1989 szép ígéret volt – és nehéz feladat Mészáros Richárd2025. 11. 17., h – 19:56
Sajnos épp nincsenek személyes emlékeim 1989–1990 fordulójáról, de annak ethosza nagyon is megvan bennem. Egy forradalmi változás, egy katarzis az országainkban – értsük most ezalatt Szlovákiát és Magyarországot – évszázadonként egy-kétszer adódik.
Nézzük kutyafuttában… Valami hasonlót érezhettek a résztvevők, amikor 1848 tavaszán végérvényesen túlléptek a feudalizmus keretein. A magyar emlékezetben ugyan sokszor másmilyen előjellel szerepel ez a dátum, de 1918 is számos ígéretet hordozott magában, amelyekből államonként néhány meg is valósult, előrelendítve a demokratikus berendezkedés és kultúra lehetőségeit. 1945 a nácik és a fasiszták legyőzése miatt jelentős dátum, míg 1956, illetve 1968 a magyarországi, utóbbi pedig a csehszlovákiai társadalmak önbecsülése miatt számít kötelező mérföldkőnek.
Ha az iménti felsorolás közben feszengünk, az nem véletlen. ‘48 után jogilag annyira nem, viszont strukturálisan annál inkább nyakunkon maradt a feudalizmus. 1918 után a békekötések elültették a második világégés feltételeit – magyar szempontból a trianoni trauma súlyosbította a helyzetet. 1945 ígérete a sztálini diktatúra elterjedése miatt bizonyult kérészéletűnek, nem is beszélve az olyan „csoportspecifikus sokkterápiáról”, mint a jogfosztottság évei Csehszlovákiában. ‘56-ot és ‘68-at pedig a szovjet birodalom hadereje tiporta el, amit készen vártak az országokon belüli kollaboránsaik is.
Hevenyészve annyit mondhatunk tehát, hogy egy történelmi „fentet” mindig legalább kettő, de akár több „lent” is követett. Mégis: merné valaki azt állítani, hogy szükségtelen volt a jobbágyfelszabadítás? Hogy kár volt kísérletezni a demokratikus politikai rendszerekkel 1918, illetve 1945 után? Hogy „nem kellett volna ugrálni” ‘56-ban és ‘68-ban, hiszen „az orosz egyszer úgyis elmegy”?
1989 óta sem Szlovákia, sem Magyarország sincs a legfényesebb állapotban. Ez tény. Az akkori remények és ígéretek gyorsan zátonyra futottak. Ha ezek sebességét nézzük, úgy volt valami igazán perverz a mečiari idők szélvészgyors eljövetelében – de itt most igazán felsorolhatnánk az elmúlt 36 év minden hajmeresztő politikai fejleményét mindkét országban.
Terjed a szkepszis az 1989-es rendszerváltás értelmével kapcsolatban, azonban úgy hiszem, ez (belsőleg) leginkább csak reakció a korrupt politikai elitjeinkre, valamint (külsőleg) a globális kapitalizmus rendszerében partvonalra szorított országaink állapotára. És valahol: önnönmagunkra is… Nem a demokrácia által biztosított szabadságjogok és ígéretek jelentik a problémát, hanem sokkal inkább az, hogy – minden irtózatos nehézség és esendőségünk ellenére – ebből cselekvő módon mit tudunk kihozni közösen, egy társadalom tagjaiként a kölcsönös szabadság jegyében! Persze, történelmi mércével mérve még mindig keveset éltünk ilyen rendszerekben, vagyis bőven a tanulási folyamatra kéne figyelnünk. Aligha egy tekintélyelvű, „vezéri” fordulat a gyógyír a bajainkra.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
