Az óbudai lakosok több hete tiltakoznak az Ürömi úti óvoda bezárása ellen, sajtóértesülés szerint az önkormányzat a telket is átminősíttetné. A képviselő-testület egyelőre elhalasztotta a döntést.
Egy édesanya megrázó levélben számolt be arról, milyen hangulatban zajlott a III. kerületi önkormányzat tájékoztatója, ahol szerinte sem a gyerekeket, sem a pedagógusokat nem veszik emberszámba az óvodabezárások kapcsán – írja a magyarnezmet.hu.
Sajtóértesülések szerint az óvónők feldúltan jöttek ki a megbeszélésről, amit az óbudai intézménybezárások ügyében tartottak. A november 12-én tartott szülői fórum az Almáskert Óvodában sokaknak reményt jelentett: választ akartak kapni arra, valóban veszélyben vannak-e a csoportok, és miért van szükség az átszervezésre.
Beszámolók szerint a tájékoztató sokkal inkább keltett félelmet, mintsem bizonyosságot. A megbeszélést Fodor Sándor, az önkormányzat szociális, köznevelési és kulturális főosztályának vezetője tartotta. A szülők szerint az óvoda dolgozói sírva jöttek ki az előzetes tájékoztatóról, mert sem szakmai kérdésekre, sem saját jövőjükről nem kaptak választ, nem hallgatták meg a pedagógusokat, a szakmai érveiket pedig figyelmen kívül hagyták.
A lap azt írja, a szülők tájékoztatása során tovább rommlott a helyzet, egy anyuka szerint Fodor Sándor többször lekezelő hangnemben beszélt a szülőkkel, és volt olyan eset is, amely sokakban mély nyomot hagyott. Az egyik édesanya, akinek gyermeke SNI-s, elmondta, hogy hosszú évek után végre találtak egy óvodát, ahol a kisfiú megkapja a számára szükséges fejlesztéseket. Fodor Sándor erre előbb „gratulált”, majd közölte: ennek ellenére az óvodát bezárják.
Az önkormányzat korábban azt állította, hogy mindenki marad a saját csoportjában, és egy pedagógusállás sem szűnik meg. Csakhogy a szülői fórumon – a jelenlévők beszámolója szerint – egészen mást mondtak. Szerintük Fodor Sándor azt mondta, legalább egy csoport megszűnik, mert az Almáskert Óvoda négy csoportjával szemben a Csicsergő óvodában csak három üres csoportszoba van.
A tiltakozás egyre nagyobb: az online és papíralapú petíciót már majdnem négyszáz csillaghegyi lakos írta alá. A szülők egyértelmű követelése: állítsák le az átminősítést, és ne zárják be az óvodát.
Gyepes Ádám, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője a Metropolnak elmondta, hogy a keddi önkormányzati ülésen végül nem tárgyalták az Ürömi úti óvoda átminősítésének ügyét. Mint mondta, a múlt héten már volt egy előterjesztés, amely alapján az intézmény telkét olyan módon minősíthették volna át, hogy akár lakópark is épülhetett volna a helyére. Akkor ezt az előterjesztést megszavazták, a végső döntést pedig most kedden hozták volna meg róla – ám a napirendről végül levették a pontot.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


