Vác, Kaposvár, Székesfehérvár és Szeged után ezúttal Debrecen adott otthont a november 22-én az ötödik alkalommal megrendezett országos életvédő napnak. A rendezvény mottója a szervezők részéről üzenet és állásfoglalás is volt egyben: Gyermekáldás – A gyermek áldás. Az esemény házigazdája a Hajdúdorogi Főegyházmegye volt.
Gödöllőről, Kecskemétről, Nyíregyházáról, Budapestről és Miskolcról is érkeztek pedagógusok, papok, az életvédelem területén és a szociális szférában tevékenykedők a Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskolába, hogy szót emeljenek a megfogant életek védelméért.
Az V. Országos Életvédő Napnak a Hajdúdorogi Főegyházmegye volt a házigazdája. A Családegyház, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) családbizottságával együtt szervezett konferencián sokaknál tabunak számító, intim és társadalmunkat megosztó témák megvitatását vállalták. A rendezvény mottója a szervezők részéről üzenet és állásfoglalás is volt egyben: Gyermekáldás – A gyermek áldás.
Terdik János, a Hajdúdorogi Főegyházmegye pasztorális helynöke Jeremiás könyvének gondolatával köszöntötte a jelenlévőket:
Az életvédő nap célja nemcsak az, hogy a jelenlévők előadásokat hallgassanak meg, hanem hogy Isten elültesse szívükbe is az élet védelméről elhangzó gondolatokat – hangsúlyozta Terdik János atya.
A programnak helyet adó Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola nevében Vas Péter igazgató üdvözölte az ország egész területéről érkező vendégeket. Az intézmény kórusa, a Lautitia gyermekkar hatodikos tanulói Rolf Løvland és Brendan Graham You raise me up című dalát adták elő.
– hangsúlyozta az életvédő nap megnyitóján Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita.
– mondta a metropolita.
Marton Zsolt, a Váci Egyházmegye püspöke, az MKPK Családbizottságának elnöke az életvédő nap mottója kapcsán hangsúlyozta: az emberi élet érték, az életvédő nap résztvevői pedig azért munkálkodnak, hogy a megfogant életek meg is születhessenek.
Az életvédő napon két részben hangzottak el előadások.
Az előadókról és az általuk tárgyalt témákról az esemény programfüzetében bővebben is olvashatunk, és hasznos hivatkozásokat találunk benne a különböző életvédő csatornákhoz.
A program első részben Az élet határpontjai – az élet kultúrája témához kapcsolódóan tartottak előadásokat a meghívott szakértők.
A Kárpátaljáról érkezett Popovicsné Palojtay Márta, a Család és Élet Egyesület vezetője, aki hosszú évek óta szervez lelkigyakorlatokat abortuszon átesettek nők számára, előadásában a néma gyászról, az abortusz miatt érzett bűntudatról és annak következményeiről, pszichés zavarokról, szuicid magatartásról, a nők önmaguk ellen fordított haragjáról beszélt. Szót ejtett arról is, hogy a kapcsolatok jelentős része ezután tönkremegy.
Makkné Kende Adrienn és Schaffler Orsolya az RRM, azaz a reproduktív helyreállító orvoslás szemléletét ismertette, amely a meddőséget nem diagnózisként, hanem tünetként kezeli. A termékenységi problémák kezelését az egészség helyreállításában keresik; a férfit és a nőt itt egységként kezelik. Az előadók arról is beszéltek, milyen mentális problémák nehezednek a párokra a meddőség miatt.
Hortobágyiné Nagy Ágnes a 10–12 éves lányoknak szóló felvilágosító program, a Ciklus Show kezdeteit és sikereit mutatta be. Elmondta: a foglalkozás a női testtel, hormonokkal, menstruációval, a megtermékenyítés csodájával kapcsolatos legfontosabb alapfogalmakat tisztázza játékos és szemléletes módon.
Előadásából kiderült, hogy bár a menstruáció, a peteérés, a hormonok minden nő életét érintik, sokan mégis tabuként kezelik, a fiatal lányok pedig sokszor nem mernek tanácsot kérni a saját testüket érintő változások, jelenségek kapcsán.
Mi történik a lombikban? Létezik-e „katolikus lombik”? – ezekre a kérdésekre kereste a választ Csépányi Gábor atyával az életvédő nap moderátora, Keresztes Ilona.
Olyan kérdésekről is szó esett, hogy hogyan tekint saját életére a lombikban vagy erőszakkal fogant gyermek, s hogy kiveszi-e a döntést Isten kezéből a szakember az embriószelekció során. A beszélgetőpartnerek egyértelműen aláhúzták:
A második szekció dr. Horváth Zsolt, a Szent Lukács Görögkatolikus Integrált Gyermekrehabilitációs és Szociális Központ vezetőjének előadásával, tanúságtételével kezdődött. Elmondta, hogyan élte meg, amikor gyermekénél 12 hetes magzatként kiszűrték, hogy Down-szindrómára van gyanú, és hogy hogyan reagált a környezete arra, hogy neonatológusként gyermekének nemcsak apja, de kezelőorvosa is lett.
Fábián Krisztina különböző országokból hozott példát a magzati élettel kapcsolatos jogi szabályokból. Visszaemlékezett az úgynevezett szívhangrendelet 2019-es bevezetésére és annak társadalmi visszhangjára. Megdöbbentő adatot közölt arról, hogy a hagyományosan katolikus országnak tartott Írországban évente 11 ezer abortuszt hajtanak végre.
Pontifex Sára előadásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a szeretetteljes, mégis tényekre és igazságokra épülő kommunikációnak és érvelésnek kulcsfontossága van az élet védelmében. Kiemelte: mindig meg kell hallgassuk a másikat; egyetértően és együttérzően kell fogadnunk az álláspontját, de megfelelő kérdések, történeket, képek használatával mégis az élet védelmére kell törekedni.
Szántóné Alföldi Szilvia a Szent Anna Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ Gólyafészek lakásotthonának működését ismertette, ahol szakellátás keretén belül kiskorú várandós lányokkal foglalkoznak.
Szívszorító beszámolójában arról beszélt, hogyan kell felkészíteni a lányokat az anyává válásra úgy, hogy ők maguk is szinte még gyerekek. Többen közülük nehéz családi körülmények között nevelkedtek, édesanyjuk elhanyagolta őket, így nincs személyes tapasztalatuk sem a kötődés és a szeretet apró gesztusai, sem egy újszülött ellátása, a közös játék, mondókázás, éneklés terén.
A délután során az elhangzott előadásokat műhelymunka keretében tárgyalták tovább a résztvevők.
A napot Roska Péter atya előadása zárta, aki az Egyház és az életvédelem kapcsolatát tárta a hallgatóság elé. Kiemelve: fontos, hogy krízishelyzetben is követni tudjuk az evangélium tanítását.
A napot a résztvevők az Attila téri főszékesegyházban tartott Szent Liturgiával zárták.
A Szent Liturgia előtt a rendezvény hagyományainak megfelelően idén is a jelképes staféta átadásával zárult a program szakmai része.
A VI. Országos Életvédő Nap házigazdája a Szombathelyi Egyházmegye lesz.
Szöveg: Tóthné Espán Margaréta/Hajdúdorogi Főegyházmegye
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


