„Nincs veszett ügy, de vesztegetni való időnk sincs!” – hangzott el a vágsellyei Magyar Közügy konferencián Száz Ildikó2025. 11. 17., h – 15:34 Vágsellye |
A szlovákiai magyarságot a megosztottság jellemzi 36 évvel a rendszerváltás után, hangzott el a Magyar Közügy konferencia kezdetén, amelynek időpontja és helyszíne szimbolikus.
Tóth Lajos, a vágsellyei Vörösmarty Klub alapítója napra pontosan az ötvenedik születésnapján: 1989. november 18-án a vágsellyei Centrál Szállóban szervezett baráti találkozót A csehszlovákiai magyar értelmiségi lét címmel.
Gubík László, a Magyar Szövetség elnöke nyitóbeszédében kiemelte, a rendszerváltás vesztesei a szlovákiai magyarok.
„Mára 150 ezer magyarral vagyunk kevesebben, nyelvünk a jog szerint nem egyenrangú, egyetlen megyehatárt se sikerült úgy meghúzni, hogy az megfeleljen a természeti adottságoknak. Ma két út áll előttünk: a leépülés és a felépülés útja. Az egyikhez elegendő, ha mindenki eléldegél a maga kis életében, együttműködés helyett önmegvalósítva, felesleges konfliktusokat gerjesztve, a magyar párttól elfordulva, másoktól megoldást várva. Eljuthatunk ezen az úton arra, hogy teljesen meggyengüljünk. Egy másik utat ajánlok maguknak, és köszönjük, hogy elfogadták az együttgondolkodásra való meghívásunkat” –
mondta Gubík László.
Szarka László történész elmondta, hogy az akkori Centrál Szállóban történt találkozó jelképes volt, sok minden elhangzott, ám a Független Magyar Kezdeményezés alapjai ahhoz a találkozóhoz kötődnek, amely a késő esti órákban aznap Tóth Károly és Sándor Eleonóra lakásán zajlott.
Öllös László politológus, a Fórum Intézet igazgatója felszólalásában kiemelte, hogy mindenkinek pulóvert, lelki pulóvert kellene felvennie ezen a napon. Ő sosem vesz fel november 17-én öltönyt. „Szeptember közepén engem bevittek tartalékos katonának, októberben jöttem haza. Az ötlettel Tóth Lajos jött, ajánlva, hogy hívjanak össze egy nagy tanácskozást. Épült rá egy javaslat, hogy alapítsunk rá egy szervezetet. Azt kizárni nem lehetett, hogy az STB erről értesüljön, ezért mellette csináljunk valamit, így történt a lakásos összejövetel. Egy nyomásgyakorló nagy társadalmi szervezetet akartunk alapítani a lengyel szolidaritás mintájára. Éjjel jött a hír a prágai eseményekről, így váltottunk” – mondta Öllös László.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


