A delhi Maulana Azad Orvosi Egyetem új kutatása szerint a műtét alatt lejátszott halk, nyugtató zene mérhetően javítja a betegek felépülését – még akkor is, amikor ők ebből semmit sem érzékelnek. A Music and Medicine folyóiratban megjelent tanulmány laparoszkópos epehólyag-eltávolításon átesett pácienseket vizsgált, és az eddigi legerősebb bizonyítékot szolgáltatta arra, hogy az altatás alatti zene csökkentheti a gyógyszerigényt, stabilizálja az életjeleket és gyorsabb ébredést eredményez.
A kísérletben 56, 20–45 év közötti beteget osztottak két csoportra: mindannyian ugyanazt a modern altatási koktélt kapták, ám csak az egyik csoport hallgatott halk fuvola- vagy zongorazenét zajszűrő fejhallgatón keresztül. A különbség látványos volt: a zenét hallgatók kevesebb propofolt és fentanilt igényeltek, alacsonyabb stresszhormonszinttel és kiegyensúlyozottabb vérnyomással vészelték át a műtétet, és tisztább fejjel ébredtek.
A kutatók azt feltételezik, hogy bár az altatás elnémítja az agy nagy részét, a hallópályák részben aktívak maradnak. A zenére nem emlékeznek a betegek, de a tudatalatti mégis reagál rá – csökkenti a belső stresszt, és így a test kevesebb gyógyszerrel is stabil marad.
Az aneszteziológusok szerint a zeneterápia olyan egyszerű, olcsó és mellékhatásmentes eszköz, amely hamar általános gyakorlattá válhat a műtőkben.
– fogalmaztak a kutatók. Úgy tűnik, ehhez néha elég néhány gyengéd hangjegy is.
BBC, Körkép.sk
Nyitókép forrása: BBC
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


