Lengyelországban újabb embert gyanúsítottak meg a vasúti szabotázsakciók ügyében

Lengyelországban újabb embert gyanúsítottak meg a vasúti szabotázsakciók ügyében Kulcsár Péter2025. 11. 24., h – 13:08

Lengyelországban egy újabb ukrán állampolgárt gyanúsítottak meg a november közepén elkövetett, feltételezhetően orosz hátterű vasúti szabotázsakciók ügyében – közölte hétfőn a lengyel államügyészség.

Az intézmény honlapján elérhető közlemény szerint Volodimir B.-t múlt csütörtökön vették őrizetbe, majd három hónapos előzetes letartóztatásba helyezték. A férfit azzal gyanúsítják, hogy segített a szabotázsakciók közvetlen elkövetőinek.

November 15-én robbanás rongálta meg az Ukrajnába is átvezető Varsó-Lublin vasútvonalat, másnap pedig a szakasz egy másik helyén egy személyszállító vonatnak hirtelen fékeznie kellett a felsővezeték meghibásodása miatt.

A vasúti szabotázsakciók elkövetésével a lengyel ügyészség múlt héten két ukrán állampolgárt, Jevhen I.-t és Olekszander K.-t gyanúsította meg. Mindkét gyanúsított a tett után Fehéroroszországba menekült. A lengyel hatóságok megállapításai szerint Jevhen I.-t tavaly az orosz katonai hírszerzés (GRU) szervezte be, Ukrajnában egy dróngyártó üzem elleni támadás tervezéséért ítélték el távollétében.

Hírdetés

Volodimir B. pedig még szeptemberben elszállította Jevhen I.-t és Olekszander K.-t a tervezett szabotázsakciók helyszínére, elősegítette az általuk végzett terepszemlét és a támadások előkészítését – áll a lengyel ügyészség hétfői közleményében.

Volodimir B. mellett a lengyel hatóságok múlt héten további három személyt vettek őrizetbe, őket kihallgatás után szabadon engedték.

Varsó pénteken Jevhen I. és Olekszander K. kiadatását kérte Fehéroroszországtól. Az ügy miatt Gdansk balti-tengeri kikötővárosban bezárták az orosz főkonzultátust, amely az utolsó, még működő ilyen orosz diplomáciai képviselet volt az országban. Emellett több ezer katonát vezényeltek a stratégiai fontosságú lengyelországi infrastruktúra védelmére.

Moszkva visszautasítja, hogy köze volna az incidenshez.

A fehérorosz hatóságok megerősítették, hogy Jevhen I. és Olekszander K. belépett az országba. Bejelentették, hogy intézkedéseket hoznak a gyanúsítottak tartózkodási helyének megállapítására, és megvizsgálják a lengyel kiadatási kérelmet.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »