Erste kutatás: a legtöbben ugyanannyit, vagy inkább kicsit kevesebb pénzt szánnak idén karácsonyi ajándékokra

Erste kutatás: a legtöbben ugyanannyit, vagy inkább kicsit kevesebb pénzt szánnak idén karácsonyi ajándékokra

Idén a legtöbben 25-50 ezer forintot szánnak összesen a karácsonyi ajándékokra. A nagy többség nem költ többet annál, amennyit a havi jövedelme vagy a spórolt pénze enged, áruhitelben vagy egyéb, banki kölcsönben csak kevesen gondolkodnak – ez derült ki azt Erste friss felmérésérből

A legtöbb ember már elkezdett gondolkodni a karácsonyi ajándékokon, főleg, hogy itt a Black Friday is, amikor számos különböző bolt, áruház kínál rengeteg akciót – jelentette ki a pénzintézet munkatársa.

„Készítettünk egy országos lefedettségű, reprezentatív kutatást 1200 fő részvételével, amiből kiderült, hogy a legtöbben idén 25-50 ezer forint közötti összeget szánnak karácsonyi ajándékokra” – mondta az InfoRádióban Murányi Linda, az Erste PR és belső kommunikációs vezetője.

Hozzátette, nyilvánvalóan vannak eltérések, hiszen vannak, akik kicsit többet, és olyanok is, akik kicsit kevesebbet szánnak erre a célra, viszont kiderült az is, hogy

Hírdetés

idén a legtöbben ugyanakkora, vagy valamivel kisebb összeget szánnak egy-egy főre, mint tavaly.

A kommunikációs vezető elmondta, a felmérés szerint sokan, a válaszadók 47 százaléka vásárol édességet és élelmiszert ajándékba. Emellett nagyon népszerűek még a ruházati cikkek is, és értelemszerűen a játékok, főként a gyermekes családok körében. De sokan vásárolnak élményalapú ajándékot is, így színházjegyet vagy utazást. Emellett az elektronikai eszközök is előkelő helyen vannak a rangsorban, amik főként a férfiak körében dominálnak – tette hozzá.

Az látható, hogy a karácsony nem a spórolás időszaka – jegyezte meg Murányi Linda, hozzátéve, hogy a pénzintézet ügyfelei azért igyekeznek vagy a fizetésükből, vagy a megtakarításukból fedezni az ünnepre szánt összeget, és csak kevesen vesznek fel valamilyen áruhitelt, személyi kölcsönt. Mint mondta,

ebből is látható egyfajta tudatosság, kevesebben vannak, akik intuitívabbak, nem tudnak ellenállni egy-egy akciónak.

Az Erste PR és belső kommunikációs vezetője arról is beszélt, hogy a kutatásból látható: a jövedelemszint fontos az értékhatároknál, vagyis a magasabb jövedelműek, valamint a Közép- és Nyugat-Magyarországon élők körében gyakoribb az 50 ezer forint feletti költés. Emellett látszik a különböző ajándéktípusok összetételében a különbség a diplomások és a nagy átlag között is – jegyezte meg.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »