Halmai Tamás költő, író, irodalmár jegyzetét olvashatják.
Példa nélküli költészeti eseménynek adott otthont 2025 ősze: Halmosi Sándor egyszerre három verseskötetet publikált (mindhármat a L’Harmattan Kiadónál). A Belülről horzsol és az Őnekik Szulamit is minden figyelmet megérdemel, de most csak a Trója – 6 egy részletére szeretnék kitérni. A Maga válik azzá című versben szerepel ez a sor:
„Amíg vívódsz, nem vagy egyedül.”
A költőtől megszokott, paradoxonba gyolcsozott szentencia ez. Érdemes fölfejtenünk rétegeit. A megszólítás a vigasz hangszínéhez folyamodik – de a támogató közlés összetettsége maga is segítségnyújtás.
Több érvényes olvasat is adódik egyidejűleg.
(1) Magunkban, magunkkal vívódva látszólag éppen hogy egyedül vagyunk. De a Halmosi-poétika túltekint a felszínek játékán. Azt sugallja: ha magammal küszködöm, a ragozás alanyi identitása (én) és a magam névmási többlete legalább két szubjektumra tagolja létezésemet. A cselekvő vív ige eleve partnert/ellenfelet feltételez; a metaforikus önreflexióban pedig a nyelvi tudatosság éntöbbszöröző képessége mutatkozik meg.
(2) Egyedül volnék? Ha igen, úgy azoknak a sorsában osztozom, akik ugyancsak magánosan botladoznak sorsuk peremén. A magunkrahagyatottság tapasztalata ontológiai közösségbe fűz – mindannyiunkat.
(3) Aki bajban van, az okkal remélhet segítséget. Boldog, mert megvigasztaltatik. Ebből a szempontból nézve a verssor megelőlegezi a társak gyámolító érkezését.
(4) Ha pedig nem az emberiség kontextusában, hanem metafizikai térben helyezzük el a szemantikát, úgy a kegyelmi közbejövetel reménysége csillan át a közlésen. „Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek a nevemben, ott vagyok közöttük” – mondja Jézus (Mt 18,20). De azt nem teszi hozzá, hogy ez a kettő (vagy három) személy ne lehetne éppenséggel egyetlen személynek a nyelvi öntükrözésben megjelenő, többféle mentális vetülete…
(5) Óvatos-agnosztikus nézőpontból össze is kapcsolhatjuk a 3. és 4. olvasatot. Ezt tette nemrég egy kortárs tudós: „Szerintem Isten a kollektív cselekvés globális optimumának gondolata, tehát az, ami történne, ha mindannyian a lehető legjobbat tennénk közösen” (Joscha Bach, hvg.hu, 2025. 10. 17.).
Hogy A költészet – Filip Tamás azonos című versével szólva – „Halakkal vontatott hajó”, avagy „Pilinszky kráterében a láva”, vagyis hogy a lírai megnyilvánulások varázslata óhatatlanul transzcendens távlatokat nyit, épp az efféle, egyszerűnek rémlő, de több irányból szóra bírható szöveghelyek igazolják.
Halmosi Sándor költészete nem szokott Istenről beszélni. („Mert mindig van ok a hallgatásra” – H. S.: Szürke zóna, in: Trója – 6).
Halmosi Sándor minden verse Istenről beszél. („Szálanként repül helyére a fészek” – Filip Tamás.)
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2025. november 9-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
