SaS: Átfogó megoldás kell a kormánytól a kisebb értékű lopások ügyében

SaS: Átfogó megoldás kell a kormánytól a kisebb értékű lopások ügyében

SaS: Átfogó megoldás kell a kormánytól a kisebb értékű lopások ügyében Kulcsár Péter2025. 11. 20., cs – 12:58

Átfogó megoldás kell a kormánytól a kisebb értékű lopások ügyében – reagált az ellenzéki SaS a kormány által szerdán ismertetett újabb Btk.-módosításra. Ismételten felszólította Boris Susko (Smer) igazságügyi minisztert, hogy dolgozzon ki ilyen megoldást. Azt is újból leszögezte, hogy a jelenlegi helyzetet a kormány idézte elő, hiszen a Btk. módosítása óta növekszik meredeken a bűnözés.

Hírdetés

„Amit az igazságügyi miniszter ismertetett szerdán a kormány ülésén, azzal részben beismerte, hogy korábban hibázott, de szintén csak részmegoldás az új javaslata is. (…) Csúfot űz mindenkiből. Egyszerűen nem akar harcolni a bűnözés ellen, csakis arra pazarolja az idejét és az energiáját, hogy kiszolgálja a kormány érdekeit” – jelentette ki az SaS csütörtöki sajtótájékoztatóján Mária Kolíková parlamenti képviselő. Amiatt is bírálta a kormányt, hogy az adócsalásokkal nem foglalkozik, és tulajdonképpen leállította a bűnözés elleni küzdelmet.

Branislav Gröhling, az SaS elnöke szerint újabb kormányválság alakult ki. „Hogy miért? Mert mindegyikük a sefteléssel, az üzlettel, a posztokkal és a miniszteri pozíciókkal van elfoglalva, és kérdés, emiatt hogyan zajlik le a november 25-én kezdődő parlamenti ülésen” – jelentette ki Gröhling.

A Büntető törvénykönyv módosításával a kisebb lopásoknál ismét bevezetné a kormány a háromszor és elég elvét, tehát a visszaesőknél a vétség bűnismétlés bűncselekményének minősülne. Aki egy éven belül háromszor követ el ilyen vétséget, függetlenül az okozott kár nagyságától két év szabadságvesztésre ítélhető. A kormány javasolta, hogy a parlament gyorsított eljárásban hagyja jóvá a módosítást. Boris Susko további intézkedéseket is bejelentett, például a községi közmunka bevezetését és módosításokat a szociális segélyekkel kapcsolatban.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »