A felsőtúri óvodában az elmúlt években jelentős fejlesztések történtek. A megvalósuló beruházások mind az intézmény gyermekeit szolgálják. Jelenleg egy különleges, faházzal ellátott mászódomb kialakítását tervezik. A Kalandos Domb létrehozása csakis összefogással lehetséges. Az óvoda vezetése ezért adománygyűjtést indított a nemes cél érdekében.
„A pedagógusok és a szülők közösen egy új, nagyszabású álom valóra váltásán dolgoznak. Szeretnénk létrehozni egy természetes mászódombot faházzal, amely különleges játéklehetőséget és örömteli élményeket nyújt majd minden óvodásunknak” – fogalmazta megkeresésünkre Baláž Mária, az óvoda igazgatója.
Mint hozzátette: a Kalandos Domb projekt célja, hogy
a gyerekek számára olyan teret teremtsenek, ahol szabadon mozoghatnak, próbára tehetik ügyességüket, és önfeledten játszhatnak a természetes környezetben.
A domb mind a négy oldalán különféle mászóelemek kapnak helyet, így mászókövek, kötél, létrafokok. A domb tetején pedig egy biztonságos, nyitott faház várja majd a kis felfedezőket – avatott be a részletekbe az intézmény vezetője.
Magaságyások az udvaron (Fotó: Baláž Mária)
Hangsúlyozta, a projekt megvalósításához közösségi összefogásra van szükség.
„Minden támogatás, legyen az anyagi hozzájárulás, alapanyag, vagy önkéntes munka, közelebb visz bennünket ahhoz, hogy a gyerekek minél előbb használatba vehessék új játszóhelyüket”
– fogalmazott.
A szülők már most nagy lelkesedéssel fogadták a kezdeményezést, és sokan jelezték, hogy szeretnének aktívan részt venni a megvalósításban. Az óvoda számára ez a projekt nem csupán egy új játékelem építését jelenti, hanem egy erős üzenetet is: ha összefogunk, közösen olyan értéket teremthetünk, amely a gyerekek fejlődését szolgálja hosszú éveken át.
Az óvoda udvara pár évvel ezelőtt (Fotó: Baláž Mária)
Az adománygyűjtésre való felhívást a napokban kezdik a közösségi médiafelületeken, valamint szórólapok formájában a községben. A szülők és az óvodát támogatók szintúgy a kezdeményezés mellé álltak. A pénzügyi adományokat elsősorban a felsőtúri óvodában, valamint a községi hivatalban lehet leadni. További információk az óvoda hivatalos honlapján kérhetőek.
A Kalandos Dombot az óvoda udvarán alakítják majd ki, ezáltal az ottani gyerekek mindennapjait teszik színesebbé.
Az óvoda az elmúlt alig pár évben jelentős változáson ment át. Az óvodaudvar folyamatosan szépül. A játszóelemek mellett magaságyásokban kiskertet gondoznak. Ez a környezettudatos szemléletre való nevelést célozza meg. Minden évben új növényeket, virágokat ültetnek.
(Fotó: Baláž Mária)
Az óvodai nevelés fontos része a sokrétű mozgási lehetőség biztosítása. Ezt segíti majd a leendő mászódomb is. Fontosnak tartják továbbá a készségek fejlesztését. Gondot fordítanak a képzőművészeti nevelésre. Újdonságként az idei tanévben rajzkört indítottak az óvodába. A szükséges eszközöket szintúgy egy sikeres projekt részeként szerezték be. Ehhez kapcsolódóan további terveik is vannak az intézménynek.
A mászódombbal kapcsolatban Baláž Mária végezetül kifejtette: „Hálásan fogadunk minden segítséget és támogatást – hiszen minden apró lépés közelebb visz bennünket a közös álom megvalósításához. Köszönjük, hogy együtt építjük a jövőt!”
Pásztor Péter/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


