Hiánypótló kiadvány: jogi kézikönyvet kaptak a magyar influenszerek

Hiánypótló kiadvány: jogi kézikönyvet kaptak a magyar influenszerek

Kutatások azt bizonyítják, hogy az influenszerek tevékenysége egyre nagyobb mértékben szolgál a társadalom tagjainak a rendszeres információszerzési forrásaként, ezért fontos, hogy tisztéban legyenek tevékenységük jogi és etikai kereteivel – hangsúlyozta az InfoRádióban Szikora Tamás Attila, az NMHH stratégiai igazgatóhelyettese, a nemrégiben megjelent Az Influenszerek jogi kézikönyve című kötet egyik szerzője.

Az influenszermarketing gazdasági, szerzői- és médiajogi kérdéseivel is foglalkozik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatudományi Intézetének új kiadványa. Az Influenszerek jogi kézikönyve című kötetet Koltay András, az NMHH elnöke és Tóth András, a GVH elnökhelyettese szerkesztette.

„Nyugodtan hiánypótlónak is nevezhető a kiadvány, amely különféle aspektusból és reményeink szerint az influenszerek számára jól hasznosítható módon, sokoldalúan járja körbe napjaink véleményvezéreinek a tevékenységére vonatkozó jogi szabályozási kereteket” – mondta az InfoRádióban Szikora Tamás Attila, a könyv egyik szerzője. Az NMHH stratégiai igazgatóhelyettese ugyanakkor kiemelte, hogy nem tudományos jellegű kötet készült, ezért kerülték is a hosszas jogi hivatkozásokat, hanem inkább a gyakorlati alkalmazáshoz igyekeztek segítséget nyújtani a szerzők és a szerkesztők.

Az influenszerek a kereskedelmi kommunikáció mellett egyre inkább aktív szerepet és feladatot töltenek be a közélet, a közvélemény befolyásolásában is, és Szikora Tamás Attila szerint jelentősen nő a felelősségük, mert egyszerre kell megfelelniük a reklámozók elvárásainak, a nyilvánosság érdekeinek és nem utolsó sorban a jogszabályi előírásoknak is, sőt a tevékenységükben a jogi szabályozások mellett fontos etikai szabályoknak is eleget kell tenniük.

„Az influenszerek tevékenységének igen meghatározó része napjainkban már bizalmi kérdés is, kellő szintű hitelesség nélkül ugyanis nem tudják hatékonyan ellátni a feladatukat” – tette hozzá az NMHH stratégiai igazgatóhelyettese.

Lényeges kérdés az influenszer definíciója, de a magyar jogi szabályozásban konkrét definíció nincs, a reklámetikai kódexben pedig annyi szerepel, hogy az influenszer véleményvezér. Szikora Tamás Attila úgy látja, több releváns tulajdonsággal lehet definiálni az infuenszereket:

  • jelentős hatásgyakorlás a nyilvánosságra
  • a vélemény befolyásoló ereje
  • jelentős méretű közönség vagy követőbázis
  • Hírdetés

  • gazdasági, üzleti cél, kereskedelmi kommunikációs jelleg
  • megnyilvánulás közéleti, politikai kérdésekben
  • A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a történelem során számos személyre mondták azt, hogy véleményvezér, de napjainkban további meghatározó eleme a definíciónak a közösségi média alkalmazása, mert ez tette lehetővé, hogy manapság viszonylag sokan tudnak komoly követőbázissal influenszertevékenységet folytatni.

    Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy noha nincs konkrét definíció, de az influenszerek tevékenységét számos jogterület szabályozza, így a fogyasztóvédelmi jog, a reklámszabályok, a személyiségi jog, a versenyjog és a médiajog is. Mint kiemelte, már napirendre került az Európai Unióban, hogy az influenszerek az audiovizuális médiaszolgáltatásokra vonatkozó szabályozás hatálya alá kerüljenek, mert jellemzően videómegosztó platformokon jutnak el a közönségükhöz.

    A szakember szerint két csoportra kell választani az influenszereket, mert egy részük kereskedelmi kommunikációval, termékek reklámozásával foglalkozik, egy másik részük viszont közéleti, politikai, társadalmi kérdésekben nyilvánul meg és tevékenysége elsősorban a közvélemény alakítására, formálására irányul. „Kutatások azt bizonyítják, hogy – nemcsak itthon, hanem világszerte is –

    az influenszerek tevékenysége egyre nagyobb mértékben szolgál a társadalom tagjainak a rendszeres információszerzési forrásaként”

    – hangsúlyozta.

    Szikora Tamás Attila felhívta a figyelmet, hogy az új kiadvány, amely bárki számára elérhető, egy jogi kézikönyv, amely hosszas jogszabályi hivatkozások helyett a releváns jogi szabályozási kereteket igyekszik konkrét példákkal is bemutatni.

    „A kézikönyv abban nyújt segítséget mindenkinek, aki véleményvezér lenne vagy már véleményvezérként tevékenykedik, hogy lássa a kereteket, a tevékenységének milyen szegmensére, milyen formában kell figyelni, arra milyen jogi szabályozások vonatkoznak, milyen előírások szerint kell ezt a tevékenységet folytatni, és akár eligazodási, kiindulási pontként szolgálhat arra, hogy valamennyi jogi szabályozásnak és etikai-önszabályozási elveknek megfelelően tudja a tevékenységét végezni” – mondta Szikora Tamás Attila.


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »