Az Epstein-kapcsolat ellenére Erik Kaliňák nem lát okot Lajčák menesztésére

Az Epstein-kapcsolat ellenére Erik Kaliňák nem lát okot Lajčák menesztésére

A szlovák közszolgálati televízió (STVR) O 5 minút 12 című vasárnapi vitaműsorában Erik Kaliňák, a Smer-SD európai parlamenti képviselője, valamint Zuzana Mesterová, a Progresszív Szlovákia (PS) parlamenti képviselője mérétk össze verbális képességeiket. A vita középpontjában Miroslav Lajčák jövője, a kormányzati pályázatok körüli botrányok, valamint a közlekedésügyi tárca helyzete állt. A felek élesen eltérő álláspontot képviseltek a kormányzati felelősségvállalás kérdésében.

A Lajčák-Epstein kapcsolat megítélése

Erik Kaliňák határozottan kiállt a miniszterelnök tanácsadója, Miroslav Lajčák mellett. A kormánypárti politikus szerint nincs ok arra, hogy a korábbi külügyminiszter távozzon jelenlegi pozíciójából. Úgy véli, Lajčák és az elhunyt pénzember, Jeffrey Epstein kommunikációjából nem következik semmilyen etikai vétség. Kaliňák hangsúlyozta, hogy a diplomata továbbra is élvezi Robert Fico kormányfő bizalmát.

Az ellenzéki Zuzana Mesterová ezzel szemben átláthatóságot követelt az ügyben. Kijelentette, hogy Lajčáknak a nyilvánosság és a média elé kellene állnia magyarázattal. A képviselőnő szerint a felmerülő gyanúk miatt Lajčáknak be kellene fejeznie diplomáciai szolgálatát. Mesterová hozzátette, hogy az illetékes szerveknek kell kivizsgálniuk, történtek-e az állam érdekeit sértő cselekmények.

Érdekességként a PS képviselője megjegyezte, hogy ebben a kérdésben egyetért Andrej Dankóval, az SNS elnökével. Erik Kaliňák erre reagálva elmondta, hogy Dankónak már korábban, minisztersége idején is szisztematikus problémája volt Lajčákkal.

Kétes tenderek és Kmec távozása

A műsorban kiemelt téma volt Peter Kmec miniszterelnök-helyettes lemondása is a helyreállítási tervért felelős posztról. Mesterová szerint ez már a harmadik gyanús pályázat, amely a Hlas párthoz köthető. Úgy fogalmazott, hogy a kormány miniszterei és jelöltjei nyilvánvalóan a „saját embereiknek” juttatják a közpénzeket. A Progresszív Szlovákia a Kmec-féle támogatások ügyében büntetőfeljelentést is tett.

Az ellenzéki politikus szerint Kmec távozása önmagában nem elégséges lépés. Felsorolása szerint távoznia kellene Jozef Ráž közlekedési miniszternek, valamint Tomáš Taraba, Robert Kaliňák és Kamil Šaško tárcavezetőknek is. Mesterová hangsúlyozta, hogy pártja végigviszi ezt az ügyet.

Hírdetés

Erik Kaliňák elismerte, hogy Peter Kmec hibázott, de szerinte a hiba elsősorban kommunikációs jellegű volt. Kifogásolta, hogy a felmerülő kétségeket egy „magára hagyott” államtitkár próbálta magyarázni.

Ugyanakkor a kormánypárti képviselő visszautasította a korrupciós vádakat. Kiemelte, hogy a vitatott pályázatok egyikéből sem fizettek ki pénzt, és a szerződéskötéseket leállították.

A vasúti közlekedés és a miniszter sorsa

A közelmúltban történt vasúti balesetek kapcsán Mesterová bírálta a kormány reakcióját. A képviselőnő kritizálta a vasutak állapotát és azokat a pénzügyi elvonásokat, amelyek a vasúti közlekedést sújtják. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a Progresszív Szlovákia bizalmatlansági indítványt nyújt be Jozef Ráž közlekedési miniszter ellen.

Erik Kaliňák védelmébe vette a közlekedési tárca vezetőjét. Elmondta, hogy Ráž felajánlotta lemondását, de Robert Fico miniszterelnök továbbra is bizalmat szavazott neki. A bazini vonatbaleset kapcsán megjegyezte: „Sajnos ilyen balesetek előfordulnak”. Az EP-képviselő szerint Ráž keményen dolgozik, és végre van egy olyan miniszter, aki fejleszti Szlovákiát.

Diákok tiltakozása és az alkotmány

A vita végén szó esett a kormány és a fiatalok viszonyáról is. Erik Kaliňák politikai színjátéknak nevezte, hogy diákok kivonultak Fico poprádi előadásáról. Úgy vélte, a diákok a párbeszéd helyett a politikai harc eszközeivé váltak, és egyikük hazudott is a sajtónak.

Mesterová szerint elfogadhatatlan, ahogy a kormány a más véleményen lévő fiatalokkal bánik. A krétával járdára írt üzeneteket a tiltakozás „legszelídebb módjának” nevezte. Az uniós kötelezettségszegési eljárások kapcsán Kaliňák elismerte, folynak egyeztetések a helyzet rendezéséről. Szerinte a probléma gyökere a KDH által kezdeményezett alkotmánymódosítási javaslatban keresendő.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: SITA, kollázs: Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »