Diákokkal az élen tüntetett a Szlovákia mozgalom Nagyszombatban Hegedűs Norbert2025. 11. 17., h – 19:03
A Szlovákia mozgalom hétfőn országszerte több demonstrációt tartott a november 17-i évfordulóhoz kapcsolódva, amihez a PS-t kivéve a többi ellenzéki párt is csatlakozott.
A nagyszombati rendezvényen a megnyitó szót fiatal diákok kapták, akik felidézték a bársonyos forradalom eseményeit és felolvasták a mai diákmozgalom nyílt levelét. A politikai felszólalások között is diákok léptek színpadra, hangsúlyozva: ők azok, akiknek a jövője a tét.
Roman Mikulec, a Szlovákia mozgalom egyik vezető politikusa a színpadon kijelentette: elég volt abból, hogy Robert Fico „kirángatja az országot a nyugati szövetségi rendszerből” és Oroszországhoz közeledik. Beszéde után a tömeg a ’89-es hangulatot idézve kulcscsörgetéssel tiltakozott, miközben a „Elég volt Ficóból!” skandálás erősödött fel a főtéren.
Karol Galek (SaS) szerint a kormány képviselői megijedtek az egyre nagyobb tiltakozóktól, ezért próbálják lekicsinyelni a demonstrációk létszámát. Úgy véli, a rendőrséget megfélemlítették, miközben a koalíció sorra olyan törvényeket fogad el, amelyek kizárólag a saját érdekeit szolgálják. „Mi mások leszünk” – ígérte Galek.
A rendezvényen felszólaltak a Demokraták és a Za ľudí képviselői is, hangsúlyozva az ellenzéki összefogás fontosságát.
Matovič: Fico kétszer is vereséget szenvedett
Igor Matovič, a Szlovákia mozgalom elnöke beszédében úgy fogalmazott: Fico „már távozóban van”. Ezt szerinte két múlt heti „vereség” is mutatja: először a diákokkal, majd a krétás tiltakozó akcióval szemben maradt alul.
Matovič szerint a kormányfő azért mondta le a közszolgálati televízióba tervezett szereplését, mert „rájött, hogy vége van”. Arról is beszélt, hogy az ellenzéknek meg kell szólítania a nem szavazókat és a koalíció kiábrándult támogatóit is.
Hozzátette: ha Fico végre távozik a hatalomból, „talán az is ünnepnap lesz Szlovákiában”.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


