Fokozatosan nő a koraszülöttek száma – 2024-ben a gyermekek 8%-a született idő előtt

Fokozatosan nő a koraszülöttek száma – 2024-ben a gyermekek 8%-a született idő előtt

Fokozatosan nő a koraszülöttek száma – 2024-ben a gyermekek 8%-a született idő előtt Koleszár Linda2025. 11. 17., h – 12:20

A születési ráta Szlovákiában hosszú ideje csökken, amit tavaly is megerősített a történelmileg legalacsonyabb újszülöttszám – mindössze 47 ezer gyermek jött világra. A csökkenő tendencia azonban nem érinti a koraszülöttek számát: az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának (NCZI) adatai szerint 2024-ben 3751 gyermek született idő előtt. 

November 17. a koraszülöttek világnapja, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet a téma fontosságára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint világszerte minden tizedik baba a 37. hét befejezése előtt jön világra. Szlovákiában ez nagyjából minden tizenkettedik–tizenharmadik újszülöttet érint. 

„Míg húsz évvel ezelőtt (2004-ben) a koraszülöttek az összes születés 6,5%-át tették ki, tíz évvel ezelőtt (2014-ben) már 7,3%-ot, 2024-ben pedig arányuk 8%-ra nőtt az összes újszülött körében”

– közölte az NCZI szóvivője, Alena Krčová. 

Az Egészségügyi Minisztérium neonatológiai szakértője, dr. Darina Chovancová szerint az egyre éretlenebb újszülöttek megmentése az orvostudomány fejlődésével függ össze. 

Mi állhat a koraszülések hátterében? 

Az idő előtti szülés okai a szakértők szerint több tényezőből állnak. Az egyik fő ok a kismamák magasabb életkora, amely jelentősen növeli a terhességi komplikációk kockázatát. 

„Manapság még a súlyos krónikus betegségekkel élő nőknek is esélyük van anyává válni, ami korábban nem lett volna lehetséges – akár a koraszülés árán is. Az orvosi segítséggel létrejött fogantatás, főleg többes terhesség esetén, szintén jelentősen befolyásolja a koraszülés kockázatát. Kiválthatja továbbá húgyúti vagy nemi szervi fertőzés is, de előfordul, hogy a koraszülés okát nem tudjuk feltárni.” 

A neonatológus hangsúlyozza, hogy a koraszülöttek jó prognózisának alapja a minőségi várandósgondozás. „Egy tapasztalt nőgyógyász időben felismeri a fenyegető koraszülés jeleit. Ilyen esetben a kismamának speciális nőgyógyászati-szülészeti munkahelyre kell kerülnie, ahol a szülést késleltetni tudják, vagy legalább fel tudják készíteni a babát a korai világrajövetelre az anya kortikoszteroid-kezelésével” – magyarázza Chovancová. 

Apró test, nagy küzdelem 

Az előző évben alacsony születési súllyal – 2 500 grammosnál kisebb babák – világra jött gyermekek több mint fele (kb. 60%-a) koraszülött volt. Az NCZI statisztikái szerint 3994 újszülött tartozott az alacsony születési súly kategóriájába, közülük pontosan 192 baba volt extrém alacsony születési súlyú (kevesebb mint 1 kilogramm). 

Szlovákiában a túlélési határt a betöltött 24. terhességi hétnél húzzák meg, és ez összefügg azzal, mekkora az esély a következmények nélküli túlélésre. A koraszülött babák szervezete nincs felkészülve a méhen kívüli életre. Minél korábban születik meg egy gyermek, annál éretlenebbek a szervei. 

Hírdetés

„A születés után stabilizálni kell az újszülöttet, biztosítva a tüdő megfelelő átlevegőzését, hogy minden szerv elegendő oxigénhez jusson. A baba olyan környezetbe kerül, amely a méh hőkomfortját utánozza. A testmeleg érzését úgynevezett „fészek” biztosítja, míg a fény- és zajhatásoktól speciális inkubátortakarók védik”

– magyarázza a koraszülöttek életének első pillanatait Chovancová, aki szerint a gondozás legjobb módja a minimális manipuláció elve. 

Az anyatej a legjobb orvosság 

A szakértők hangsúlyozzák, hogy az éretlen újszülöttek speciális táplálást igényelnek. Kezdetben a tápanyagokat közvetlenül a vénán keresztül kapják, mert a gyomruk még nem képes elegendő mennyiségű tejet megemészteni. Minden újszülött számára az édesanya teje az ideális, de a koraszülöttek számára sok esetben ez életmentő jelentőségű. 

„A koraszülés után termelődő anyatej összetétele különleges – tápanyagarányai és biológiailag aktív összetevői kulcsfontosságúak az immunrendszer támogatásában és a bélfal gyulladásos károsodásának megelőzésében”

– emeli ki a szakértő. 

A kicsi, törékeny betegek gyakran súlyos alkalmazkodási problémákkal küzdenek éretlen szerveik miatt, így intenzív osztályra kerülnek, ahol túlélésük több géptől függ. Eleinte sokszor nincs lehetőség közvetlen mellre helyezésre, mert a központi idegrendszerük még nem elég érett a szopómozgás koordinálásához. A kórházi személyzet azonban ösztönzi az édesanyákat a mell stimulálására és a rendszeres fejésre, hogy a baba folyamatosan anyatejhez jusson, és később – amikor az állapota már engedi – megkezdődhessen a szoptatás. 

Fontos a szülők lelki támogatása 

A legtöbb szülő egyáltalán nem számít arra, hogy a baba idő előtt érkezhet. A kudarcérzés és önvád mellett hosszú ideig hatalmas félelemben élnek a gyermekük életéért. Ilyen helyzetekben óriási támaszt jelent a professzionális pszichológiai segítség.  

Chovancová szerint a pszichológusok elengedhetetlen tagjai azoknak a csapatoknak, amelyek a koraszülöttek ellátására specializálódnak, főként a szülők lelki támogatása miatt. 

Kapcsolódó cikkünk

Annak ellenére, hogy a szakemberek szerint a koraszülés már népbetegség, az emberek többsége keveset tud róla. A világ november 17-én emlékezik a koraszülött gyerekekre. Ebből az alkalomból például a Szlovák Nemzeti Színház új épülete, a kassai Szent Erzsébet-székesegyház, az Immaculata szoborcsoport és az érsekújvári városi hivatal és a Béke mozi lilába öltözik.

Szlovákiában minden 11., vagyis évente 5 000 gyerek a terhesség 40. hete előtt jön a világra. Csak az elmúlt 15 évben több mint 30 százalékkal nőtt a számuk. „A koraszülés súlyos probléma, ami bizonytalanságot és félelmet visz a családokba. A babavárás öröme hirtelen küzdelemmé válik, ami nem mindig végződik szerencsésen. Az ilyen csecsemők gyakran még az 1 kilót sem érik el, és a jövőjük sem biztos” – írta le a helyzetet Ľubica Kaiserová, a Malíček polgári társulás megalapítója és elnöke. Ez a társulás immár kilenc éve létezik és igyekszik támogatni a koraszülöttek szüleit. Az ez évre tervezett rendezvények egy része a Covid-19 miatt online közegbe megy át, néhányat pedig jövőre halasztottak.

„Mint tudjuk, a terhesség 40 hétig tart. A koraszülötteknél tízszer gyakrabban fordulnak elő különféle egészségi károsodások, mint a rendesen kihordott gyerekeknél. A beteg gyerekek legnagyobb csoportját egész Európában a koraszülöttek alkotják.

Az ilyen gyerekek ápolása rendkívül nehéz. Fejletlenségükből adódóan a külvilághoz nehezebben alkalmazkodnak, amely aztán több betegség kialakulásának a veszélyével járhat. A koraszülöttek világnapjának fő gondolata az, hogy nagy valószínűséggel belőlük is egészséges felnőttek lesznek. Koraszülöttségről akkor beszélünk, ha a normális betöltött 40. terhességi hét helyett a baba hamarabb, a 37. terhességi hét előtt jön a világra születési korához viszonyítva normál testsúllyal.

A koraszülésnek számos oka lehet: a rossz szociális viszonyok között élő, túl fiatal vagy túl idős korban szülő nő (18 év alatt vagy 40 év felett), az anyai aktív és passzív dohányzás, alkoholfogyasztás, droghasználat, korábbi abortuszok, az anya krónikus betegsége, az anya fertőzéses betegsége, különösen, ha a nemi szerveket érinti, a stressz, pszichés problémák, méhfejlődési rendellenességek, az anyaméh betegségei, a méhszáj rendellenessége, a méhlepény rossz tapadása, hirtelen leválása, ikerterhesség, magzati betegség.

Általában kicsik (testhosszuk 50 cm alatt marad) a koraszülöttek, de teltek, fejük kicsit nagy a testükhöz viszonyítva. Kutacsaik nagyok, tátongóak, koponyájuk puha. Fülkagylóik a fejhez lapulnak, általában puhák, a fülkagylók porcosodása még nem fejeződött be. Bőrük rózsaszín vagy vörös, magzatmáz
és apró kis „magzati szőrök” borítják testüket. A bőrük alatt a zsírszövet még nem vagy alig fejlődött ki, ezért bőrük vékony. A bőr alatti kötőszövet víztartalma nagyobb, így a bőrük fényes. A tenyereken, talpakon elhelyezkedő barázdák vagy nem alakultak ki, vagy fejletlenek. Körmeik nem érik el az ujjbegyek végét. Köldökük kissé lentebb helyezkedik el, mellbimbóik laposak. Izomzatuk általában tónustalan, mint kis békák fekszenek az ágyban. Fiúknál a herék még nincsenek a herezacskóban, kislányoknál pedig a szeméremajkak tátongóak. Általában az ébrenlét és alvás ritmusa nem alakul ki náluk, az éhséget gyakran nem jelzik, éber állapotban sem túl aktívak. Ugyanakkor ingerlékenyek is lehetnek. Hangjuk inkább nyöszörgő. Az újszülöttkori reflexek még nem alakultak ki náluk, így a szopóreflex sem, ezért etetésük kezdetben nehézséget okoz. (k)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »