Több mint 50 produkciót értékelt idén a Bíborpiros Szép Rózsa vetélkedő országos döntőjének zsűrije

Több mint 50 produkciót értékelt idén a Bíborpiros Szép Rózsa vetélkedő országos döntőjének zsűrije

Több mint 50 produkciót értékelt idén a Bíborpiros Szép Rózsa vetélkedő országos döntőjének zsűrije Kürthy Judit2025. 11. 17., h – 19:43 Dunaszerdahely |

Népviseletbe öltözött jelentkezők, fellépőcsoportok töltötték meg a dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központ folyosóit és termeit. A versenyzők a szélrózsa minden irányából Nagykapostól Pozsonyig érkeztek, néhány perces színpadi idejük alatt pedig igyekeztek a legjobb tudásukat megmutatni a közönség előtt.

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából 2025 januárjában, idén tizennegyedik alkalommal hirdették meg a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmánya főszervezésében és a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet szakmai rendezésében az országos népzenei vetélkedőt népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek számára.

  Hagyományőrzés: kiemelkedő érték

A megnyitón Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere állt a megjelentek elé, aki köszöntőjében hangsúlyozta, hogy kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a felnőttek átadják tudásokat a következő generáció számára, a hagyományőrzés, a magyar nyelv és a magyar népdalok szeretete ugyanis kiemelkedő érték. A megmérettetés ünnepi szónoka Mézes Rudolf, a Csemadok nyugat-szlovákiai alelnöke, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének országos elnöke volt, aki megjegyezte, hogy Kodály Zoltán és Bartók Béla éppen 120 évvel ezelőtt indult el népdalgyűjtő körútjaira és emlékeztetett arra is, jövőre lesz éppen 100 éves Kodály Zoltán Háry Jánosa, amely által az egész világ megismerhette a magyar népdalkincset .

A szervezők a mezőnyt két korcsoportra és kategóriára osztották, külön az alapiskolásokra és külön a középiskolásokra, valamint az összes nagykorú előadókra, illetve volt énekes és hangszeres kategória is. A minősítő verseny két helyszíne a VMK színházterme és az Üzleti és Tájékoztatási Központ konferenciaterme volt.

Növekedett a jelentkezők száma

Erre az évre álltak vissza a rendes kerékvágásba, vagyis idén érték el ugyanazt a létszámot az indulók számában, mint amit a koronavírus előtt, árulta el az Új Szónak Török Ottó, a Bíborpiros Szép Rózsa vetélkedő főszervezője. 

„Nagyra értékelem, hogy sikerült elérnünk azt a jelentkező számot, sőt, kicsit még többen is jelentkeztek idén, mint a világjárvány előtt, 2019-ben. Sajnos a 2021-es évben elmaradt a verseny. 2023-ban szerveztük meg újra, idén pedig már ott tartunk, ahol a koronavírus előtt”

 – osztotta meg velünk a főszervező.

A döntő előtt hét járási válogatót szerveztek a nyár folyamán, ezt követte két országos elődöntő, az egyiket Pereden, a másikat pedig Makrancon rendezték meg. Innen jutottak tovább azok, akik a hétvégi, danaszerdahelyi döntőben újra megmutatták magukat. A versenyt kiegyenlítettnek értékelte Török Ottó, de megjegyezte, hogy az alapiskolásoknál inkább a szólisták dominálnak, míg az idősebb korosztály inkább csoportokban, népdalkörökbe szerveződve indult. 2013-ban még kétfordulós volt a verseny, járási és területi válogatót tartottak az országos döntő előtt, most visszatértek a 2019-es és az azt megelőző három fordulós struktúrához. Ilyen magas jelentkezőszámnál és színvonalnál, úgy ítélték meg, hogy szükség van a három fordulóra.

Közel ezer főt mozgat meg

A rendezvényt Kaszás Kornél és Nagy Tibor konferálták, akik érdekes információkat osztottak a fellépőkről. „Egyfajta elégedettséget érzek és egyértelmű visszaigazolást annak, hogy van értelme a munkánknak. A csoportok, a közösségek visszatértek a bezártságból a társasági életbe” – tette hozzá. Örömmel konstatálja azt is, hogy az egyéni versenyzők közt vannak 6-7 éves gyerekek is a citerás csoportokban vagy a népdalkörökben, a felső korosztály plafonja pedig valahol 80 felett van. 

A Bíborpiros Szép Rózsa vetélkedő országos döntőjére évről évre 390-400 fő érkezik rendszerint, a versenybe bejelentkezettek száma pedig 800-900 főre tehető. Háromféle kategóriában értékelik az indulókat, bronz-, ezüst- és aranysávos minősítést kaphatnak, illetve a legjobbak kiemelt aranysávot. Az idei nyertesek oklevelet, logóval ellátott kör alakú mézeskalácsot, édességet és kiadványokat, tollakat és reklámtáskát kaptak.

Bronzsávos minősítés:

Rozmaring Éneklőcsoport, Bacska

Tavaszi Virágok Énekcsoport, Rozsnyó

 

Ezüstsávos minősítés:

Kéknefelejcs Népdalkör, Nagymegyer

Fehér Akác Asszonykórus, Tardoskedd

Peredi Férfi Daloskör, Pered

Rozmaring Hagyományőrző Csoport, Abaújszina

Rozmaring Népdalkör Férfikara, Hárskút

Felsőszeli Kikelet Citerazenekar, Felsőszeli

Sarló Citerazenekar, Nyárasd

Csillagfürt Népdalkör és Citeraegyüttes, Nagyabony

Pákozdi Dorina, Kéty

Alsószeli Citerások, Alsószeli

Vadgesztenyék Gyermek Citera Együttes, Rozsnyó

Csalogány Gyermek Énekkar, Felsőszeli

Kék Nefelejcs Népdalkör, Pered

Igricek Népdalkör, Nagymegyer

Švarda Ferenc, Nagyfödémes

Tóth Tilda, Kéty

Vígh Vivien, Kéty

Balta Rita, Szepsi

Hajdu Réka, Csucsom

Majoros Bella, Komárom

 

Aranysávos minősítés:

Érsekkétyi Pacsirta Éneklőcsoport, Érsekkéty

Andrássy Dénes Férfikar, Berzéte, Hárskút, Jólész, Krasznahorkaváralja, Várhosszúrét

Rozmaring Hagyományőrző Csoport női népdalköre, Abaújszina

Berkő Népdalkör, Berzéte, Kőrös

Tardoskeddi Férfikar, Tardoskedd

Nemeshodosi Citerazenekar, Nemeshodos

Százdi Citeraegyüttes, Százd

Vásárúti Dalárda, Vásárút

Csallóközi Muzsikafa Népdalkör, Vásárút, Béke, Sárosfa, Alistál, Nagymad

Rezes Gyula, Szepsi

Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola Citeracsoportja, Felsőszeli

Kiscike Citerazenekar, Kisgéres

Foncsik Énekegyüttes, Fülek

Csalogányok, Felsőszeli

Nefelejcs Hagyományőrző Népdalcsoport, Alsóbodok

Rozmaringsarj Gyermek Néptánccsoport, Abaújszina

Beke Luca, Dunaszerdahely

Cserge Rita, Szentpéter

Gyepes Lea, Alsóbodok

Kányai Franciska, Komárom

Illés Dorka, Fülek

Kopsa Boglárka, Nagymegyer

Mezei Liliana, Szilice

Szeles Chloe, Izsa

Rozmaring Citera és Népdalkör, Szímő

Kis Sajó Gyermekzenekar, Rozsnyó

 

Hírdetés

Kiemelt aranysávos minősítés:

Sárirom lánykák, Örsújfalu

Katona Natali, Dunaszerdahely

Hlaváč Eszter, Vága

Varsás Népdalkör, Alsószeli

Nagyabonyi Citerazenekar, Nagyabony

Molnár Mátyás, Fülek

 

A Dr. Havasi János Kulturális és Közéleti Alapítvány a Bíborpiros Szép Rózsa népzenei vetélkedő országos döntőjén különdíjat adományoz:

Andrássy Dénes Férfikar, Berzéte, Hárskút, Jólész, Krasznahorkaváralja, Várhosszúrét

Varsás Népdalkör, Alsószeli

Sárirom lánykák, Örsújfalu

Katona Natali, Dunaszerdahely

Hlaváč Eszter, Vága

Rozmaring Citera és Népdalkör, Szímő

Dunaszerdahely Kapcsolódó cikkünk Dunaszerdahely |

Hétvégén tartották a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet által meghirdetett Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedőt.

A Csemadok megbízásából a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet tizenharmadik alkalommal szervezte meg az országos népzenei vetélkedőt népdalénekesek, népdalkörök, népi hangszerszólisták és népi hangszeres együttesek részére. Az országos döntőre egész Dél-Szlovákiából érkeztek csoportok és egyéni előadók. A megnyitón Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke és Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere köszöntötte a fellépőket. A fellépőket két helyszínen, két zsűri értékelte. A Csaplár Benedek Városi Művelődési Központban lévő zsűri tagjai Pelle Andrea, Sipos Anna, Korpás Éva, Bolya Mátyás, a zsűri elnöke Alföldy-Boruss István volt. A második zsűri elnöke Nagy Iván, tagjai Nagy Vivien, Vakler Anna, Balogh László és Kevický Péter. Ők a kiskorű fellépőket és a hangszeres csoportokat pontozták. Az értékelésnél fontos szempont volt az intonáció, hogy tisztán szóljon a hang, a hangszer, továbbá a színpadi megjelenés, a dalanyagok válogatása és az, hogy lehetőleg környékbeli gyűjtésből szólaljanak meg a dallamok.

A legnagyobb öröm számomra az volt, hogy a fiatalok is szép számmal szerepeltek a színpadon. Ez egyfajta garancia arra, hogy sok év múlva is szólni fog a magyar népzene

zárta a zsűri elnőke, Alföldy-Boruss István. Az országos döntőn kiosztották az Ág Tibor-díjat. Az idén posztumusz Ág Tibor-díjban részesült Huszár László népművelő. Vakler Anna laudációjában ősszefoglalta életét és kiemelte hitvallását:

Élni csak úgy érdemes, ha szolgáni tudunk – vallotta Huszár László. Színpadra nem szólíthatom, mert földi munkájából súlyos betegség szakította el 2021-ben. Az idei Ág Tibor-díjat posztumusz Huszár László, szlovákiai magyar művelődészervező, a felvidéki magyar népzenei mozgalom kiemelkedő személyisége, a Bíborpiros Szép Rózsa vetéledő kitalálója és főszervezője kapja.

A díjazottjak listája és a sávos minősítések besorolása így néz ki:

Bronzsávos minősítés:

1.            Árvalányhaj Éneklőcsoport, Királyhelmec

2.            Cserepszín Hagyományőrző Éneklőcsoport, Makranc

3.            Demko András, Nagyida

4.            Drága Dorina, Szepsi

5.            Drága Wanda, Szepsi

6.            Fagyöngy Népdalkör, Imely

7.            Felső-Csallóközi Hagyományőrzők, Béke

8.            Kéknefelejcs Népdalkör, Nagymegyer

9.            Kőkút Népdalkör, Őröss

10.          Margaréta Népdalkör, Felsőpatony

11.          Pengettyű Citerazenekar (nagyok), Pered

 

Ezüstsávos minősítés:

12.          Berta Lucia Fanni, Kenyhec

13.          Beyle Hagyományőrző Csoport, Bély

14.          Borcsák Asszonykórus, Kisgéres

15.          Búzavirág Női Éneklőcsoport, Naszvad

16.          Csalogány Gyermek Énekkar, Felsőszeli

17.          Csemer Raymond, Torna

18.          Dalárda Nagyölved-Szőgyén, Nagyölved

19.          Demecs Virág Boglárka és Molnár Virág Lilla, Losonc

20.          Diócska Gyermek Citeracsoport, Diószeg

21.          Érsekkétyi Pacsirta Éneklőcsoport, Érsekkéty

22.          Gyepes Lea, Alsóbodok

23.          Gyöngykoszorú Népdalkör, Rozsnyó

24.          Horváth Laura, Királyhelmec

25.          Illés Dorka, Fülek

26.          Illés Panka, Fülek

27.          Kikerics Népdalkör, Pelsőc

28.          Kis Sajó Népi Gyermekzenekar, Rozsnyó

29.          Litavec Barbara, Szímő

30.          Molnár Dorina, Kaposkelecsény

31.          Molnár Marcell, Nagymegyer

32.          Nagyölvedi Rozmaring Népdalkör, Nagyölved

33.          Napsugár Női Éneklőcsoport, Jánok

34.          Nyárasdi Népdalkör, Nyárasd

35.          Rezes Gyula, Szepsi

36.          Rozmaring Hagyományörző Csoport Férfi Népdalköre, Abaujszina

37.          Rozmaring Népdalkör Férfikara, Hárskút

38.          Šillo Simon, Egyházfa

39.          Szalma Dávid, Kéty

40.          Szedreske Népdalkör, Nagyölved

41.          Szirén Éneklőcsoport, Szirénfalva

42.          Tóth Tilda, Kéty

43.          Vígh Vivien, Kéty

 

Aranysávos minősítés:

44.          Andrássy Dénes Férfikar Krasznahorkaváralja, Hárskút, Várhosszúrét, Jólész, Berzéte

45.          Csillagfürt Népdalkör és Citeraegyüttes, Nagyabony

46.          Fehér Akác Asszonykórus, Tardoskedd

47.          Fodor Villő, Búcs

48.          Igricek Népdalkör, Nagymegyer

49.          Kisgéresi Kiscikék, Kisgéres

50.          Kodály Zoltán Gimnázium Éneklőcsoportja, Nagymácséd

51.          Mezei Liliana, Szilice

52.          Nefelejcs Hagyományőrző Népdalcsoport, Alsóbodok

53.          Nemeshodosi Citerazenekar, Nemeshodos

54.          Peredi Férfi Daloskör, Pered

55.          Sústya Citerazenekar, Naszvad

56.          Tardoskeddi Férfikar, Tardoskedd

57.          Varsás Népdalkör, Alsószeli

58.          Vass Virág, Balony

 

Kiemelt aranysávos minősítés:

59.          Felsőszeli Férfikar, Felsőszeli

60.          Fodor Borbála és Kopsa Boglárka, Búcs

61.          Foncsik Énekegyüttes, Fülek

62.          Jámbor Mónika, Nagytúr

63.          Mihalovics Zsófia, Fülek

64.          Molnár Mátyás, Fülek

65.          Nagyabonyi Citerazenekar, Nagyabony

66.          Pákozdi Dorina, Kéty

67.          Rozmaring Hagyományörző Csoport Női Népdalköre, Abaujszina

68.          Rozmaring Néptáncegyüttes Népdalköre, Abaújszina

69.          Százd-i Citeraegyüttes, Százd

70.          Szeles Chloe, Izsa


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »