Átadás előtt a zselízi és a párkányi új mentőállomás Vataščin Péter2025. 11. 25., k – 17:38 Párkány/Zselíz |
Uniós forrásból, az egészségügyi tárca irányításával országszerte legalább 55 új mentőállomás épül. A zselízi és a párkányi épület már elkészül, átadásra vár – közölte lapunkkal az országos mentőszolgálat műveleti központjának szóvivője.
Az egészségügyi tárca uniós forrásból, 30 millió eurós keretösszegből 55 új mentőállomást létesít országszerte a mentősök országos műveleti központjával együttműködésben. Ennek a hálózatnak a része lesz a zselízi és a párkányi állomás is – közöltük lapunk korábbi tudósításában.
Több mint 900 ezer eurós fejlesztést alkot a két állomás
Zselízen a telket az állam vásárolta meg a várostól, Párkányban pedig megyei telken épült fel az új létesítmény, a telekre a mentőszolgálat hosszú távú bérleti szerződést kötött. Zselízen tehát az új mentőállomás a főút közelében, a Fő utcai üzletközpont mögött található, Párkányban pedig a megyei rendelőintézet mellett fog működni.
Petra Klimešová, az országos mentőszolgálat műveleti központjának szóvivője az Új Szóval közölte, hogy
a mentőszolgálat új, zselízi épülete áfa nélkül 424 ezer euróba került és egy mentőegység központjaként fog működni, a párkányi állomást viszont két mentőegység számára építették, ez utóbbi áfa nélkül 505 ezer euróba került.
Kétszintes állomások
Párkányban és Zselízen is alagsor nélküli, kétszintes épületről van szó. A földszinten garázst, raktárat és műszaki helyiséget alakítottak ki, az emelet a mentőcsapat – csapatok, a személyzet részére szolgál.
„Az épületek már mindkét helyen elkészültek, a használatbavételi engedély kiadása után a megrendelő, azaz az országos mentőszolgálat üzemelteti majd őket”
– értesült lapunk a szóvivőtől.
Juhász András, Zselíz polgármestere annyit jegyzett meg az Új Szónak, hogy a zselízi épület kolaudációja akár idén év végéig megtörténhet. Mindkét városban fontos, hogy új mentőállomások működjenek, korszerű körülmények közt, mert a mentőautókkal elég nagy területeket kell lefedniük. Komolyabb kórház pedig csak Érsekújvárott, Léván, Nyitrán és Komáromban található.
Kapcsolódó cikkünk Párkány |
Januártól lángost, hamburgert és pizzát is ehetnek helyben a diákok, jövő szeptembertől pedig a megrendelt meleg ételt osztanák majd ki egy erre kialakított helyiségből a tanulóknak.
Megoldódik a helyi középiskolai étkeztetés ügye. Az új Párkányi Iskolaközpontba betagozódott Műszaki, Szolgáltatások és Kereskedelmi Szakközépiskola diákjainak a következő tanévtől mégsem fog kelleni messzire gyalogolniuk, ha rendes ételt szeretnének ebédelni.
Melegétel-kiadó a szakközépiskolában
„Körvonalazódik a megoldás, mert a tervek szerint az iskola épületében egy melegétel-kiadót létesítenének“
– értesült lapunk Csenger Tibortól, a fenntartó Nyitra megye alelnökétől egy személyes találkozás alkalmával. Az elképzelés szerint jövő év szeptemberére a szakközépiskolában – részben a bezárt étkezde eszközeiből is – , egy korszerű, minden higiéniai előírásnak megfelelő melegétel-kiadót rendeznének be. Tehát ebből a helyiségből osztanák ki naponta a diákoknak azt a menzás ebédet, amit a szlovák alapiskola étkezdéjéből hoznának el. Mindig annyi adagot, ahányat előre megrendeltek és kifizettek.
Januártól büfé, az új tanévtől pedig ételkiadó is
Karácsony Beáta, a Párkányi Iskolaközpont megbízott igazgatója megerősítette lapunk értesüléseit és közölte, hogy a Műszaki, Szolgáltatások és Kereskedelmi Szakközépiskolában már most is működik egy bagettes ételautomata, januártól pedig büfé is lesz az iskolában, meleg ételekkel, azaz lángossal, hamburgerrel és pizzával.
„A 2026/2027 –es tanévben pedig ételkiadót létesítenénk az épületben“
– reagált megkeresésünkre az igazgató. Karácsony Beáta, majd hozzátette: dolgoznak a megoldáson.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


