Peter Pellegrini Ficót kritizálta a Bársonyos Forradalom apropóján

Peter Pellegrini Ficót kritizálta a Bársonyos Forradalom apropóján

Robert Ficónak (Smer–SD), tudatosítania kellene, hogy nemcsak a saját választói, hanem minden polgár kormányfője – jelentette ki hétfőn Peter Pellegrini köztársasági elnök a Szabadságért és Demokráciáért vívott küzdelem napja alkalmából tartott megemlékezés után. A köztársasági elnök felszólította Ficót, hogy enyhítsen a hangnemen, és inkább érvekkel próbálja meggyőzni az embereket. Szerinte a miniszterelnök kemény, éles retorikája is növeli a feszültséget a társadalomban.

Pellegrini elutasította Fico korábbi kijelentéseit is, amelyek szerint november 17. egy előre megrendezett kommunista puccs volt.

„Nem gondolom, hogy az a kemény politikai stílus, amelyet az elmúlt hónapokban bemutatott, az a fajta politika lenne, amelyre Szlovákiának szüksége van. Épp ellenkezőleg: úgy látom, hogy a társadalmi feszültség egyre inkább fokozódik, és a miniszterelnöknek is fel kellene ismernie, hogy nem csupán a saját néhány százaléknyi pártszavazóinak a kormányfője. Ő a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke.”

– fogalmazott az államfő. A köztársasági elnök azt sem érti, miért kell Ficónak provokálnia azzal, hogy a Szabadságért és Demokráciáért vívott küzdelem napját kommunista puccsnak nevezi.

Hírdetés

  „Mintha ezzel el akarná értékteleníteni mindazokat a diákokat és fiatalokat, akik az utcára vonultak. Mintha azt üzenné nekik, hogy tulajdonképpen feleslegesen voltatok ott, hiszen minden előre le volt játszva.”

– mondta Pellegrini. Hozzátette: szerinte a miniszterelnöknek nem kellene ilyen kijelentéseket tennie, mert ezek ellentmondanak a történelemnek és azok tanúságtételeinek, akik ott voltak a forradalom idején.

„Ez csak egy újabb próbálkozás arra, hogy magára irányítsa a figyelmet, és vitát gerjesszen.”

– fogalmazott. Véleménye szerint akkoriban a diákok és az állampolgárok voltak a hősök.

Teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »