“A magyarság nem kalapdísz, hanem a szíve mélyében viseli a magyar, mint tenger csigája a gyöngyét. A magyarságunk érzése mélyen bent ég bennünk.” – olvasható a Gárdonyi-idézet az ünnep kapcsán a Kisújfalun működő tanintézmény internetes oldalán.
A párkányi régióban nyolc alapiskola működik. Mint már beszámoltunk róla, a Rákóczi Szövetség november 19-én érkezett a régióba, hogy átnyújtsa a magyar iskolák elsőseinek és szüleiknek az iskolaválasztási program ösztöndíját.
A helyszíneken a Szövetség képviseletében jelen volt dr. Petrovay László stratégiai igazgató, Katona Klaudia, a Magyar Iskolaválasztási Programért felelős vezetője, valamint Szenczi Borbála gazdasági igazgató.
A nap folyamán rövid ideig csatlakozott a programhoz dr. Latorcai Csaba János közigazgatási államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériuma képviseletében, aki Kisújfalun és Szőgyénben volt részese az ünnepnek.
A szőgyéni iskolában a tatai testvértelepülés polgármestere, Michl József nyújtotta át a támogatási ösztöndíjat, immár 15. alkalommal.
A tanintézmények vezetői és a községek polgármesterei mondtak köszönetet a támogatásért, és a gyerekek minden iskolában ünnepi műsorral fogadták a vendégeket.
A 2025/26-os tanévben a párkányi régió iskoláiban az ösztöndíjátadás az elsős tanulók részére a következőképpen alakult: Ipolyszalkán a Turczel Lajos Alapiskola – 14 gyermek; Kéménden a Petőfi Sándor Alapiskola – 17 gyermek; Kisújfalun az Alapiskola – 3 gyermek; Köbölkúton a Stampay János Alapiskola – 9 gyermek; Muzslán az Endrődy János Alapiskola – 8 gyermek; Nánán – az Alapiskola – 6 gyermek; Párkányban az Ady Endre Alapiskola – 63 gyermek; Szőgyénben a Csongrády Lajos Alapiskola – 17 gyermek.
Így a párkányi régióban összesen 137 elsős részesült a Rákóczi Szövetség szervezésében átnyújtott 10 ezer forintos iskolakezdési támogatásban.
A helyszíneken dr. Petrovay László, a Rákóczi Szövetség stratégiai igazgatója tolmácsolta Csáky Csongor elnök üdvözletét, aki nem tudott velük tartani, hiszen a hét folyamán a párkányi régió mellett az erdélyi Maros és Kolozs megyékben is zajlottak az ünnepélyes események.
A Felvidéken, a Magyar Iskolaválasztási Program utolsó ünnepségére a lévai Juhász Gyula Alapiskolában kerül sor a decemberi hónapban.
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


