, 5).
A vallások természetüknél fogva ennek a valóságnak a letéteményesei, és ösztönözniük kellene az embereket, a közösségeket és a népeket, hogy ezt felismerjék és gyakorolják (vö. Záróbeszéd a békéért tartott imatalálkozón, 2025. október 28.). A vallás háború és erőszak igazolására való felhasználását, valamint a fundamentalizmus és a fanatizmus minden formáját határozottan el kell utasítanunk; ezzel szemben a testvéri találkozás, a párbeszéd és az együttműködés útját kell követnünk.
Mély hálával tartozom Bartholomaiosz őszentségének, aki nagy bölcsességgel és előrelátással úgy döntött, hogy pontosan azon a helyen emlékezzünk meg együtt a nikaiai zsinat ezerhétszázadik évfordulójáról, ahol a zsinatot tartották. Szívből köszönöm továbbá az egyházak vezetőinek és a keresztény közösségek képviselőinek, hogy elfogadták a meghívást erre az eseményre.
Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
