Világrekorddal jubilál Budapesten Az operaház fantomja Juhász Katalin2025. 11. 28., p – 10:34
A Madách Színház történetének egyik legnagyobb mérföldkövéhez érkezik: Andrew Lloyd Webber legendás musicalje, Az operaház fantomja vasárnap, november 30-án az 1000. előadását ünnepli.
A jubileum egyben világrekord is: a londoni bemutató óta a világ több mint 180 városában játszott zenés darab történetében nincs más produkció, amely ilyen hosszú időn át, ugyanazzal a főszereplővel, megszakítás nélkül érte volna el az ezredik előadást. Sasvári Sándor huszonkét éve, a premier óta alakítja a Fantomot.
„Ez óriási lehetőség, és mindent megteszek azért, hogy a kondícióm lehetővé tegye, hogy még sok-sok éven keresztül alakíthassam ezt a szerepet”
– mondta a 68 éves művész,
Az operaház fantomját 2003-ban mutatta be a Madách Színház. A rendező, Szirtes Tamás a világon először kapott engedélyt arra, hogy non-replica verzióban – vagyis saját látványvilággal és színpadi megoldásokkal – vigye színre a musicalt.
A darab a Párizsi Operaház titokzatos lakójának történetét meséli el, aki beleszeret a fiatal énekesnőbe, Christine-be. A történet a szépség és a sötétség, a vágy és a félelem határán egyensúlyoz, miközben a zene ereje és a szerelem örökérvényű témái elevenednek meg.
Az ezredik előadást vasárnap láthatja a közönség, a jubileum alkalmából a jelenlegi három szereposztás valamennyi tagja színpadra lép.
„Ritka alkalom egy színház életében Az Operaház Fantomja, a Madách Színház történetében is korszakváltást hozott. Olyan erejű és nagyságú darab, amely képes arra, hogy egy színházat megfordítson, képes arra, hogy egy zenés színjátszó kultúrát megújítson”
– véli Szirtes Tamás rendező. – „A darab jogaira mellettünk még két nagyon erős aspiráns pályázott. Amikor kiderült, hogy a Madách Színházzal bemutathatjuk, megállt a világ. És mindaz, ami azóta történt, amiért most itt játszunk és dolgozunk, az ennek a pillanatnak is köszönhető.”
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


