Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a jelenlegi információk szerint nem meneszti Andrij Jermakot, az Elnöki Hivatal vezetőjét, dacára a társadalmi elégedetlenségnek és a közelmúltban kirobbant botrányoknak.
Ukrán politikai források és Jaroszlav Zseleznyak ellenzéki parlamenti képviselő megerősítették: az államfő úgy határozott, hogy a helyén hagyja hivatalvezetőjét. Zseleznyak szerint az elnök nemcsak megvédi bizalmasát, hanem „ellentámadásba” lendülhet mindazokkal szemben, akik részt vettek a Jermakot érintő, úgynevezett „MindichGate” ügy kirobbantásában. Bár a kormányzó Nép Szolgája párt egyes képviselői és belső tanácsadók korábban a hivatalvezető leváltását javasolták a korrupciós aggályok miatt, Zelenszkij kitart mellette.
Ezzel párhuzamosan az ukrán sajtóban szárnyra kaptak olyan híresztelések, miszerint Okszana Markarova, Ukrajna volt washingtoni nagykövete visszautasította Jermak pozíciójának átvételét. Markarova azonban az Ukrajinszka Pravdának nyilatkozva határozottan cáfolta ezeket az értesüléseket.
„Nem utasítottam vissza, mert nem is ajánlották fel. Ahogy korábban írtam, visszatértem a magánszektorba”
– tisztázta a helyzetet a volt diplomata.
Bár Zelenszkij november közepén találkozott Markarovával, hogy megköszönje állami szolgálatát és egyeztessenek a jövőbeli együttműködésről, az Elnöki Hivatal vezetése ezek szerint nem volt terítéken.
Körkép.sk, Ukrajinszka Pravda
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Efrem Lukatsky
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


