Nyílt napok a komáromi Selye János Gimnáziumban

Nyílt napok a komáromi Selye János Gimnáziumban

A komáromi Selye János Gimnázium igazgatósága és tantestülete 2025. november 18-19-én (kedden és szerdán) nyílt napokat rendezett az alapiskolák 9. osztályos tanulói számára a gimnázium épületében.

A másfél órás program első részében bemutatták a végzős diákoknak, szüleiknek és a pedagógusoknak az intézmény múltját és jelenét, tájékoztatták őket a gimnáziumban folyó oktatásról, az érettségi vizsgákról, az iskolán kívüli tevékenység különböző formáiról, valamint a főiskolai – egyetemi továbbtanulás lehetőségeiről. A második részben a diákok óralátogatásokon vettek részt, a szülők és pedagógusok kötetlen beszélgetés során választ kaptak konkrét kérdéseikre.

Az gimnázium fenntartója, a Nyitra megyei önkormányzat a 2026/27-es tanévben négy első nagygimnáziumi osztály indítását engedélyezte (110 diákkal), emellett egy nyolcosztályos évfolyamot is szeretnének, 17 diákkal.

Gimnázium kiváló eredményekkel dicsekedhet, a megye abszolút élmezőnyébe tartozik: a tanulmányi versenyek kiértékelésekor többször is az 1. helyen végzett, ám sajnos az utóbbi években elmaradt a középiskolák megyei szintű kiértékelése.

A két nyílt nap alatt a Selye János Gimnáziumot 45 alapiskolából 207 diák és 138 kísérő látogatta meg.

Az iskola részéről Andruskó Imre igazgató, dr. Édes Erzsébet és Fonód Tibor igazgatóhelyettesek, valamint a diákönkormányzat részéről annak elnöke, Szlatki Áron, alelnöke Olláry Viktor és tagjai, Peredi Abigél, Lelkes Jázmin, valamint Daniš Dorián, a Kaktusz című diákújság főszerkesztője válaszolt a jelenlévők kérdéseire.

Hírdetés

Idén zajlik az iskolaépület akadálymentesítése: a lépcsőházban egy lift kerül kialakításra, és átépítésre kerülnek a toalettek is.

A négyosztályos gimnázium felvételi feltételei a 2026/2027-es tanévre: felvételi vizsga nélkül nyer felvételt az a jelentkező, aki a kilencedikesek országos tudásszintfelmérésében („T9”) mindhárom tantárgyból legalább 90%-os eredményt ért el. A felvételi vizsga nélkül felvett tanulók az eredménylista első helyeire kerülnek.

A tanulók pontozása a felvételi vizsgán a következő. A felvételi vizsgán az egyes tantárgyakból elérhető maximális pontszámok: magyar nyelv és irodalom 20 pont, szlovák nyelv és szlovák irodalom 15 pont, matematika 30 pont. Az alapiskolák kilencedikeseinek országos tudásszintfelmérésében a tanuló által elért eredmény beszámítása: magyar nyelv és irodalom max. 10 pont (100%), min. 0 pont (0%), szlovák nyelv és szlovák irodalom max. 5 pont (100%), min. 0 pont (0%), matematika max. 20 pont (100%), min. 0 pont (0%). A 8. évfolyam év végi és a 9. évfolyam félévi bizonyítványai átlagainak pontozása bizonyítványonként: max. 10 pont (1,00 átlag), min. 0 pont (2,00 átlag, vagy rosszabb). Megváltozott munkaképességű tanuló: 10 pont. A 8. és 9. évfolyamok tanulói részére rendezett tanulmányi olimpiák eredményes megoldóinak és egyéb versenyek résztvevőinek beszámított pontszámai: 1–25. helyezés. A pontozott helyezések jegyzéke az iskola weboldalán www.sjg.sk a Felvételi kritériumok menüpontban megtalálható.

A felvételi vizsgákat a 2025/2026-os tanévben mindhárom tantárgyból egy napon bonyolítják le az alábbi tantárgyakból: magyar nyelv és irodalom, matematika, szlovák nyelv és szlovák irodalom.

A felvételi 1. időpontja: 2026. május 4. (hétfő), 2. időpontja: 2026. május 11. (hétfő). A felvételi eredményeket 2026. május 15-én teszik nyilvánossá az iskolaügyi minisztérium rendelete alapján.

A beiratkozás az 1. évfolyamba 2026. május 4. azon jelentkezők számára, akik felvételi vizsga nélkül nyertek felvételt, valamint 2026. május 18. a többi eredményes felvételiző számára.

SJG/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »