Komoly verést kapott otthon a Liverpool a Nottinghamtől

Komoly verést kapott otthon a Liverpool a Nottinghamtől

Komoly verést kapott otthon a Liverpool a Nottinghamtől Kulcsár Péter2025. 11. 22., szo – 18:07

A kiesés elkerüléséért küzdő Nottingham Forest szervezett védekezéssel és remek helyzetkihasználással 3-0-ra nyert a Liverpool otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában.

A liverpooliak háromgólos vereséget szenvedtek a 11. kör zárótalálkozóján a Manchester City vendégeként is, Arne Slot együttese azzal a tabella nyolcadik helyére csúszott vissza. A címvédő már egy ideje várakozáson alul teljesít, az előző tíz mérkőzéséből mindössze hármat nyert meg, a többit kivétel nélkül elveszítette. A holland vezetőedző a pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, Szoboszlai Dominik valószínűleg újra a jobbhátvéd pozíciójában kap majd szerepet, mivel Conor Bradley sérüléssel bajlódik. Ez aztán így is lett, és mivel Kerkez Milos is kezdő volt, a két szélen magyar játékos szerepelt a hazai védelemben.

Hírdetés

A Liverpool, melyben Florian Wirtz sem lehetett ott, sokat támadott az első félidőben, helyzeteket alakított ki, de a Nottingham Forest egy szöglet után vezetést szerzett. Két perccel később növelhette volna előnyét a vendégcsapat – amely a 19. helyről kezdte a fordulót –, de Igor Jesus gólját kezezés miatt nem adták meg. Alig kezdődött el a második félidő, amikor mégis összejött az újabb nottinghami gól, a Liverpool védelme nem tudott tisztázni, a középre passzolt labdára pedig Nicolo Savona érkezett jó ütemben, és gond nélkül a kapuba helyezett. Meddő volt a hazai együttes fölénye, akadoztak a támadásai, alig alakult helyzet a vendégek kapuja előtt. Kerkezt a 68. percben lecserélték, majd a Nottingham egy ellentámadásából újabb gólt szerzett Morgan Gibbs-White révén, ezzel eldöntötte a mérkőzést.

A Ferencvárossal januárban, az Európa Liga alapszakaszának nyolcadik körében megmérkőző vendégcsapat a győzelmével – amely még csak a harmadik volt a PL mostani kiírásában – a 16. helyre lépett előre, míg a Liverpool a 11. pozícióba csúszott vissza.

A klubvilágbajnok Chelsea a forduló nyitányán kétgólos győzelmet aratott a Burnley vendégeként.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »