Las Vegas-i Nagydíj – Norris rajtol a pole pozícióból

Las Vegas-i Nagydíj – Norris rajtol a pole pozícióból

Las Vegas-i Nagydíj – Norris rajtol a pole pozícióból Kulcsár Péter2025. 11. 22., szo – 07:48

A világbajnoki éllovas Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Las Vegas-i Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 26 éves pilótának ez az idei hetedik és pályafutása 16. pole pozíciója.

A második rajtkockát a vb-trófeáért még versengő Max Verstappen, a Red Bull címvédő és négyszeres vb-győztes holland versenyzője kaparintotta meg, míg a harmadik helyről Carlos Sainz Jr., a Williams spanyol pilótája kezdheti meg a viadalt.

Norris csapattársa, az összetettben második helyen álló ausztrál Oscar Piastri csak az ötödik starthelyet csípte el.

A helyi idő szerint péntek este, hűvös időjárási körülmények és jelentős csapadékkal járó esőzés közben rendezett időmérő első szakaszában szinte minden versenyző megcsúszott legalább egyszer, de a nagyobb balesetet sikerült elkerülni. A kiesők között a legnagyobb név a hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton (Ferrari) volt, aztán a fokozatosan száradó aszfaltcsíkon már nagyjából a papírforma szerint zajlott a második szakasz, az élmezőny legjobbjai innen tovább tudtak lépni a döntő etapba.

A pole pozícióért komoly küzdelem alakult ki a végén, Norris pedig az utolsó körében nagyszerű időt ért el, így kedvező helyzetből várja a futam rajtját.

Az 50 körös Las Vegas-i Nagydíj közép-európai idő szerint vasárnap hajnali 5 órakor kezdődik.

1. sor:

Lando Norris (brit, McLaren)

Max Verstappen (holland, Red Bull)

2. sor:

Carlos Sainz Jr. (spanyol, Williams)

George Russell (brit, Mercedes)

3. sor:

Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)

Hírdetés

Liam Lawson (új-zélandi, RB)

4. sor:

Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)

Isack Hadjar (francia, RB)

5. sor:

Charles Leclerc (monacói, Ferrari)

Pierre Gasly (francia, Alpine)

6. sor:

Nico Hülkenberg (német, Sauber)

Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)

7. sor:

Esteban Ocon (francia, Haas)

Oliver Bearman (brit, Haas)

8. sor:

Franco Colapinto (argentin, Alpine)

Alexander Albon (thaiföldi, Williams)

9. sor:

Andrea Kimi Antonelli (olasz, Mercedes)

Gabriel Bortoleto (brazil, Sauber)

10. sor:

Cunoda Juki (japán, Red Bull)

Lewis Hamilton (brit, Ferrari)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »