Óriásit hibáztak az ukránok, átszakadt a front Zaporizzsjánál. Moszkva kézhez kapta a hivatalos béketervet

Óriásit hibáztak az ukránok, átszakadt a front Zaporizzsjánál. Moszkva kézhez kapta a hivatalos béketervet

Washington eljuttatta Moszkvának a béketerv paramétereit. A dokumentum tartalmát az amerikai és ukrán fél genfi konzultációi után véglegesítették. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője megerősítette a kézhezvételt. Jelezte, hogy a javaslatot a jövő héten vitatják meg Moszkvában.

A tervezet 28 pontból áll. Marco Rubio amerikai külügyminiszter a genfi egyeztetést az eddigi legproduktívabbnak nevezte. Ukrán sajtóhírek szerint a felek a terv nagy részét egyeztették. Vlagyimir Putyin korábban úgy nyilatkozott, hogy az amerikai terv alapja lehet a rendezésnek.

Az orosz vezetés azonban óvatos a nyilvános kommunikációval. Peszkov szerint a részleteket tárgyalások útján kell tisztázni. A Kreml nem kíván „megafon-diplomáciát” folytatni. Arról sem nyilatkoztak, hogy az ENSZ vagy konkrét országok ismernék-e el az egyezményt.

Kijev álláspontja a területekről

Andrij Jermak, az ukrán elnöki hivatal vezetője határozottan nyilatkozott a területi kérdésekről. Leszögezte, hogy Volodimir Zelenszkij nem ír alá területátadásról szóló dokumentumot. Az ukrán alkotmány ezt kifejezetten tiltja. Ezt Jermak a The Atlantic-nak adott interjúban erősítette meg.

Van azonban egy fontos megkülönböztetés a tárgyalásokban. Kijev kész egyeztetni a pillanatnyi érintkezési vonalról. Ez a háborús felek által ellenőrzött területek elválasztását szolgálná. A szuverén határok kérdésében azonban Ukrajna nem enged.

Az Európai integráció kérdése is külön sávba kerülhet. Washington beleegyezett, hogy a NATO-tagságot és az uniós integrációt külön kezeljék. Jermak szerint egyetlen épeszű vezető sem mondana le hivatalosan az országa területéről. A tárgyalások folytatása a hét végén várható.

Hírdetés

Körkép-vélemény:

Érdemes kiemelni, hogy a béketerv már utalt rá, hogy Ukrajnának nem kellene hivatalosan elismernie megszállt területei elvesztését, amit az oroszok hajlanak elfogadni, tekintettel arra, hogy az ukrán alkotmányba ez bele van foglalva. Moszkvában sokkal nagyobb problémának látják Volodimir Zelenszkij elnök legitimációját. Ha alá is írna egy békeszerződést, később azt egyesek a háború kiújítása érdekében megkérdőjelezhetik. Zelenszkij elnök mandátuma 2024 májusában lejárt. Tény, hogy háború idején nem lehet választást tartani (sem jogi sem gyakorlati szempontból), ám az ukrán alkotmánynak van egy olyan értelmezése, miszerint a hatalomnak vissza kellett volna szálnia a parlamentre és annak első emberére, a házelnökre. Lehet, hogy ma még nyugaton is Zelenszkij legitimációját ismerik el, de pillanatok alatt megfordulhat a dolog, ha a nyugati háborús héják úgy látják, hogy ez esélyt ad egy esetleges békeszerződés elkerülésére vagy megkérdőjelezésére.

Kaotikus visszavonulás a fronton

A diplomáciai lépésekkel párhuzamosan a fronton súlyosbodott a helyzet. Egy ukrán egység koordinálatlanul vonult vissza Huljajpole térségében. Ez lehetővé tette az orosz erők benyomulását a szárnyakon, magyarul, oldalról tudták támadni a kiépített védvonalat, és egy részét felgöngyülítették. Vlagyiszlav Volosin szóvivő elismerte a kaotikus visszavonulást.

A hiba fedezék nélkül hagyta a szomszédos egységeket, az orosz csapatok pedig kihasználták a nehéz időjárási körülményeket. A térség korábban a front egyik legstabilabb szakasza volt, most veszélybe került Zaporizzsja megye keleti védelme.

A DeepState elemzői szerint az oroszok elérték Huljajpole külterületét. November 26-án az orosz erők elfoglalták Viszoke települést. Ez a falu közvetlenül a várostól északkeletre fekszik.

Hasonló hibák korábban is előfordultak. A pihentetésre visszahívott csapat nem várta be a cserét (vagy a csere nem érkezett meg időben vagy egyáltalán), és az állások védtelenül maradtak. Az ukránok rendszerint ilyenkor megpróbálják visszaszerezni az elvesztett területet, és rendszerint ezt nagy véráldozatok árán azoknak kell, akiket eredetileg pihentetésre hívtak vissza. Hosszú ideje megy egy diskurzus nyugaton és Ukrajnában is, hogy az ukrán katonai vezetés minden szintjén problémát okoz a rossz döntéshozás, aminek súlyos ára van.

Körkép.sk, Ukrajinszka Pravda, KiyvPost, TASS

Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Alastair Grant, Pool


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »