A 2025-ös jubileumi szentév keretében november folyamán a romániai Caritas Catolica intézményeiben főpapi szentmiséket tartanak. Az első alkalmakra november 11-én került sor a nagyváradi Szent Márton Idősotthonban és a margittai Szent Antal Idősotthonban, majd november 13-án a nagyváradi Szent Erzsébet Idősotthonban.
„Ezt a missziót mindenekelőtt saját magunkban kell előmozdítanunk a lelki megtisztulás és megerősödés lehetőségeit keresve. November a szeretetszolgálat hónapja, amikor Szent Márton és Szent Erzsébet példáját követve kitüntetett figyelemmel fordulunk a rászorulók felé” – vallja Böcskei László nagyváradi megyéspüspök.
A nagyváradi Szent Márton Idősotthonban bemutatott szentmisén a főpásztor emlékeztetett rá: a kápolna védőszentje a 4. században élt Tours-i Szent Márton püspök, aki fiatalon tért át a kereszténységre, életét pedig csodák és gyógyulások kísérték. Mint mondta: fontos, hogy maradjunk a közelében, gondoljunk tetteire, kövessük őt. Kitért arra is, hogy Ferenc pápa még 2024 végén hirdette meg a szentévet, amit a nagyváradi egyházmegye egy, az egyházmegyét átfogó zarándoklattal ünnepelt. A missziós kereszt így érkezett el a Caritashoz is november folyamán. „Ferenc pápa arra kért, legyünk a remény hordozói. Ezért ne csak azt vegyük észre, hogy az élet nehéz és kilátástalan, hanem azt is, hogy Isten azért teremtett bennünket, hogy részesítsen az örök boldogságban.
– hangsúlyozta Böcskei László megyéspüspök.
A Caritasnál szervezett missziós hét záróakkordjaként a váradszőlősi és a két margittai idősotthon meglátogatását követően a második nagyváradi intézménybe, a Szent Erzsébet Otthonba is elvitte a missziós kereszt reményét Böcskei László megyéspüspök egy ünnepi szentmise keretében november 13-án, csütörtökön. Prédikációjában egy sarkalatos bibliai kérdéssel foglalkozott: mikor jön el az Isten országa. Hangsúlyozta: minden pillanat ajándék, és egy lépés a keresztényi cél felé. „Nem a semmibe haladunk, hanem Isten felé. Ezért van reményünk, hogy valamikor vele fogunk találkozni” – biztatott.
Beszédében az idősotthon névadó szentje, Árpád-házi Szent Erzsébet közelgő ünnepe kapcsán megemlékezett mindazokról a gondozókról, ápolókról, önkéntesekről, akik gondoskodnak róla, hogy a jó Isten szeretete sokféle formában jelen legyen az ellátottak életében, lemondva a jólétről a szolgálatért, ahogyan azt Szent Erzsébet is tette.
A szertartás végén Rajna József kanonok, Caritas-igazgató külön is köszönetet mondott a segélyszervezet munkatársainak, kiemelve önzetlen magatartásukat, és rámutatva annak fontosságára, hogy az ellátottakban Krisztust lássák. Az ünnepség szeretetvendégséggel zárult.
Forrás: Romkat.ro/Caritas Catolica és Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
Fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Facebook-oldala
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


