Cáfolt a NASA: Mégsem földönkívüliek érkeztek a csillagközi látogatóval

Cáfolt a NASA: Mégsem földönkívüliek érkeztek a csillagközi látogatóval

NASA: nem idegen szonda, hanem ősi kométa a 3I/ATLAS – új felvételek érkeztek a harmadik ismert csillagközi látogatóról.

Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új felvételeket tett közzé a 3I/ATLAS jelzésű égitestől, amelyet a tudósok mindössze néhány hónapja azonosítottak, mégis óriási érdeklődést váltott ki világszerte. A Chileben működő ATLAS teleszkóppal júliusban felfedezett objektum a harmadik ismert csillagközi látogató a Naprendszerben – olyan kozmikus „vándor”, amely nem a mi csillagunk környezetéből származik.

A NASA a frissen publikált felvételek mellett határozottan eloszlatta azokat a spekulációkat, amelyek szerint a 3I/ATLAS nem természetes objektum, hanem valamiféle idegen technológia lehet. Nicola Fox, a NASA vezetőségének tagja szerint érthető, hogy sokakat foglalkoztatott  a gondolat, de a kutatók gyorsan megerősítették: a 3I/ATLAS minden mozgási és fizikai jellegzetessége alapján egyértelműen kométa.

„Rögtön láttuk, hogy teljes mértékben úgy viselkedik, mint egy üstökös. Semmilyen technológiai jelre nem bukkantunk, ami arra utalna, hogy bármi más lenne”

– hangsúlyozta Fox, aki az égitestet „a Naprendszer barátságos látogatójának” nevezte.

Hírdetés

A 3I/ATLAS különlegességét nemcsak eredete, hanem kora is adja: az előzetes elemzések szerint a kométa idősebb lehet, mint maga a Naprendszer. Trajektóriája alapján az emberiség által távolinak, szinte elérhetetlennek tűnő térségekből származik.

A mostanáig ismert mindössze két csillagközi objektum – a 2017-ben felfedezett ’Oumuamua és a 2019-ben azonosított Borisov-kométa – közé most egy újabb kozmikus utazó csatlakozik, tovább bővítve a Naprendszeren áthaladó idegen eredetű égitestek rövid, de annál izgalmasabb listáját.

A 3I/ATLAS további vizsgálatai hónapokon át folytatódnak, a tudósok pedig azt remélik, hogy az üstökös összetétele és pályája újabb információkkal szolgálhat a csillagközi tér mélyéről – és arról, milyen anyagokból formálódhattak a mi Naprendszerünknél is régebbi kozmikus környezetek.

ČTK

Nyitókép forrása: SITA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »