Órákkal felesége halála után hunyt el Póka László

Órákkal felesége halála után hunyt el Póka László

Az elhunytak lánya szerint a szeretet ereje miatt történt így.

Elhunyt dr. Póka László, egykori triatlonos, öttusázó, orvos, és a sportág elkötelezett barátja, valamint szeretett felesége, dr. Póka Lászlóné – közölte a Magyar Triatlon Szövetség.

Hírdetés

A szövetség elnöke, Kindl Gábor azt írta, „legutolsó találkozásunkkor, az elköszönéskor már éreztem, hogy talán utoljára beszélgetünk, mégis váratlanul ért a hír, hogy valóban végleg búcsúztunk akkor egymástól. Rendkívül fájdalmas a veszteség, amit a halálod jelent. Megnyugvást jelent, hogy szeretett feleségeddel együtt, egy napon távoztatok, akit súlyos betegsége során évekig ápoltál a rád jellemző lelkiismeretességgel”.

A Blikk megtalálta a lányuk Facebook-posztját, amelyből fény derült a megrendítő történetre: „november 23-án megrendítő tragédia ért bennünket. Pár óra különbséggel elvesztettük a szüleimet. Édesanyám hosszan tartó betegséget követően, Édesapám pedig mély fájdalmában agyvérzés következtében hunyt el. A köztük lévő szeretet annyira erős volt, hogy együtt folytatják útjukat”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »