Többen meghaltak izraeli légicsapások következtében Gázában

Többen meghaltak izraeli légicsapások következtében Gázában

2025. 11. 22.

Izraeli légicsapások legalább kilenc embert öltek meg, és többeket megsebesítettek Gázában – közölték helyi egészségügyi hatóságok szombaton.

Szemtanúk és orvosok elmondása szerint az első csapás Gázaváros sűrűn lakott Rimal negyedében egy autót talált el, amely kigyulladt. A támadásban öt ember vesztette életét.

Nem sokkal később az izraeli légierő két külön légicsapást mért Deir al-Balah városában két épületre, illetve a Nuszejrat menekülttáborra, a Gázai övezet középső részében, aminek következtében egészségügyi alkalmazottak közlése szerint legalább négyen haltak meg és többen megsebesültek.

Hírdetés

A háborús bűncselekményeket elkövető izraeli hadsereg szerint egy fegyveres behatolt az izraeli ellenőrzés alatt álló gázai területre, kihasználva “a humanitárius folyosót a térségben, amelyen keresztül a segélyek Gáza déli részébe érkeznek”, ami “a tűzszüneti egyezmény nyílt megsértésének” számít.

A cionista hadsereg közölte, hogy erre válaszul támadtak gázai célpontokat.

A Hamász szervezet egy gázai illetékese az izraeli hadsereg állításait megalapozatlanoknak minősítette, amelyek szavai szerint pusztán “ürügyként szolgálnak az öldöklésre”. Kijelentette, hogy a Hamász elkötelezett a tűzszüneti egyezmény betartása mellett.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »