Az új cseh kormány öt évre befagyasztaná a politikusok fizetését

Az új cseh kormány öt évre befagyasztaná a politikusok fizetését

Az újonnan alakuló cseh kormány képviselői megállapodtak abban, hogy támogatják a politikusok fizetésének befagyasztását az idei szinten. Ezt Tomio Okamura, a Képviselőház elnöke erősítette meg a koalíciós tanács ülése után. Az ANO, az SPD és a Motoristé képviselői csütörtökön (november 20-án) juttatják el a javaslatot a parlament alsóházába.

A politikusok fizetésének befagyasztása öt évig tartana – mondta a koalíciós tanács ülése után Tomio Okamura, a Képviselőház elnöke. Szerinte a törvénymódosító javaslatot gyorsított eljárásban kell tárgyalni, amit azonban a távozó koalíció megakadályozhat.

„Azt szeretnénk, ha azonnal összeülne a Szenátus, ahol azonban a Fiala-féle kormánykoalíciónak van többsége, és ők is a politikusok fizetésemelésére szavaztak. Most fog kiderülni a Fiala-féle kormánykoalíció igazi arca, mert a politikusok fizetései felháborítóan magasak” – jelentette ki Okamura.

Hírdetés

A politikusok, bírák és ügyészek fizetése januárban automatikusan emelkedne egy előre ismert képlet szerint, amely meghatározza, hogy a bérek éves szinten nem emelkedhetnek öt százaléknál nagyobb mértékben.

spravy.stvr.sk

Nyitókép forrása: David W Cerny/Reuters


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »