Győztek a fogyasztóvédők a zöldre festő légitársaságokkal szemben

Győztek a fogyasztóvédők a zöldre festő légitársaságokkal szemben

Hatalmas sikert ért el az a nemzetközi fogyasztóvédelmi összefogás, amelyben 19 ország összesen 23 szervezete követelte 17 légitársaságtól, hogy hagyjanak fel a zöldre festő állításaikkal és környezetvédelmi látszat intézkedéseikkel. A szervezetek, köztük a Tudatos Vásárlók Egyesülete, 2023-ban fordultak ez ügyben az Európai Bizottsághoz, a közös munkának pedig meg lett az eredménye.

1,5 évvel azután, hogy az európia fogyasztói szervezeteket tömörítő BEUC, a Tudatos Vásárlók egyesülete és még 22 európai fogyasztóvédelmi szervezet összefogott a zöldre festő légitársaságok ellen,

2025 novemberében 21 (!) repülővállalat tett ígéretet arra, hogy felhagy a félrevezető, zöldre festő állítások hangoztatásával.

Ennek értelmében a jövőben az Air Baltic, az Air Dolomiti, az Air France,  az Austrian Airlines, a Brussels Airlines, a Eurowings, Easyjet, a Finnair, a KLM, a Lufthansa, a Luxair, a Norwegian, a Ryanair, az SAS, a SWISS, a TAP, a Transavia France, a Transavia CV, a Volotea, a Vueling és a Wizz Air sem alkalmazhatja tovább az alábbi félrevezető kommunikációs eszközöket.

Milyen zöldre festő gyakorlatokat tiltanak be?A jövőben nem állíthatják, hogy extra költségek kifizetésével „ellensúlyozni”, „semlegesíteni” vagy „kompenzálni” lehet a repülés CO₂-kibocsátását. Az ilyen tevékenységek éghajlati haszna rendkívül bizonytalan, míg a légi közlekedésből származó CO2-kibocsátás okozta kár biztos.A „fenntartható repülési üzemanyagok” (SAF-ok) kifejezést csak megfelelő magyarázatokkal, kellően alátámasztva lehet innentől használni. A fogyasztóvédelmi szervezetek ugyanis rámutattak: a légitársaságok félrevezetik a fogyasztókat, amikor többletdíjat számítanak fel „fenntartható repülési üzemanyagok” (SAF-ok) fejlesztéséhez való hozzájárulásért. Ezek az üzemanyagok még nem állnak készen a széles körű piaci alkalmazásra. Legjobb esetben is csak nagyon kis arányt fognak képviselni a repülőgépek kerozintartályaiban. A SAF-ok 2024-ben az EU repülési ágazatának kibocsátásából mindössze 0,5%-ot takarítottak meg, ami messze elmarad a légi forgalom növekedése miatti 8%-os CO₂-kibocsátás növekedés kiegyenlítésétől.A légitársaságok ezentúl nem használhatnak homályos „zöld” nyelvezetet, terminológiát, illetve burkolt környezetvédelmi állításokat.

A kibocsátás-kompenzáció „egy kicsit vicces”, de azért ajánlja az utazóknak a Wizz Air vezérigazgatója

Mire kötelezik a jövőben a repülőgép vállalatokat?A cégeknek több információt kell nyújtani a jövőbeli környezeti teljesítményeikre vonatkozó állításokról. Ebben világos ütemtervnek, megvalósítható lépéseknek és a szóban forgó kibocsátástípusok megjelölésének is szerepelniük kell.A CO₂-kibocsátás számaikat világos és átlátható módon meg kell jeleníteniük.A környezetei hatások javítására vonatkozó állításaikat megfelelő tudományos bizonyítékokkal és információkkal kell alátámasztaniuk.Mi történik, ha a légitársaságok megszegik az ígéreteiket?

Megtévesztő azt állítani, hogy a légi közlekedés lehet fenntartható, felelős és zöld. A légitársaságok kifogásolt gyakorlatai nem voltak képesek megakadályozni vagy csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását. Ez a döntés most azt is jelenti, hogy a cégeknek ezentúl valódi eredménnyel kecsegtető technológiákba és fejlesztésekbe kell befektetniük, ha el akarják nyerni a fogyasztók bizalmát”  – monda a hír kapcsán dr. Haraszti Anikó, a Tudatos Vásárlók Egyesülete ügyvezetője.

A tervek szerint az ígéretek betartását a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok monitorozni fogják. Azok a légitársaságok, amelyek nem hajtják végre megfelelően az intézkedéseket büntetésre is számíthatnak. A tisztességes verseny és az egyenlő feltételek biztosítása érdekében a hálózat a más légitársaságok gyakorlatát is értékelni fogja. Szükség esetén pedig ugyanezeket a kötelezettségvállalásokat fogja megkövetelni tőlük.

Hírdetés

„Remek hír, hogy a légitársaságok az Európai Bizottsághoz intézett panaszunkat követően beleegyeztek, hogy beszüntetik a fogyasztók zöld ígéretekkel való csábítását. Legfőbb ideje volt, hogy a légitársaságok ne állítsák be a repülést fenntartható opcióként. A „zöld viteldíjak” fizetése fák ültetéséért soha nem kompenzálhatja a repülőgépek károsanyag-kibocsátását. Ez csak bevételforrás a cégeknek, ami sem a fogyasztóknak, sem a környezetnek nem segít” – nyilatkozta Agustín Reyna, a BEUC főigazgatója.

Beperelték a KLM-et zöldre festés miatt

Mi a baj a fenntartható repülés ígéretével?

A repülés széndioxid-mentesítésére irányuló technológiai megoldások nem fognak egyhamar tömegesen megvalósulni, így a repülést fenntartható közlekedési módként feltüntetni színtiszta zöldre festés. 

Egy olyan időszakban, amikor sokan szeretnének fenntarthatóbb módon utazni, a légitársaságoknak sürgősen fel kellene hagyniuk azzal, hogy hamis nyugalmat kínáljanak a fogyasztóknak. 

Ki mit tehet fenntarthatóbb közlekedés érdekében?A fogyasztók részéről a fenntarthatóbb közlekedési módok választása kulcsfontosságú a kibocsátáscsökkentés szempontjából. A légitársaságoknak fel kell hagyniuk azzal a hamis benyomással, hogy a fogyasztók fenntartható közlekedési módot választanak. Emellett a döntéshozóknak olyan megoldásokat kell szorgalmazniuk, amelyek megbízható, vonzó és fenntartható alternatívákat kínálnak a fogyasztóknak. Például jobb minőségű távolsági vasúti összeköttetéseket.Küldd el nekünk, ami gyanús! Ha a kedvenc termékedről szeretnéd megtudni, hihetsz-e a fenntarthatósági ígéreteinek, vagy olyan hirdetés, termék jön veled szembe, amely egyértelműen bosszantó zöldre festés, küldd el nekünk, és mi elmondjuk róla a véleményünket.Miért probléma a zöldre festés?

Azok a vállalatok, amelyek kommunikációjuk során a zöldre festés valamelyik formáját alkalmazzák, megtévesztik a vásárlókat, és ezzel aláássák a klímaválság ellen tett erőfeszítéseket.

Különösen aggályosak a háttér és valódi környezeti teljesítmény nélküli fenntarthatósági címkék, logók, mert összezavarják a vásárlókat, és rombolják a valódi ökocímkék iránti bizalmat.

.ays-poll-id-691ec17384935.box-apm { width: 500px; margin: 0 auto !important; border-style: none; border-color: #5c735d; border-radius: 0; border-width: 0px;box-shadow: 0 0 15px 1px rgba( 0,0,0,0.4 );background-color: #819d87; background-position: center center; background-repeat: no-repeat; background-size: cover; max-width: 100%; position: relative; padding-bottom: 60px !important; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm label.apm-label-with-bg{ background-size: cover; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm span.ays_poll_passed_count{ background-color: #ffffff; color: #819d87; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm span.ays_poll_passed_count i{ color: #819d87; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .apm-title-box{ background-color: rgba(255,255,255,0); } #ays-poll-id-691ec17384935 .answer-percent, #ays-poll-id-691ec17384935 .answer-percent-res { background-color: #5c735d; color: #819d87; } #ays-poll-id-691ec17384935 .ays-poll-btn { color: #ffffff; background-color: #5c735d !important; } .ays-poll-id-691ec17384935 .ays-poll-btn, .ays-poll-id-691ec17384935 .apm-new-answer-apply{font-size: 17px;padding: 10px 20px;border-radius: 3px; color: #ffffff !important; background-color: #5c735d !important;} .ays-poll-id-691ec17384935.box-apm * { color: #ffffff; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .apm-title-box h5 { color: #ffffff; text-transform: inherit; font-family: inherit; font-size: 25px;word-break: break-word;word-wrap: break-word; text-align: center; padding:0 10px; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm i { color: #ffffff; font-size: 30px; font-style: normal; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm i.ays_poll_far{ font-family: ‘Font Awesome 5 Free’; } #ays-poll-id-691ec17384935 input[type=’radio’], #ays-poll-id-691ec17384935 .box-apm:not(.ays-minimal-theme) input[type=’checkbox’] { display: none; } #ays-poll-id-691ec17384935 div.apm-load-message-container{ background-color: #819d87 !important; } #ays-poll-id-691ec17384935 .ays_question > p { font-size:16px; } #ays-poll-id-691ec17384935 > .apm-answers > div{ position:relative; /*border-radius:39px;*/ } #ays-poll-id-691ec17384935 span.ayspoll-answers-votes-count-before-voting{ padding: 10px !important; } #ays-poll-id-691ec17384935 > .apm-answers > div > label { display:flex; padding:10px; box-shadow:unset; flex-direction:row; align-items:center; border-radius:39px; } #ays-poll-id-691ec17384935 > .apm-answers > div > label> img { width: 150px; max-width:100%; height:150px; object-fit:cover; } #ays-poll-id-691ec17384935 > .apm-answers > div > label:hover > img { position: relative; z-index: 2; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .apm-answers i{ font-size:30px; } #ays-poll-id-691ec17384935 > .apm-answers > div > label > span { font-size:16px; ; bottom; ; border-radius:39px; } #ays-poll-id-691ec17384935 > .apm-answers > div { margin-bottom: 10px; } #ays-poll-id-691ec17384935 .apm-button-box{ ; } .ays-poll-main #ays-poll-id-691ec17384935 .ays-poll-img { object-fit: cover;height: 100%; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .ays-poll-maker-text-answer-main input,#ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .ays-poll-maker-text-answer-main textarea{min-width: 150px;max-width: 100%;width: %; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .apm-choosing .ays_label_poll{ width: 100%; text-align: center; display: flex; justify-content: center;; /* align-items: center; */ } #ays-poll-id-691ec17384935 .apm-add-answer input.ays-poll-new-answer-apply-text{ width: 100%;margin-bottom: 0;margin-right: 5px;border-color: #5c735d; padding: 7px;font-size: 14px;color: black;height: 40px; outline: none;display: inline-block; }#ays-poll-id-691ec17384935 > .apm-answers label{ border-bottom:1px solid #000000; } #ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll label:not(.ays_label_poll) { background-color: #ff8f33; } #ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll label { text-transform: inherit; } #ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll span.ays_grid_answer_span{ width: 60%; } .ays-poll-id-691ec17384935 .apm-grid .apm-choosing label.apm-label-with-bg span{ background-color: rgba( 255,143,51,0.5 ); text-transform: inherit; left: 0; } .ays-poll-id-691ec17384935.ays-shape-theme, .ays-poll-id-691ec17384935.ays-shape-theme { border-radius: 0 !important;} #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .apm-grid .apm-choosing label.apm-label-with-bg:hover span, #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg span,#ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-label-with-bg span, #ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll input[type=’radio’]:checked + label,#ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll input[type=’checkbox’]:checked + label #ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll label.ays_enable_hover:hover { background-color: #ffffff; color: #819d87; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg > img, #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .apm-grid .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-label-with-bg > img { position: relative; z-index: 2; } .ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll label { background-color: #ff8f33;} .ays-poll-id-691ec17384935_addAnswer input{ height: 36px; outline: none; background: transparent; border: 1px solid #5c735d; margin-right: 5px; color: #ffffff !important; } .ays-poll-id-691ec17384935 div.ays-image-logo-show{ position: absolute; bottom: -5px; left: 1px; margin: 2px 0 0 0; padding: 2px; width: 100%; height: 65px; text-align: left; } .ays-poll-id-691ec17384935 .ays-poll-image-logo{ width: 55px; height: 55px; object-fit: cover; } .ays-poll-id-691ec17384935_addAnswer input::placeholder{ font-style: oblique; color: #9e9e9e; } .ays-poll-id-691ec17384935_addAnswer input[type=’button’]{ padding: 0 1.44em; margin-right: 0; background: #5c735d; color: #819d87 !important; } .ays-poll-id-691ec17384935_addAnswer input[type=’button’]:hover { box-shadow: unset; -webkit-filter: opacity(0.7); filter: opacity(0.7); } .ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll label:hover input.apm-new-answer::placeholder { color: #ff8f33; } .ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll input.apm-new-answer::placeholder { color: #ffffff; } .ays-poll-id-691ec17384935 .apm-grid .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg *,.ays-poll-id-691ec17384935 .apm-grid .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-label-with-bg *,.ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll input[type=’radio’]:checked + label *,.ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll input[type=’checkbox’]:checked + label *,.ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll label.ays_enable_hover:hover * { color: #819d87; } .user-form-ays-poll-id-691ec17384935 input, .user-form-ays-poll-id-691ec17384935 textarea { background-color: #ff8f33; color: #ffffff; border: 1px solid #5c735d; font-size: 16px; font-weight: normal; padding: 5px; } .ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll input[type=’radio’]:checked + label,.ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll input[type=’checkbox’]:checked + label,.ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll label.ays_enable_hover:hover { background-color: #ffffff; color: #819d87; } .ays-poll-id-691ec17384935 div.apm-loading-gif .apm-loader svg path, .ays-poll-id-691ec17384935 div.apm-loading-gif .apm-loader svg rect { fill: #5c735d; } .ays-poll-id-691ec17384935 .apm-versus-answer label.apm-simple-label,.ays-poll-id-691ec17384935 .apm-versus-answer label.apm-label-with-bg span { background-color: #819d87; border: 1px solid #ffffff;}.ays-poll-id-691ec17384935 .apm-versus-answer input[type=’radio’]:checked + label.apm-simple-label span,.ays-poll-id-691ec17384935 .apm-versus-answer label.apm-simple-label:hover span,.ays-poll-id-691ec17384935 .apm-versus-answer input[type=’radio’]:checked + label.apm-simple-label,.ays-poll-id-691ec17384935 .apm-versus-answer label.apm-simple-label:hover,.ays-poll-id-691ec17384935 .apm-versus-answer input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg span,.ays-poll-id-691ec17384935 .apm-versus-answer label.apm-label-with-bg:hover span { background-color: #ffffff; color: #819d87 ;}.ays-poll-id-691ec17384935 .apm-versus.vs-times::after, .ays-poll-id-691ec17384935 .apm-versus.vs-default::after { background-color: #819d87; color: #ffffff; border-color: #ffffff; } @media only screen and (max-width: 768px){ #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm {width: 100%; max-width: 96%;} #ays-poll-id-691ec17384935 .ays_question p{ font-size: 16px; } #ays-poll-id-691ec17384935 > .apm-answers > div > label > span { font-size: 16px; } #ays-poll-id-691ec17384935{max-width: 100%;} #ays-poll-id-691ec17384935 > .apm-answers > div > label > img{height: 150px;} // #ays-poll-id-691ec17384935 > .apm-answers.apm-grid > div > label > img{// width: 150px;// } .ays-poll-id-691ec17384935 .ays-poll-btn, .ays-poll-id-691ec17384935 .apm-new-answer-apply{ font-size: 17px;line-height: 1;white-space: normal;word-break: break-word; } #ays-poll-id-691ec17384935.box-apm .apm-title-box h5{font-size: 20px;word-break: break-word;word-wrap: break-word;} }.ays-poll-id-691ec17384935 label.ays_label_poll { text-align:center !important;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .ays_question { background-color: #5c735d;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-title-box { background-color: #5c735d !important;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme.choosing-poll label.apm-label-with-bg span {background-color: #ffffff !important;color: #5c735d;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme.choosing-poll label.apm-label-with-bg:hover span {background-color: #5c735d !important;color: #ffffff;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme.choosing-poll input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-label-with-bg span,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme.choosing-poll input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg span {color: #ffffff; background-color: #5c735d;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label span,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label span,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme.choosing-poll label:hover span {color: #ffffff;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-versus-answer label.apm-simple-label { border: 1px solid #ffffff;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-versus-answer input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-label-with-bg span,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-versus-answer input[type=’radio’]:checked + label.apm-label-with-bg span,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-versus-answer input[type=’checkbox’]:checked + label.apm-simple-label,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-versus-answer input[type=’radio’]:checked + label.apm-simple-label,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-versus-answer label.apm-simple-label:hover,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-versus-answer label.apm-label-with-bg:hover span { background-color: #ffffff !important; color: #ffffff !important;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme.choosing-poll label:not(.apm-label-with-bg)::before { border: 1px solid #ffffff;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme.choosing-poll label:not(.apm-label-with-bg)::after { background: #ffffff !important;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-choosing input[type=’checkbox’]:checked + label:not(.apm-label-with-bg)::before,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-choosing input[type=’radio’]:checked + label:not(.apm-label-with-bg)::before,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme.choosing-poll label:not(.apm-label-with-bg):hover::before {border-color: #ffffff}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-button-box { background-color: #ffffff;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .user-form .ays-poll-btn,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-button-box input {color: #ffffff !important;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .user-form .ays-poll-btn,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme input[data-seeres=’true’].ays-poll-btn {background-color: #ffffff !important;}.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .answer-percent,.ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .answer-percent-res { background-color: #ffffff } .ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .voteReason .forReason { color: #ffffff } .ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme label:hover input.apm-new-answer { color: #ffffff; } .ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme .apm-grid label:hover input.apm-new-answer { color: #ffffff; } .ays-poll-id-691ec17384935.ays-aqua-theme label.apm-add-answer .apm-new-answer-apply:hover { background-color: #ffffff !important; }.ays-poll-id-691ec17384935 label.apm-add-answer:hover .apm-new-answer-apply { color: #819d87 !important; } .ays-poll-id-691ec17384935 label.apm-add-answer .apm-new-answer-apply:hover { background-color: #819d87 !important; color: #ffffff !important; } .ays-poll-id-691ec17384935 .apm-info-form input { color: #ffffff !important; background-color: #ff8f33 !important; } .ays-poll-id-691ec17384935 div.apm-loading-gif .apm-loader svg { stroke: #5c735d !important; } .ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll .ays_poll_cb_and_a, .ays-poll-id-691ec17384935.choosing-poll .ays_poll_cb_and_a * { color: rgb( 255,255,255 ); } .ays-poll-id-691ec17384935 div.apm-loading-gif .apm-loader svg>g { fill: #819d87; } var dataCss = { width: ‘100%’, fontSize: ’16px’, padding: ’10px’, borderWidth: ‘2px’, borderStyle: ‘none’, borderColor: ‘#5c735d’, background: ‘#819d87’, color: ‘#5c735d’, transition: ‘.3s ease’, }; var hoverCss = { background: ‘#5c735d’, color: ‘#819d87’, borderColor: ‘#819d87’, }; 96Melyik zöldre festés bosszant a legjobban? Klímasemleges/karbonsemleges és társai36 A lehető legzöldebb választás17 …%-os csökkentés 2030-ig16 Biológiailag lebomló/komposztálható és társai27

Köszönjük, hogy elárultad!

if(typeof aysPollOptions === ‘undefined’){ var aysPollOptions = []; } aysPollOptions[’10’] = ‘eyJwb2xsX3ZlcnNpb24iOiIyMS40LjMiLCJwb2xsX2VuYWJsZV9jb3B5X3Byb3RlY3Rpb24iOiJvbiIsIm1haW5fY29sb3IiOiIjNWM3MzVkIiwidGV4dF9jb2xvciI6IiNmZmZmZmYiLCJidXR0b25fdGV4dF9jb2xvciI6IiNmZmZmZmYiLCJidXR0b25fYmdfY29sb3IiOiIjNWM3MzVkIiwiaWNvbl9jb2xvciI6IiNmZmZmZmYiLCJiZ19jb2xvciI6IiM4MTlkODciLCJhbnN3ZXJfYmdfY29sb3IiOiIjZmY4ZjMzIiwiYW5zd2VyX2JvcmRlcl9zaWRlIjoiYm90dG9tIiwidGl0bGVfYmdfY29sb3IiOiJyZ2JhKDI1NSwyNTUsMjU1LDApIiwiaWNvbl9zaXplIjozMCwid2lkdGgiOjUwMCwid2lkdGhfZm9yX21vYmlsZSI6MCwiYnRuX3RleHQiOiJTWkFWQVpPSyIsInNlZV9yZXNfYnRuX3RleHQiOiJFcmVkbVx1MDBlOW55IiwiYm9yZGVyX3N0eWxlIjoibm9uZSIsImJvcmRlcl9yYWRpdXMiOiIwIiwiYm9yZGVyX3dpZHRoIjoiMCIsImJveF9zaGFkb3dfY29sb3IiOiIjMDAwMDAwIiwiZW5hYmxlX2JveF9zaGFkb3ciOiJvbiIsImVuYWJsZV9hbnN3ZXJfc3R5bGUiOiJvbiIsImJnX2ltYWdlIjpmYWxzZSwiaW5mb19mb3JtIjowLCJmaWVsZHMiOlt7ImlkIjowLCJuYW1lIjoiTmFtZSIsInR5cGUiOiJ0ZXh0Iiwic2x1ZyI6ImFwbS1uYW1lIiwicHVibGlzaGVkIjoxLCJzZW5kZ3JpZCI6Im5hbWUifSx7ImlkIjowLCJuYW1lIjoiRS1tYWlsIiwidHlwZSI6ImVtYWlsIiwic2x1ZyI6ImFwbS1lbWFpbCIsInB1Ymxpc2hlZCI6MSwic2VuZGdyaWQiOiJlbWFpbCJ9XSwicG9sbF9maWVsZHNfYWN0aXZlX29yZGVyIjoiYXBtLW5hbWUsYXBtLWVtYWlsIiwicG9sbF9maWVsZHNfcGFzc2l2ZV9vcmRlciI6ImFwbV9waG9uZSIsInJlcXVpcmVkX2ZpZWxkcyI6W3siaWQiOjAsIm5hbWUiOiJOYW1lIiwidHlwZSI6InRleHQiLCJzbHVnIjoiYXBtLW5hbWUiLCJwdWJsaXNoZWQiOjEsInNlbmRncmlkIjoibmFtZSJ9LHsiaWQiOjAsIm5hbWUiOiJFLW1haWwiLCJ0eXBlIjoiZW1haWwiLCJzbHVnIjoiYXBtLWVtYWlsIiwicHVibGlzaGVkIjoxLCJzZW5kZ3JpZCI6ImVtYWlsIn1dLCJpbmZvX2Zvcm1fdGl0bGUiOiI8aDU+UGxlYXNlIGZpbGwgb3V0IHRoZSBmb3JtOjxcL2g1PlxuIiwiaGlkZV9yZXN1bHRzIjowLCJoaWRlX3Jlc3VsdHNfcXVlc3Rpb25zIjowLCJoaWRlX3Jlc3VsdF9tZXNzYWdlIjoxLCJoaWRlX3Jlc3VsdHNfdGV4dCI6IjxwPlRoYW5rcyBmb3IgeW91ciBhbnN3ZXIhPFwvcD5cbiIsInJlc3VsdF9tZXNzYWdlIjoiS1x1MDBmNnN6XHUwMGY2bmpcdTAwZmNrLCBob2d5IGVsXHUwMGUxcnVsdGFkISIsImFsbG93X25vdF92b3RlIjowLCJzaG93X3NvY2lhbCI6MCwicG9sbF9zb2NpYWxfYnV0dG9uc19oZWFkaW5nIjoiIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF9sbiI6Im9uIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF9mYiI6Im9uIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF90ciI6Im9uIiwicG9sbF9zaG93X3NvY2lhbF92ayI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9zb2NpYWxfbGlua3MiOiJvZmYiLCJwb2xsX3NvY2lhbF9saW5rc19oZWFkaW5nIjoiIiwic29jaWFsX2xpbmtzIjp7ImxpbmtlZGluX2xpbmsiOiIiLCJmYWNlYm9va19saW5rIjoiIiwidHdpdHRlcl9saW5rIjoiIiwidmtvbnRha3RlX2xpbmsiOiIiLCJ5b3V0dWJlX2xpbmsiOiIifSwibG9hZF9lZmZlY3QiOiJsb2FkX2dpZiIsImxvYWRfZ2lmIjoicGxnXzQiLCJjdXN0b21fbG9hZCI6ZmFsc2UsImxpbWl0X3VzZXJzIjowLCJsaW1pdF91c2Vyc19tZXRob2QiOiJpcCIsImxpbWl0YXRpb25fbWVzc2FnZSI6IjxwPllvdSBoYXZlIGFscmVhZHkgdm90ZWQ8XC9wPlxuIiwicmVkaXJlY3RfdXJsIjpmYWxzZSwicmVkaXJlY3Rpb25fZGVsYXkiOjAsInVzZXJfcm9sZSI6IiIsImVuYWJsZV9yZXN0cmljdGlvbl9wYXNzIjowLCJyZXN0cmljdGlvbl9wYXNzX21lc3NhZ2UiOiI8cD5Zb3UgZG9uXFwndCBoYXZlIHBlcm1pc3Npb25zIGZvciBwYXNzaW5nIHRoZSBwb2xsPFwvcD5cbiIsImVuYWJsZV9sb2dnZWRfdXNlcnMiOjAsImVuYWJsZV9sb2dnZWRfdXNlcnNfbWVzc2FnZSI6IjxwPllvdSBtdXN0IHNpZ24gaW4gZm9yIHBhc3NpbmcgdGhlIHBvbGw8XC9wPlxuIiwicHVibGlzaGVkIjoxLCJlbmFibGVfcGFzc19jb3VudCI6Im9uIiwicmVzdWx0X3NvcnRfdHlwZSI6Im5vbmUiLCJjcmVhdGVfZGF0ZSI6IjIwMjMtMDUtMTIgMTA6NDk6MTIiLCJyZWRpcmVjdF91c2VycyI6MCwicmVkaXJlY3RfYWZ0ZXJfdm90ZV91cmwiOmZhbHNlLCJyZWRpcmVjdF9hZnRlcl92b3RlX2RlbGF5IjowLCJhY3RpdmVJbnRlcnZhbCI6IjIwMjQtMTItMTMiLCJkZWFjdGl2ZUludGVydmFsIjoiMjAyNC0xMi0xMyIsImFjdGl2ZUludGVydmFsU2VjIjoiIiwiZGVhY3RpdmVJbnRlcnZhbFNlYyI6IiIsImFjdGl2ZV9kYXRlX21lc3NhZ2UiOiI8cD5UaGUgcG9sbCBoYXMgZXhwaXJlZCE8XC9wPlxuIiwiYWN0aXZlX2RhdGVfbWVzc2FnZV9zb29uIjoiPHAgc3R5bGU9XFxcInRleHQtYWxpZ246IGNlbnRlcjtcXFwiPlRoZSBwb2xsIHdpbGwgYmUgYXZhaWxhYmxlIHNvb24hPFwvcD5cbiIsInZvdGVfcmVhc29uIjowLCJzaG93X3Jlc3VsdF92aWV3Ijoic3RhbmRhcnQiLCJhY3RpdmVfZGF0ZV9jaGVjayI6IiIsImVuYWJsZV9yZXN0YXJ0X2J1dHRvbiI6MCwiZW5hYmxlX3ZvdGVfYnRuIjoxLCJzaG93X3ZvdGVzX2NvdW50IjoxLCJhdHRlbXB0c19jb3VudCI6IjEiLCJhbGxvd19hbm9ueW1pdHkiOjEsInNob3dfY3JlYXRlX2RhdGUiOjAsInNob3dfYXV0aG9yIjowLCJzaG93X3Jlc19wZXJjZW50IjoxLCJzaG93X3Jlc3VsdF9idG5fc2NoZWR1bGUiOjAsImF5c19wb2xsX3Nob3dfdGltZXIiOjAsImF5c19zaG93X3RpbWVyX3R5cGUiOiJjb3VudGRvd24iLCJzaG93X3Jlc3VsdF9idG5fc2VlX3NjaGVkdWxlIjoid2l0aF9zZWUiLCJzaG93X2xvZ2luX2Zvcm0iOiJvZmYiLCJ1c2VyX2FkZF9hbnN3ZXIiOjAsImFkZF9hbnN3ZXJfc2hvd191cCI6MSwidmVyc3VzX2ljb25fdHlwZSI6ImRlZmF1bHQiLCJ2ZXJzdXNfaWNvbl9wb3NpdGlvbiI6ImNlbnRlciIsInZlcnN1c19hbnN3ZXJzX2xhYmVsIjowLCJyZXN1bHRfaW5fcmdiYSI6MCwiZW5hYmxlX21haWxjaGltcCI6Im9mZiIsImVuYWJsZV9iYWNrZ3JvdW5kX2dyYWRpZW50Ijoib2ZmIiwiYmFja2dyb3VuZF9ncmFkaWVudF9jb2xvcl8xIjoiIzEwMzI1MSIsImJhY2tncm91bmRfZ3JhZGllbnRfY29sb3JfMiI6IiM2MDc1OTMiLCJwb2xsX2dyYWRpZW50X2RpcmVjdGlvbiI6InZlcnRpY2FsIiwicmVkaXJlY3RfYWZ0ZXJfc3VibWl0IjowLCJtYWlsY2hpbXBfbGlzdCI6IiIsInBvbGxfZGlyZWN0aW9uIjoiY2VudGVyIiwicG9sbF9hbGxvd19tdWx0aXZvdGUiOiJvZmYiLCJtdWx0aXZvdGVfYW5zd2VyX21pbl9jb3VudCI6IjEiLCJwb2xsX2FsbG93X211bHRpdm90ZV9jb3VudCI6IjQiLCJtb25pdG9yX2xpc3QiOiIiLCJlbmFibGVfbW9uaXRvciI6Im9mZiIsInNsYWNrX2NvbnZlcnNhdGlvbiI6IiIsImVuYWJsZV9zbGFjayI6Im9mZiIsImFjdGl2ZV9jYW1wX2xpc3QiOiIiLCJhY3RpdmVfY2FtcF9hdXRvbWF0aW9uIjoiIiwiZW5hYmxlX2FjdGl2ZV9jYW1wIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX3phcGllciI6Im9mZiIsInJhbmRvbWl6ZV9hbnN3ZXJzIjoib2ZmIiwiZW5hYmxlX2FzbndlcnNfc291bmQiOiJvZmYiLCJlbmFibGVfcGFzc3dvcmQiOiJvZmYiLCJwYXNzd29yZF9wb2xsIjoiIiwicG9sbF9wYXNzd29yZF9tZXNzYWdlIjoiUGxlYXNlIGVudGVyIHBhc3N3b3JkIiwicG9sbF9lbmFibGVfcGFzc3dvcmRfdmlzaWJpbGl0eSI6Im9mZiIsImJhY2tncm91bmRfc2l6ZSI6ImNvdmVyIiwiZGlzYWJsZV9hbnN3ZXJfaG92ZXIiOjAsImN1c3RvbV9jbGFzcyI6IiIsImVuYWJsZV9wb2xsX3RpdGxlX3RleHRfc2hhZG93Ijoib2ZmIiwicG9sbF90aXRsZV90ZXh0X3NoYWRvdyI6InJnYmEoMjU1LDI1NSwyNTUsMCkiLCJwb2xsX3RpdGxlX3RleHRfc2hhZG93X3hfb2Zmc2V0IjoyLCJwb2xsX3RpdGxlX3RleHRfc2hhZG93X3lfb2Zmc2V0IjoyLCJwb2xsX3RpdGxlX3RleHRfc2hhZG93X3pfb2Zmc2V0IjowLCJwb2xsX2JnX2ltYWdlX3Bvc2l0aW9uIjoiY2VudGVyIGNlbnRlciIsInBvbGxfYmdfaW1nX2luX2ZpbmlzaF9wYWdlIjoib2ZmIiwiYXlzX2FkZF9wb3N0X2Zvcl9wb2xsIjoib2ZmIiwic2hvd19hbnN3ZXJfbWVzc2FnZSI6Im9mZiIsInNob3dfYW5zd2Vyc19jYXB0aW9uIjoib24iLCJlbmFibGVfdm90ZV9saW1pdGF0aW9uIjoib2ZmIiwidm90ZV9saW1pdGF0aW9uIjoiIiwibGltaXRhdGlvbl90aW1lX3BlcmlvZCI6Im1pbnV0ZSIsImVuYWJsZV90YWNrZXJzX2NvdW50Ijoib2ZmIiwidGFja2Vyc19jb3VudCI6IiIsImF5c19lbmFibGVfbWFpbF91c2VyIjoib2ZmIiwic2hvd19hbnN3ZXJzX2ljb24iOiJvZmYiLCJhbnN3ZXJzX2ljb24iOiJyYWRpbyIsImJ1dHRvbnNfc2l6ZSI6Im1lZGl1bSIsImJ1dHRvbnNfZm9udF9zaXplIjoiMTciLCJwb2xsX2J1dHRvbnNfbW9iaWxlX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE3IiwiYnV0dG9uc19sZWZ0X3JpZ2h0X3BhZGRpbmciOiIyMCIsImJ1dHRvbnNfdG9wX2JvdHRvbV9wYWRkaW5nIjoiMTAiLCJidXR0b25zX2JvcmRlcl9yYWRpdXMiOiIzIiwicmVkaXJlY3RfYWZ0ZXJfc3VibWl0X2RycGR3biI6MCwidXNlcl9hZGRfYW5zd2VyX2Ryb3Bkb3duIjowLCJlbmFibGVfZ29vZ2xlX3NoZWV0cyI6Im9mZiIsInNwcmVhZHNoZWV0X2lkIjoiIiwiZW5hYmxlX3ZpZXdfbW9yZV9idXR0b24iOiJvZmYiLCJwb2xsX3ZpZXdfbW9yZV9idXR0b25fY291bnQiOjAsInBvbGxfbWluX2hlaWdodCI6IiIsImFuc3dlcl9zb3J0X3R5cGUiOiJkZWZhdWx0IiwiYW5zd2VyX2ZvbnRfc2l6ZSI6IjE2IiwicG9sbF9hbnN3ZXJfZm9udF9zaXplX21vYmlsZSI6IjE2Iiwic2hvd19wYXNzZWRfdXNlcnMiOiJvZmYiLCJsb2dvX2ltYWdlIjoiIiwiYWxsb3dfY29sbGVjdF91c2VyX2luZm8iOiJvZmYiLCJwb2xsX3NlbmRfbWFpbF90eXBlIjoiY3VzdG9tIiwicG9sbF9zZW5kZ3JpZF90ZW1wbGF0ZV9pZCI6IiIsImVuYWJsZV9saW1pdF9ieV9jb3VudHJ5Ijoib2ZmIiwibGltaXRfY291bnRyeSI6IkFEIiwic2hvd192b3Rlc19iZWZvcmVfdm90aW5nIjoib2ZmIiwic2hvd192b3Rlc19iZWZvcmVfdm90aW5nX2J5IjoiYnlfY291bnQiLCJmYWtlX3ZvdGVzIjoib2ZmIiwiZG9udF9zaG93X3BvbGxfY29udCI6Im9mZiIsInNlZV9yZXN1bHRfYnV0dG9uIjoib24iLCJzZWVfcmVzdWx0X3JhZGlvIjoiYXlzX3NlZV9yZXN1bHRfYnV0dG9uIiwibG9hZGVyX2ZvbnRfc2l6ZSI6IiIsInNob3dfYW5zd2Vyc19udW1iZXJpbmciOiJub25lIiwiZWZmZWN0X21lc3NhZ2UiOiIiLCJlbmFibGVfbWFkX21pbWkiOiJvZmYiLCJtYWRfbWltaV9saXN0IjoiIiwicG9sbF9zaG93X3Bhc3NlZF91c2Vyc19jb3VudCI6MywicXVlc3Rpb25fZm9udF9zaXplIjoxNiwicXVlc3Rpb25fZm9udF9zaXplX21vYmlsZSI6MTYsInBvbGxfcXVlc3Rpb25faW1hZ2VfaGVpZ2h0IjoiIiwicG9sbF9tb2JpbGVfbWF4X3dpZHRoIjoiIiwicG9sbF90aXRsZV9mb250X3NpemUiOiIyNSIsInBvbGxfdGl0bGVfZm9udF9zaXplX21vYmlsZSI6IjIwIiwicG9sbF90aXRsZV9hbGlnbm1lbnQiOiJjZW50ZXIiLCJwb2xsX2VuYWJsZV9hbnN3ZXJfaW1hZ2VfYWZ0ZXJfdm90aW5nIjoib2ZmIiwicG9sbF90ZXh0X3R5cGVfbGVuZ3RoX2VuYWJsZSI6Im9mZiIsInBvbGxfdGV4dF90eXBlX2xpbWl0X3R5cGUiOiJjaGFyYWN0ZXJzIiwicG9sbF90ZXh0X3R5cGVfbGltaXRfbGVuZ3RoIjoiIiwicG9sbF90ZXh0X3R5cGVfbGltaXRfbWVzc2FnZSI6Im9mZiIsInBvbGxfdGV4dF90eXBlX3BsYWNlaG9sZGVyIjoiWW91ciBhbnN3ZXIiLCJwb2xsX3RleHRfdHlwZV93aWR0aCI6IiIsInBvbGxfdGV4dF90eXBlX3dpZHRoX3R5cGUiOiJwZXJjZW50IiwiYW5zd2Vyc19wYWRkaW5nIjoxMCwiYW5zd2Vyc19tYXJnaW4iOjEwLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlciI6Im9uIiwiYW5zd2Vyc19ib3JkZXJfd2lkdGgiOjEsImFuc3dlcnNfYm9yZGVyX3N0eWxlIjoic29saWQiLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl9jb2xvciI6IiMwMDAwMDAiLCJhbnN3ZXJzX2JveF9zaGFkb3ciOiJvZmYiLCJhbnN3ZXJzX2JveF9zaGFkb3dfY29sb3IiOiIjMDAwIiwicG9sbF9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd194X29mZnNldCI6MCwicG9sbF9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd195X29mZnNldCI6MCwicG9sbF9hbnN3ZXJfYm94X3NoYWRvd196X29mZnNldCI6MTAsImFuc19pbWdfaGVpZ2h0IjoxNTAsInBvbGxfYW5zd2VyX2ltYWdlX2hlaWdodF9mb3JfbW9iaWxlIjoiMTUwIiwiYW5zX2ltZ19jYXB0aW9uX3N0eWxlIjoib3V0c2lkZSIsImFuc19pbWdfY2FwdGlvbl9wb3NpdGlvbiI6ImJvdHRvbSIsImFuc3dlcnNfZm9udF9zaXplIjoxNiwiYW5zd2Vyc19vYmplY3RfZml0IjoiY292ZXIiLCJhbnN3ZXJzX2dyaWRfY29sdW1uIjoyLCJhbnN3ZXJzX2JvcmRlcl9yYWRpdXMiOjM5LCJlbmFibGVfZ2V0UmVzcG9uc2UiOiJvZmYiLCJnZXRSZXNwb25zZV9saXN0IjoiIiwiZW5hYmxlX21haWxlckxpdGUiOiJvZmYiLCJtYWlsZXJMaXRlX2dyb3VwX2lkIjoiIiwiZW5hYmxlX2NvbnZlcnRLaXQiOiJvZmYiLCJwb2xsX2NvbnZlcnRLaXRfZm9ybV9pZCI6IiIsImVuYWJsZV9yZWNhcHRjaGEiOiJvZmYiLCJwb2xsX2xvZ29fdXJsIjoiIiwicG9sbF9lbmFibGVfbG9nb191cmwiOiJvZmYiLCJwb2xsX2xvZ29fdXJsX25ld190YWIiOiJvZmYiLCJwb2xsX2xvZ29fdGl0bGUiOiIiLCJwb2xsX3NlbmRfbWFpbF90b19zaXRlX2FkbWluIjoib24iLCJwb2xsX21haWxfbWVzc2FnZV9hZG1pbiI6IiIsImRpc3BsYXlfZmllbGRzX2xhYmVscyI6Im9mZiIsInBvbGxfY3JlYXRlX2F1dGhvciI6NiwicG9sbF9lbmFibGVfYW5pbWF0aW9uX3RvcCI6Im9uIiwiaWQiOiIxMCIsImF1dGhvcl9pZCI6IjYiLCJwb3N0X2lkIjpudWxsLCJ0aXRsZSI6Ik1lbHlpayB6XHUwMGY2bGRyZSBmZXN0XHUwMGU5cyBib3NzemFudCBhIGxlZ2pvYmJhbj8iLCJkZXNjcmlwdGlvbiI6IiIsInF1ZXN0aW9uIjoiIiwidHlwZSI6ImNob29zaW5nIiwidmlld190eXBlIjoibGlzdCIsImNhdGVnb3JpZXMiOlsiMSJdLCJpbWFnZSI6IiIsInNob3dfdGl0bGUiOiIxIiwiY3VzdG9tX2NzcyI6IiIsInRoZW1lX2lkIjoiNiIsImFuc3dlcl9tZXNzYWdlIjoie1wiMzlcIjp7XCJhbnN3ZXJcIjpcIlwiLFwiYW5zd2VyX2ltYWdlXCI6XCJcIn0sXCI0MFwiOntcImFuc3dlclwiOlwiXCIsXCJhbnN3ZXJfaW1hZ2VcIjpcIlwifSxcIjQxXCI6e1wiYW5zd2VyXCI6XCJcIixcImFuc3dlcl9pbWFnZVwiOlwiXCJ9LFwiNDJcIjp7XCJhbnN3ZXJcIjpcIlwiLFwiYW5zd2VyX2ltYWdlXCI6XCJcIn19IiwiYW5zd2VycyI6W3siaWQiOiIzOSIsInBvbGxfaWQiOiIxMCIsImFuc3dlciI6IktsXHUwMGVkbWFzZW1sZWdlc1wva2FyYm9uc2VtbGVnZXMgXHUwMGU5cyB0XHUwMGUxcnNhaSIsInZvdGVzIjoiMzYiLCJhbnN3ZXJfaW1nIjoiIiwib3JkZXJpbmciOiIxIiwicmVkaXJlY3QiOm51bGwsInVzZXJfYWRkZWQiOiIwIiwic2hvd191c2VyX2FkZGVkIjoiMSIsImZha2Vfdm90ZXMiOiIwIn0seyJpZCI6IjQwIiwicG9sbF9pZCI6IjEwIiwiYW5zd2VyIjoiQSBsZWhldFx1MDE1MSBsZWd6XHUwMGY2bGRlYmIgdlx1MDBlMWxhc3p0XHUwMGUxcyIsInZvdGVzIjoiMTciLCJhbnN3ZXJfaW1nIjoiIiwib3JkZXJpbmciOiIyIiwicmVkaXJlY3QiOm51bGwsInVzZXJfYWRkZWQiOiIwIiwic2hvd191c2VyX2FkZGVkIjoiMSIsImZha2Vfdm90ZXMiOiIwIn0seyJpZCI6IjQxIiwicG9sbF9pZCI6IjEwIiwiYW5zd2VyIjoiLi4uJS1vcyBjc1x1MDBmNmtrZW50XHUwMGU5cyAyMDMwLWlnIiwidm90ZXMiOiIxNiIsImFuc3dlcl9pbWciOiIiLCJvcmRlcmluZyI6IjMiLCJyZWRpcmVjdCI6bnVsbCwidXNlcl9hZGRlZCI6IjAiLCJzaG93X3VzZXJfYWRkZWQiOiIxIiwiZmFrZV92b3RlcyI6IjAifSx7ImlkIjoiNDIiLCJwb2xsX2lkIjoiMTAiLCJhbnN3ZXIiOiJCaW9sXHUwMGYzZ2lhaWxhZyBsZWJvbWxcdTAwZjNcL2tvbXBvc3p0XHUwMGUxbGhhdFx1MDBmMyBcdTAwZTlzIHRcdTAwZTFyc2FpIiwidm90ZXMiOiIyNyIsImFuc3dlcl9pbWciOiIiLCJvcmRlcmluZyI6IjQiLCJyZWRpcmVjdCI6bnVsbCwidXNlcl9hZGRlZCI6IjAiLCJzaG93X3VzZXJfYWRkZWQiOiIxIiwiZmFrZV92b3RlcyI6IjAifV0sImFuc3dlcl92b3RlcyI6eyIzOSI6MzYsIjQwIjoxNywiNDEiOjE2LCI0MiI6Mjd9LCJhbnN3ZXJfdm90ZXNfc3VtIjo5Nn0=’;

Ez a poszt Győztek a fogyasztóvédők a zöldre festő légitársaságokkal szemben először itt jelent meg: Tudatos Vásárlók.


Forrás:tudatosvasarlo.hu
Tovább a cikkre »