Nőtt a csehországi vonatbaleset sérültjeinek száma Kulcsár Péter2025. 11. 20., cs – 12:40
Hatvan fölé emelkedett a sérültek száma, miután összeütközött egy gyorsvonat és egy személyvonat csütörtökön reggel Dél-Csehországban – közölte Petra Kafková, a dél-csehországi mentőszolgálat szóvivője, módosítva a korábban általa közölt 40-es számot.
Legalább öt embert súlyos állapotban a České Budějovice-i kórházba szállítottak, a többieket pedig a helyszínen látták el a kiérkezett mentők.
„Egy sérült életveszélyes állapotban van, míg hármat az intenzív osztályon kezelünk” – pontosított Iva Nováková, a kórház szóvivője.
A baleset helyszínére érkező Martin Kuba, a dél-csehországi régió elöljárója is, aki később újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy kilenc személy sérülése közepesen súlyos, őket a közeli városok, Písek, Strakonice és Prachatice kórházaiba szállították kivizsgálásra.
A Plzeň-České Budějovice között közlekedő gyorsvonat reggel hat óra után Zliví és Dívčice között egy regionális szerelvénnyel ütközött össze eddig ismeretlen okokból – mondta el Martin Kavka, a Cseh Vasutak szóvivője.
A Plzeň-České Budějovice vonalon a baleset következtében leállt a forgalom, a vonatok kerülő utakon közlekednek. Az utasokat buszokkal szállították el a baleset helyszínéről.
Kapcsolódó cikkünk
A szlovák külügyminisztériumnak nincs tudomása arról, hogy szlovákiai polgárok is lennének a csütörtöki, dél-csehországi vasúti baleset sérültjei között – tájékoztatta a TASR-t a tárca kommunikációs osztálya.
Egy gyorsvonat és egy személyvonat ütközött össze České Budějovice közelében, Zliv és Dívčice között. A minisztérium továbbra is figyelemmel követi a helyzetet.
„Prágai nagykövetségünk kapcsolatban van a cseh hatóságokkal, és az eddigi információk szerint nincsenek szlovák állampolgárok a sérültek között. Továbbra is figyelemmel követjük az eseményeket” – tájékoztatott a tárca.
A csütörtök reggel történt vasúti balesetben több tucatnyian sérültek meg.
Kapcsolódó cikkünk
Csütörtökön (november 20.) reggel egy gyorsvonat és egy személyvonat ütközött össze a Zliv és Dívčice közötti vonalon, České Budějovice körzetében.
A baleset reggel 6:20 körül történt, és az információt Martin Kavka, a vasúti közlekedés rendkívüli helyzetekért felelős szóvivője is megerősítette, továbbá az is kiderült, hogy az R 658-as gyorsvonat ütközött a Česke dráhy 8053-as személyvonatával.
„Az első jelentések szerint két súlyosan sérült és körülbelül 40 könnyen sérült van a helyszínen” – mondta Petra Kafková, a dél-csehországi mentőszolgálat szóvivője.
Később a dél-csehországi tűzoltóság az X-en közölte, hogy a helyszínen 40 könnyű és 15 közepesen súlyos sérült van. Két utas szenvedett súlyos sérüléseket.
Minden mentőszolgálatot a helyszínre küldtek. „Hét földi mentőcsapat és légi mentőszolgálat érkezett a helyszínre” – tette hozzá Kafková.
A két vonat utasait evakuálják, és pótlóbuszokat biztosítanak. A vasúti forgalom a České Budějovice–Plzeň vonalon teljesen leállt.
A baleset oka egyelőre nem ismert, a Markíza televízió hírportálja szerint azonban nem hivatalos és meg nem erősített információk kerültek ki arról, hogy az egyik mozdonyvezető áthajtott egy jelzőtáblán, amely tiltotta a továbbhaladást.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


