A kormány öt évre kizárná a közbeszerzésekből a Strabagot és az összes olyan céget, amely megszegi az állammal kötött szerződését. Az erről szóló törvénymódosítást a napokban tárgyalta meg az Országgyűlés.
A kormány szerint a Strabag nem teljesítette az M30-as autópálya Miskolc és Szikszó közötti szakaszára vállalt jótállási kötelezettségét, miután az útpálya a kivitelezés után rövid időn belül megsüllyedt, le kellett zárni, a vállalat pedig a szerződésben rögzített 10 hónapos határidőre nem végezte el a helyreállítást – idézte fel előterjesztő expozéjában az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára.
Az ilyen eseteket akarják megelőzni a közbeszerzési törvény módosításával – tette hozzá Nagy Bálint.
„Amennyiben egy állami beruházás esetén, közbeszerzési törvény hatálya alá eső értéknél, a hiba közös megállapítása után a jótállási garanciát vagy a felelősségvállalást nem teljesíti a kivitelező, akkor a kivitelező 5 évre kizárható a további közbeszerzésekből. Tehát nem a hiba megtorlása a kizárás, hanem a jótállási garancia nem teljesítése, azaz a szerződéses kötelezettségek nem teljesítése.”
Tehát olvasatában nem arról van szó, hogy egy vállalat külföldi vagy nem külföldi, hanem arról, hogy amit vállalt, és amiben közösen megállapodtak a felek, és a jótállásból is következik, ha azt nem teljesítette, akkor a szankció a jövőben nem egy választható, alternatív lehetőség, hanem egy kötelező kizárás.
A kormánypártok vezérszónokai hangsúlyozták, hogy
a módosítás nem büntetés, hanem a szerződéses kötelezettségek kikényszerítése,
függetlenül attól, hogy hazai vagy külföldi vállalkozásról van szó.
A Mi Hazánk szerint nem is látszik, hogy a cég a megoldásra törekedne.
Nagy Bálint államtitkár a vita lezárásaként úgy fogalmazott, „ki fogjuk taposni a Strabagból, hogy elvégezze az M30-as javítását”.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


