A vizsgálatok még zajlanak, jelen pillanatban annyit lehet megállapítani, hogy nem valamilyen élelmiszer alapanyag vagy nem az étel elkészítése okozta a problémát – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Nemes Imre, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke. Úgy véli, a jelenlegi szabályok megfelelőek, nincs szükség szigorításra, csak be kell tartani azokat.
Jelenleg több hazai hatóság, köztük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK), a Fővárosi Kormányhivatal és a Pest Vármegyei Kormányhivatal is azt vizsgálja mi okozhatta november 6-án több száz gyermek megbetegedését a budapesti nevelési és oktatási intézményekben. A tömeges ételmérgezés következtében nyolcvanan ellátásra szorultak a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetben.
A Nébih elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: még nem zárultak le a laboratóriumi vizsgálatok, de ha megszületnek az eredmények, akkor remélhetőleg kiderül, mi történt valójában. Hozzátette: az érintett helyszíneken jelenleg is zajlik a felderítés.
Nemes Imre kitért arra is, hogy a közétkeztetéses konyhákon az Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Hatóság addig felügyeli a folyamatokat, amíg az étel elkészül, viszont az élelmiszer vagy az étel kiosztása már közegészségügyi kérdés. A vizsgálatokat ennek megfelelően végzik a kormányhivatali szakemberek is. A különböző hatóságok egyszerre, de a saját hatáskörükben próbálják meg kideríteni, mi okozhatta a tömeges ételmérgezést, illetve mikor, melyik fázisban alakulhatott ki a fertőzés.
Bár az élelmiszerek, illetve az elkészült ételek akár több száz kézen is átmehetnek mire a termelőtől eljutnak a menzára, Nemes Imre szerint nagyon ritkán fordul elő olyan tömeges megbetegedés, mint a mostani esetnél. Mint fogalmazott, amióta ő a Nébih elnöke, nem is történt ilyen. Nagyon megdöbbentek, amikor kiderült, hányan érintettek az ételmérgezésben, de ahogy érkeztek a hírek a fejleményekről, minden illetékes „gőzerővel elkezdett dolgozni, hogy minél előbb felderítsék a fertőzés forrását”.
Nemes Imre elmondta: jelen pillanatban annyit lehet megállapítani, hogy nem valamilyen élelmiszer alapanyag és nem az étel elkészítése okozta a problémát, hanem
vélhetően szállítás vagy az étel kiosztása közben alakult ki olyan fertőzés, ami a vírusos hasmenéses, hányásos betegséghez vezetett a gyermekeknél.
A Nébih elnöke úgy véli, a jelenlegi szabályok megfelelőek a közétkeztetésben és az ételszállításban, ezért nincs szükség szigorításra, csak be kell tartani az érvényben lévő szabályokat.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


