Újabb fejezet a H5-ös HÉV kálváriája ügyében – Egyeztetett a három megállós Budakalász vezetője a szaktárcával

Újabb fejezet a H5-ös HÉV kálváriája ügyében – Egyeztetett a három megállós Budakalász vezetője a szaktárcával

Jó hírekről számolt be Forián-Szabó Gergely, az agglomerációs megállók felét adó Budakalász vezetője, egyre többet tudni a megvalósításról. Ami viszont szavai szerint nehéz menet lesz, az a másfél éves teljes HÉV-vágányzár.

A hatból három agglomerációs H5 HÉV-megállót is adó Budakalász polgármestere, Forián-Szabó Gergely kedd délután egyeztetett az Építési és Közlekedési Minisztérium képviselőivel a HÉV-beruházás ügyében, az eredményről a városvezető a Facebookon számolt be.

Összességében megnyugtató válaszokat kapott a tárcától, „a 2 hete megjelent kormányhatározatban szereplő racionalizálás Budakalászt gyakorlatilag nem érinti hátrányosan”.

Mint a városatya a közösségi oldalra feltöltött közlésében írja, a minisztérium az építési közbeszerzést még az idén ki szeretné írni, ehhez most véglegesítik a tender műszaki tartalmát. A mostani tárgyaláson részletesen egyeztették a Budakalász érintő projektelemeket.

  • A beruházás keretében mindhárom kalászi HÉV-megálló megújul, a környezetüket rendezik, fedett kerékpártárolók és P+R parkolók épülnek, biztosítják a szerelvények akadálymentes megközelítését.
  • A Lenfonó megállóban mindkét peron az átjáró Budapest felőli oldalára kerül, ezáltal a vasúti átjáró kötelező zárási ideje csökken. A sínek Duna felőli oldalán, a Lenfonó megállótól északi irányban gyalogos-kerékpáros összeköttetés épül.
  • A síneken átvezető, korláttal ellátott 2 gyalogos átjáró – a Kalász Sulinál és a Nyitnikék óvodánál – megszűnik, helyettük négy gyalogos-kerékpáros aluljáró épül, jelentősen javítva a városrészek közti átjárhatóságot.
  • Hírdetés

  • Javaslatokat tettek a Lenfonó P+R parkoló jobban használható kialakítására – amit 3 évvel korábban már szintén felvetettek –, valamint 2 helyszínen lépcsők kiváltására. Ezen kívül felmerült a Budakalász, illetve Lenfonó állomásépületek, illetve környezetük önkormányzati kezelésbe történő átadása.
  • Szó esett a beruházás ütemezésről és az építkezés idején várható forgalmi változásokról is. Az EU-s források tervezett bevonása miatt a teljes beruházást – a járműbeszerzéssel együtt – 2029 végéig le kell zárni, ehhez a beruházásnak legkésőbb 2026 végéig el kell indulnia. A megvalósításhoz hazai források bevonása is szükséges, a kormánynak erről legkésőbb 2026 második felében kell döntenie.

    Az építkezés alatt legalább másfél éves időtartamra teljes vágányzárra kell felkészülni, ezalatt a HÉV pótlását meg kell szervezni.

    „Nehéz menet lesz, de most az a legfontosabb, hogy ezúttal végre ne csak ígéretek legyenek, hanem ténylegesen induljon el az építkezés” – zárul a közlés.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »