Az idei Forma–1-es Magyar Nagydíj győztese, Lando Norris világbajnoki sikerére számít a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Gyulay Zsolt ezen kívül arról is beszélt az InfoRádióban, hogy mikor zárul a mogyoródi létesítmény nagyszabású felújítása.
Március-áprilisig be kell fejezni a beruházás azon részét, amelyik az év főépületet érinti – jelezte az InfoRádióban Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója, aki szerint ezzel nagyon jól is állnak, a felújított ingatlan pedig 2026-ban teljes mértékben ki is lesz használva, több F1-es tesztnek is otthont ad a Hungaroring, de egyébként is tele van a naptár.
Hogy a Forma–1-verseny jegyeladásai terén hol tartanak, annak fényében, hogy volt olyan év, amikor novemberben már alig volt jegy a következő évre, arról azt mondta, most is hasonló a helyzet,
januárra gyakorlatilag el fognak fogyni a futamjegyek, ami nagyon jó jel.
Az említettek fényében a 2026-os év szerinte nagyon sikeresnek fest, arról nem is beszélve, hogy a szabályváltoztatások miatt még élvezetesebb lesz a verseny, valamint lesz két új csapat, a Cadillac és az Audi, ami a piac és a nézők érdeklődését is a száguldó cirkusz felé fordítja.
Közben a nagy csapatok sem dőlhetnek hátra, a McLaren, a Mercedes, a Red Bull és a Ferrari előtt pedig még idén is állnak feladatok, az egyéni vb-cím sem dőlt még el. Ezzel kapcsolatban azt mondja, érdekes a McLarenen belüli taktikázás, hogy Oscar Piastrit hogyan bizonytalanították el, vagy Lando Norrisszal hogyan bánnak, de ez legyen a csapat belügye. Gyulay Zsolt viszont arra is rámutatott, hogy a második fél évben többre lehetett számítani a Red Bulltól azok után, hogy Christian Horner elhagyta a csapatot.
„Érdekes pletykák és dolgok vannak itt a Forma–1 háza táján. Én arra számítok, hogy nem fog megtörni Norris lendülete, és be fogja húzni a világbajnoki címet, de szerintem még lesznek érdekes futamok, az biztos” – összegzett.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


