Oroszországba hurcolt, illetve az oroszok által megszállt területre került, majd a Szentszék közvetítésével hazatért hét ukrajnai gyereket mutattak be a sajtónak Ukrajna római nagykövetségén november 19-én, szerdán; a gyerekeket XIV. Leó pápa is fogadja.
A gyerekek Rómába érkezése kapcsolódik az ENSZ november 20-i gyermekjogi világnapjához.
A hét különböző sorsú, tizenéves gyermek a 2022 februárja óta tartó háború következtében közülük egyeseket elhurcoltak, mások a frontvonalak mozgása miatt kerültek oroszok megszállt területen árvaházba.
Ukrajna római nagykövetségén számoltak be a velük történtekről, kiemelve, hogy hazatérésük a Szentszék közvetítésével történt meg. XIV. Leó pápa november 21-én, pénteken fogadja őket a Vatikánban.
Ferenc pápa és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utolsó, 2024. októberi vatikáni megbeszélésén hozták nyilvánosságra, hogy a Szentszék közvetített az Oroszországba szállított gyermekek hazatérése érdekében, továbbá a pápai állam közreműködött a háborús felek közötti fogolycserék létrejöttében is.
A közvetítői munkát Matteo Zuppi bíboros, az olasz püspöki konferencia (CEI) elnöke vezette, akit Ferenc pápa 2023 májusában békeközvetítőnek nevezett ki.
XIV. Leó pápává választását követően, idén május 13-án az ukrán elnök telefonon beszélt az egyházfővel, és köszönetet mondott az elfoglalt területekről elszállított gyerekek hazatérésében nyújtott segítségért. Zelenszkij mintegy húszezerre tette az Oroszországba vitt kiskorúak számát.
A római kormánypalotában ugyanerről tartottak konferenciát november 19-én, szerdán, a találkozón Viktor Jelenszkij, az ukrán Állami Etnopolitikai és Lelkiismereti Szabadság Szolgálat vezetője kijelentette, hogy mostanáig ezer gyermek tudott hazatérni a Vatikán segítségével.
Forrás: MTI
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


