Nyolcan aludtak két ágyban, koldulni küldték gyerekeiket, az adományruhákat eladták vagy eltüzelték. Vádat emeltek a párral szemben, akik évekig elhanyagolták, fizikailag és szexuálisan is bántalmazták hat kisgyermeküket.
A vádlottak élettársakként hat, 10 év alatti gyermeket neveltek 2023 júliusáig, a családból történő kiemeléséig az egyik szatmári településen – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség. A család egyik szobában lakott, ahol nyolcan két ágyban aludtak.
A pár a gyermekeik ellátását és nevelését éveken keresztül elhanyagolta, fizikailag és szexuálisan rendszeresen bántalmazta őket. Nem biztosítottak a gyerekeknek megfelelő fűtött helyiséget, az évszaknak megfelelő ruházatot, annak ellenére, hogy
rendszeresen kaptak ruhaadományokat, amit eladtak vagy eltüzeltek. A gyermekeiket éheztették, rendszertelenül és elhanyagolva járatták iskolába, óvodába.
Gyakran hagyták otthon, vagy éppen az utcán őket felügyelet nélkül. A gyerekeket küldték a rokonokhoz, ismerősökhöz pénz, élelmiszert, vagy dohányárut kérni.
A kiskorúakkal mindkét szülő rendszeresen alkalmazott fizikai fenyítést, őket vesszővel, bottal, szíjjal bántalmazták, többször a lakóház mögötti ólba is bezárták. Ezen borzalmakon túlmenően
a gyerekeknek szexuális erőszakot is át kellett élniük mindkét szülőtől.
A főügyészség a szülőket mind a hat gyermek sérelmére elkövetett szexuális erőszak minősített esetével és kiskorú veszélyeztetésével vádolja. Az apával szemben – beismerés és tárgyalásról lemondás esetén – a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége nélkül 20 év, míg a nővel szemben 15 év fegyházbüntetés a mértékes indítványa.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


