Gyertyafutást rendeznek Izsap és Nagymegyer utcáin Lencsés Zoltán2025. 11. 21., p – 15:58 Izsap |
Tavaly belevágtak, idén folytatják a nagymegyeri városrészben közösségi rendezvényüket, a Gyertyafutást, melynek lényege a gyaloglással, futással, kocogással fűszerezett aktív kikapcsolódás, a közösségi élmény, a jótékonykodás.
A szombaton, november 22-én sorra kerülő esemény természetesen ezúttal sem klasszikus futóverseny lesz. Az Izsapi Vöröskereszt Alapszervezete, a nagymegyer-izsapi közösségi központ, az IQUS Polgári Társulás, a helybeli nyugdíjasklub, valamint a térség több vállalkozójának összefogásából kreált rendezvényhez idén társszervezőként a Vajas Roland vezette Csallóközi Marathon Club Žitný ostrov csatlakozott.
Időt nem mérnek, győzteseket nem hirdetnek ezúttal sem. A futás aszfalt borította útvonalon, Izsap és Nagymegyer utcáin zajlik majd. A kijelölt távot a kevésbé edzettek is teljesíteni tudják, akár kocogva vagy sétálva is. A sportolni vágyók két táv, a kis (1100 m) és a nagy (2400 m) kör közül választhatnak. A futók számára 10 kilométeres távot jelölnek ki. A nevezéseket 13-tól 16.00 óráig fogadják. Fél kettőtől ötig a gyerekek és a sétálók körözhetnek a távon, közben negyed ötkor kerül sor a közös gyertyagyújtásra. Fél ötkor rajtol el a 10 kilométeres közös futás. A leghosszabb távot teljesítők számára kötelező a fejlámpa és láthatósági mellény viselése.
„A résztvevőket arra kérjük, hogy hozzanak magukkal gyertyát vagy mécsest. Ezeket meggyújtjuk, a rajtnál, a letérőknél, a fordulóknál helyezzük el.
Felvezető autónk is lesz. A nevezési díj tetszőleges, a becsületkasszában összegyűlt összegből a genetikus betegségben szenvedő, ötéves Sára gyógykezelését, rehabilitációját támogatjuk. A gyerekeket csillagot ábrázoló, fluoreszkáló karkötővel, a felnőtteket emlékéremmel jutalmazzuk. Frissítővel is szolgálunk. Mindenkit nagy szeretettel várunk” – tájékoztatott, invitált rendezvényükre az ötletgazda Bugár Kálmán, a helybeli Vöröskereszt Alapszervezetének elnöke.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


