A vadászattól a földvásárláson át az öntözésig és a temetőlétesítésig. Részletek a parlamenti napról az InfoRádió tudósítójától.
– ismertette a módosításokat előterjesztői expozéjában Nagy István agrárminiszter.
„A jövőben tehát az illetékes önkormányzattól átvállalt feladatként temető létesítésére, bővítésére vagy üzemeltetésére is átadható lesz földrészlet a bevett egyházak számára, ami magától értetődően az önkormányzati feladatoptimalizálás lehetőségeit is szélesíteni fogja tudni. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat Magyar Egyesület tevékenységével érintett egyes állami tulajdonú ingatlanok vagyonkezelésének rendezéséről szóló törvény módosítása egyes ingatlanok tulajdonjogának a Gyermekmentő Szolgálat részére történő átruházását szolgálja. A vagyonjuttatás az egyesület közérdekű tevékenységét, közfeladat ellátását segíti elő. A kormányzat szándéka, hogy a hátrányos helyzetű, sérült, illetve beteg gyermekek fejlesztésével összefüggő állami feladatellátás az egyesület közreműködésével hatékonyabban mozdíthassa elő az érintett gyermekek táboroztatását, környezetvédelmi szemléletformálását, valamint a lovas parasport fejlesztését” – részletezte a tárcavezető.
A Fidesz szerint a javaslat a gazdálkodók mindennapi munkáját könnyíti, csökkenti az adminisztrációt és támogatja többek között a hátrányos helyzetű gyermekeket segítő intézményeket.
A KDNP a magyar agrárium megvédésének szükségességét hangsúlyozta az olcsó ukrán importtól és más globális kihívásoktól.
A DK a termőföldek szigorúbb védelmét sürgette, kifogásolva egyes mentességeket és a belterület bevonási szabályokat.
A Mi Hazánk arról beszélt, hogy a mezőgazdaság nehéz helyzetben van, a gazdatársadalom elöregedett és a fiatalok számára vonzóvá kellene tenni az ágazatot.
A vitában elhangzott, hogy a digitalizáció, például a horgászok elektronikus naplója tovább csökkentheti a bürokráciát.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


