Budai Várnegyed: Visszaépítik a József főhercegi palota mesebeli díszlépcsőházát

Budai Várnegyed: Visszaépítik a József főhercegi palota mesebeli díszlépcsőházát

A Szent György téri József főhercegi palota újjáépítése a terveknek megfelelő ütemben halad. Az épület külső munkálatai már a befejezéshez közelednek, az állványzatok fokozatos elbontásával sorra tárulnak fel a gazdagon díszített, historizáló homlokzatok. A külső rekonstrukcióval párhuzamosan megkezdik az épület belső tereinek kialakítását is. A korszerű, 21. századi elvárásoknak megfelelő irodahelyiségek mellett újjászületik az egykori palota két legszebb történeti tere: az első emeleten található bálterem és a díszlépcsőház, amelyek eredeti formájukban elevenednek meg újra – írja a Nemzeti Hauszmann Program facebookos oldala.

A József főhercegi palota központi helyét a fényárban úszó, üvegtetővel fedett díszlépcsőház foglalta el. Ezt északi irányból, a József-kert felől nyíló íves kocsiáthajtón, majd egy toszkán oszlopcsarnokon keresztül lehetett megközelíteni. A díszlépcsőház padlózatát színes, fényesre csiszolt márványlapok borították, innen indult a földszintet és az első emeletet összekötő kétkarú, carrarai márványból készült díszlépcső. Az első lépcsőfokokat két-két, szintén carrarai márványból faragott oroszlán őrizte, az emeleti mellvéd közepén pedig József Károly főherceg címere kapott helyet. A lépcsőkarokat dús indadísszel ékesített kovácsoltvas korlát kísérte, amelyet pirogránit elemek tagoltak, a zárópilléreken pedig kovácsoltvas kandeláberek álltak.

A díszlépcsőház rekonstrukciója – részletes mintarajzok hiányában – kizárólag archív fényképek és korabeli analógiák alapján készül. Érdekesség, hogy a Klotild főhercegnő megbízásából, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei szerint épült Klotild-paloták főlépcsőjének korlátja a Zsolnay-gyár híres pirogránit elemeiből készült. Mindez arra enged következtetni, hogy a szintén a Korb–Giergl építészpáros tervezte József főhercegi palota díszlépcsőjének korlátelemeihez is ugyanezt az anyagot használták. A rekonstrukció során – a történeti hűség és hitelesség figyelembevételével – ismét a nagy múltú pécsi manufaktúra készíti el ezeket a különleges pirogránit díszeket.

Hírdetés

József Károly főherceg palotája a korábbi Teleki-palota átépítésével, 1906-ban készült el historizáló stílusban. Az épület Budapest 1944–45-ös ostroma során súlyos, ám nem helyrehozhatatlan károkat szenvedett. Ennek ellenére a háború után több mint húsz évvel, 1968-ban ideológiai okokból lebontották.

A Nemzeti Hauszmann Program keretében most eredeti formájában épül újjá a palota külső homlokzata és tetőzete, míg belső terei közül újra látható lesz a páratlan szépségű díszlépcsőház és az emeletmagasságú, impozáns bálterem is. Az újjászülető József főhercegi palota elkészülését követően az Alkotmánybíróság méltó otthona lesz.

Facebook/Nemzeti Hauszmann Program


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »