Több mint egymilliárd forint támogatást osztott szét a Pro Filii Alapítvány idén

Több mint egymilliárd forint támogatást osztott szét a Pro Filii Alapítvány idén

A Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló szervezete, a Pro Filii Alapítvány több mint egymilliárd forint támogatást osztott szét pályázati keretek között 2025-ben.

A szervezet az utolsó negyedéves pályázati ciklusban is nagymértékű támogatást ítélt meg a rászorultak javára: az alapítványhoz 494 pályázó több mint 2,5 milliárd forintra nyújtott be kérelmet, a kuratórium döntése alapján végül 70 pályázat részesült mintegy 250 millió forint összértékű dotációban.

A Mészáros Csoportnak szerdán az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint 2025-ben 46 magánszemély körülbelül 120 millió forint, 24 civil és nonprofit szervezet pedig mintegy 130 millió forintos össztámogatást kapott.

A Pro Filii Alapítvány az utolsó negyedéves pályázati ciklusban is kiemelt figyelmet fordított a súlyos egészségügyi problémával küzdő gyermekek és a tartósan beteg felnőttek támogatására.

A szervezet hozzájárult többek között agyvérzéssel született, extrém koraszülött hármasikrek rehabilitációjához, egy gyermek lábfej-rekonstrukciós ortopédiai műtétjének finanszírozásához, agyi bénulással élő kisfiú robotterápiájához, féloldali bénulással élő gyermek fejlesztéséhez, továbbá Down-szindrómával, autizmussal, illetve ritka genetikai rendellenséggel született kiskorúak, például egy Prader-Willi szindrómás kislány, valamint egy Galloway-Mowat szindrómás 2 éves kisfiú fejlesztéséhez. A dotációk többek között lehetővé teszik egy súlyos vasúti balesetben mindkét lábát és alkarját elveszítő családapa myoelektromos protézisének beszerzését, valamint egy spasticus agyi bénulással élő, és egy 9 éves, agydaganat-műtéten átesett gyermek terápiáját is.

Hírdetés

„Alapítványunk ebben az évben is több ezer súlyos beteg gyermeknek, felnőttnek és nehéz helyzetbe került családnak nyújtott segítséget. Rengeteg életmentő kezelésre, egészségügyi intézmények felújítására, nélkülözhetetlen orvosi műszerek beszerzésére adtunk támogatást. Ezek mindegyike egy külön történetet hordoz magában, a pályázatok mögött küzdelem és félelem áll. Mindezeket szem előtt tartva, fontos, hogy a segítség minél hamarabb megérkezzen oda, ahol a legnagyobb szükség van rá. Nagy öröm számomra, hogy az év utolsó pályázati ciklusában is rengeteg család életébe hozhattunk valós változást, ugyanakkor nagy megtiszteltetés, hogy egyre több ember bizalmát élvezhetjük. Számtalan megható visszajelzést kapunk és amikor ezek a családok nemcsak a küzdelmeiket, hanem később a gyógyulás pillanatait, folyamatát is megosztják velünk, az a legnagyobb visszaigazolás számunkra. Ez az, ami leginkább erősít bennünket a munkánk során” – idézte a közlemény Várkonyi Andreát, a Pro Filii Alapítvány kuratóriumi elnökét.

Kiemelték: az alapítvány ezúttal is támogatott civil és nonprofit szervezeteket, ennek köszönhetően szerezhet be a szegedi Gyermekgyógyászati Klinika betegmonitorozó rendszert, a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány egy speciális EEG műszert koraszülöttek agyi aktivitásának vizsgálatához, a Bókay Gyermekklinika pedig újszülöttek intenzív ellátását biztosító új munkaállomásokat alakíthat ki.

Ezen felül az Ipoly-völgyi Különleges Mentőegyesület mentőgépkocsit, a Szentendre Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület védőfelszereléseket vásárolhat, a Festetics Pál Általános Iskoláért Alapítvány esélyteremtő iskolaudvart és játszóteret építhet – sorolták.

Mint a közleményben hangsúlyozták, a Pro Filii Alapítvány elfogadott kulturális és sport témájú pályázatokat is: segítséget nyújt többek között egy nagymamának, aki kürtművész unokája hangszerbeszerzéséhez kapott hozzájárulást, egy fiatal balett-táncos pedig a szervezetnek köszönhetően kezdheti el külföldi tanulmányait.

A Baranyahídvégi Polgári Egyesület olyan kültéri fitneszparkot hozhat létre, amellyel esélyt kap a helyi közösség egy egészségesebb életre, de több tehetséges sportoló, parasportoló is részesül támogatásban. A kuratórium döntésének eredményeként például egy paralimpikon sportlövő kapott esélyt a közelgő Európa-bajnokságra történő felkészülésre – írták.

A 2025. évi negyedik negyedévben beérkezett pályázati anyagokról szóló kuratóriumi döntés eredménye a www.profilii.hu weboldalon olvasható – áll az összegzésben.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »