Érkezik a havazás második hulláma, ez a helyzet szombat reggel

Érkezik a havazás második hulláma, ez a helyzet szombat reggel

Ahogy az előrejelzések ígérték, a péntek reggeli havazás után szombat reggelre is több helyen ébredtek fehér tájra, elsősorban a Dunántúlon, de Borsodból is küldtek az emberek havazós fotókat, videókat. A hétvége további részében is számítani kell csapadékra, valamint nehezített közlekedési viszonyokra.

A HungaroMet és az Index információi alapján kiterjedt csapadékzóna érte el az országot. Síkvidéken az esőt egyre nagyobb területen váltotta fel havas eső, majd tapadó hó. Míg síkvidéken az intenzitástól függően lepelnyi, vagy maximum 7 centiméteres vizes hóréteg alakulhatott ki (amely szombat napközben olvadásnak indul), addig a hegyekben ennél jóval több esett.

A 300-400 méter feletti régiókban a hóvastagság helyenként meghaladhatja a 10-15 centimétert is. A pénteki első hullámról az Időkép és a Metfigyelő is beszámolt: Dobogókőn már péntek reggel 10-12 cm, míg a börzsönyi Csóványoson 15-20 cm havat mértek, igazi téli hangulatot teremtve.

Az Időkép szombat reggeli hótérképén jól látható, hogy a Dunántúl nyugati-délnyugati részein, valamint az Északi-középhegység térségében hullott érdemi mennyiségű friss hó az éjszaka folyamán.

Mi jön még a hétvégén?

A HungaroMet előrejelzése szerint szombat délelőtt átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de délutántól dél felől újabb hullám érkezik. Ekkor már a Tiszántúl egy részét kivéve szinte mindenhol havazás várható vasárnap reggelig.

Hírdetés

Országosan további 1-6 cm friss hó hullhat, de az Északi-középhegységben ennél több, 5 cm-t meghaladó réteg is kialakulhat.

Az Északi-középhegység keleti felén és a Nyugat-Dunántúlon viharos, akár 70 km/h-t meghaladó északi szél fújhat. Ez a magasabban fekvő területeken hófúvásokat okozhat! A szél szombat estétől kezd veszíteni erejéből.

https://www.facebook.com/plugins/video.php?height=314&href=https://www.facebook.com/extremido/videos/1485696029325733/&show_text=false&width=560&t=0

A megváltozott időjárási körülmények miatt fokozott óvatosságra van szükség az utakon. A katasztrófavédelem azt kéri, hogy csak felkészített autóval induljanak útnak! A katasztrófavédelem közleményben hívta fel a figyelmet a veszélyekre:

  • A jeges-havas utakon romlik a menetstabilitás, megnő a féktávolság, az autó könnyen megcsúszhat.
  • Kizárólag téli gumival és a téli időjárásra felkészített gépjárművel induljanak útnak.
  • Vezessenek a szokásosnál lassabban és körültekintőbben.
  • Az indulás előtt ellenőrizzék az üzemanyag mennyiségét (tankoljanak a szokásosnál többet), legyen feltöltve a mobiltelefon.

    Készítsenek be az autóba némi élelmiszert, italt, takarót és meleg ruhát. Ajánlott a katasztrófavédelem VÉSZ alkalmazásának használata is.

    Felkészültek a havazásra A MÁV honlapján közölte: munkatársaik és partnereik a lehető leghamarabb megkezdik a vasútállomások és megállók síkosságmentesítését és a hóeltakarítást. A forgalmasabb állomásokon a leghidegebb órákban utasmenedzserek segítik majd a közlekedőket.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »