A magyarországi horvátok hosszú évszázadok óta szerves, megbecsült és aktív részei a magyar társadalomnak – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök az Országos Horvát Napon szombaton, a pécsi Kodály Központban.
Az államfő kiemelte: ez a közösség élő és cselekvő közösség. Megmaradásuk, nyelvük megőrzése, hagyományaik ápolása, értékeik gyarapodása magyar érdek, ugyanúgy, ahogy a horvátországi magyarok önazonosságának megőrzése is az. Mert olyannyira kötődünk egymáshoz, annyi mindent megéltünk együtt, annyi értéket tudtunk teremteni a másik számára is, amit nem lehet felejteni – fűzte hozzá Sulyok Tamás.
A horvát és a magyar két ősi, keresztény, sokat küzdött és szenvedett hős nemzet – mondta. „Nagy utat jártunk be együtt, kölcsönösen gazdagítottuk egymás kultúráját, és együtt gyarapítottuk Európa szellemi örökségét” – tette hozzá. „Mi, magyarok nem felejtjük el azokat az alkalmakat, amikor számíthattunk egymásra, nem felejtjük el azokat a történelmi nagyságokat és hősöket, akik mindkét nemzethez egyaránt kötődnek” – mutatott rá. Nem felejtjük el azokat a vészterhes időket sem, amikor együtt küzdöttünk hódító birodalmak szorításában, hogy védjük hitünket, családjainkat és értékeinket – fogalmazott az államfő.
Európának és az európai kultúrának mindketten szerves és elidegeníthetetlen részei vagyunk, vérünkkel adóztunk érte, kezünkkel építettük, és szellemi kincseinkkel bővítettük – mutatott rá Sulyok Tamás.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere elmondta: ez a város mindig a sokszínűség, az egymásra figyelés helye volt, a helyi horvát közösség pedig nem csupán őrzi, hanem élteti is ezt az örökséget. A pécsi horvátok mindannyiunknak példát mutatnak arra, hogy miként lehet nyitottnak lenni, és egyszerre hűségesnek a gyökereinkhez – tette hozzá.

Osztrogonácz József, a Magyarországi Horvátok Szövetségének elnöke emlékeztetett arra a két évfordulóra, amelyet 2025-ben ünnepelnek: az első önálló horvát szervezet, a Magyarországi Horvátok Szövetsége 35 éve alakult meg, az Országos Horvát Önkormányzat pedig 30 éve. Kiemelte: az idő bebizonyította, hogy a különböző gondolkodás elfogadása, a türelem mindig az együttműködés sikeréhez vezet.

Gugán János, az Országos Horvát Önkormányzat elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy fennállásuk 30. évfordulója alkalmából tárlatot szerveztek a Kodály Központ aulájába. A tevékenységeik között említette, hogy évente 20 országos programot szerveznek, támogatják a helyi, megyei önkormányzatokat és 17 intézményt alapítottak.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára felidézte, hogy az Országos Horvát Napot a pécsi székesegyházban, szentmisével nyitották meg. Hozzátette: ez erős jelzés, üzenet számunkra, hogy a magyarországi horvát önkormányzatok, a civil szervezetek életében a kulturális és oktatási tevékenységek mellett kiemelt helyet foglal el a hit és a keresztény értékrend. Zvonko Milas, a Horvát Köztársaság Határon Túli Horvátok Központi Hivatala államtitkára köszönetét fejezte ki a Magyarországon őshonos horvát közösségek iránti törődésért. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon és Horvátországban is magas szintű jogokat élveznek a nemzeti kisebbségek, közösségeik aktívan részt vesznek a kulturális, politikai és társadalmi életben.

Zoran Milanovic horvát köztársasági elnök emlékeztetett: a magyar államfővel folytatott találkozóikkal megerősítették, hogy nemzeti kisebbségeik a két ország együttműködésének és barátságának tartós és szilárd hídjait jelentsék. Hozzátette: biztos benne, hogy ezek a fontos és szimbolikus találkozók hozzájárulnak a nemzetiségi közösségek identitásának megőrzéséhez, ezzel is gazdagítva az országot, valamint fontos szerepet játszanak a bilaterális kapcsolatokban.
Az ünnepségen kitüntetéseket adtak át, egyebek között a magyarországi horvátok oktatásáért tett kiemelkedő munkáért.
MTI
The post Sulyok Tamás: a magyarországi horvátok megbecsült és aktív részei a magyar társadalomnak appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


