Gyulay Zsolt és Schmidt Ádám is bizakodó, továbbra is 10 magyar aranyat várnak Los Angelesben

Gyulay Zsolt és Schmidt Ádám is bizakodó, továbbra is 10 magyar aranyat várnak Los Angelesben

Az olimpiai mozgalom 1984-hez hasonlóan ismét szintet léphet 2028-ban, az amerikaiak újabb korszakos játékokat rendezhetnek – mondta az InfoRádióban a MOB elnöke. Gyulay Zsolt úgy véli, jó formában van több versenyzőnk és csapatunk is, ezért azt gondolja, a magyar küldöttség sikeresebb lesz, mint Párizsban. Schmidt Ádám sportállamtitkár szerint az idei eredményeket látva továbbra is reális, hogy 20 aranyra lehet esélye a magyaroknak Los Angelesben, az esélyesek fele pedig meg is szerezheti az első helyet.

2028-ban, Los Angelesben a párizsi olimpiai sikereit is felülmúlhatja a magyar küldöttség – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke. Gyulay Zsolt ugyanakkor hangsúlyozta: egyelőre a februári, milánó–cortinai téli olimpiára koncentrálnak, amelyen a várakozások szerint 18-20 magyar sportoló vehet részt. Ez egy szerényebb létszám a nyári ötkarikás játékokon szereplő magyar delegációkhoz képest, de szerinte az a legfontosabb, hogy mindenki kihozza magából a maximumot. Úgy véli, egy fantasztikus hangulatú, élményekben gazdag olimpia vár ránk Olaszországban. Mint fogalmazott, nemcsak a létszám lesz szerény magyar szempontból, hanem vélhetően a várható esélyeinkre is igaz lesz ez a jelző.

A MOB elnöke nemrég járt Los Angelesben, ahol kíséretével megtekintette a következő nyári olimpiai helyszíneit. Felidézte, hogy az amerikai város legutóbb 1984-ben adott otthont a nyári játékoknak, amelyen azonban a magyarok nem vehettek részt a bojkott miatt. Ezzel együtt szerinte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és az olimpiai mozgalom szintet lépett az 1984-es gigantikus sportrendezvénnyel, és arra számít, hogy

2028-ban ismét „egy korszakos olimpia lesz” Los Angelesben, ami mind az anyagiak terén, mind sportszakmailag nagy előrelépést hoz.

Gyulay Zsolt megjegyezte: Párizs is sikeres olimpiát rendezett tavaly, üzletileg is pozitív eredménnyel zárult, hiszen nyereséges volt. Azt gondolja, hogy Los Angeles még ezt is felül tudja majd múlni. Emlékeztetett, hogy a 2024-es olimpián a fiatalok adták a magyar csapat gerincét, akik közül jó néhányan még több olimpiai szereplésben is reménykedhetnek. A MOB elnöke pozitívan tekint a következő időszakra, mert a magyar sportolók az utóbbi időben nagyszerű sikereket értek el a világversenyeken, de mint fogalmazott, „kellenek is az eredmények”, ha teljesíteni szeretnék ambiciózus céljukat, vagyis a tíz aranyérem megszerzését Los Angelesben. „Jó formában van több versenyzőnk és csapatunk is, és azt gondolom, hogy még sikeresebbek leszünk, mint Párizsban” – vélekedett a sportvezető.

Kajak-kenuban új fejezetet nyitottak, eddig eredményesen

Hírdetés

Gyulay Zsolt rátérve saját sportágára (két olimpiai bajnoki címet és hat vb-aranyérmet nyert kajakosként), azt mondta, Kopasz Bálintot mindenképpen külön ki kell emelni, hiszen K–1 1000 méteren nyáron vb-aranyat és Eb-bronzot szerzett. Véleménye szerint óriási volt az a küzdőszellem tőle, ami a világbajnokságon érvényesült. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy „nagyon sokan ott vannak a nyakán”, rendkívül erős a mezőny az 1000 méteres versenyszámban. Örvendetesnek nevezte, hogy a férfi kajak szakágban párosban és négyesben is egyre jobb eredmények, helyezések születnek a különböző világversenyeken.

A MOB elnöke Kopasz Bálint mellett a Kurucz Levente, Nádas Bence kajakpárost is méltatta, akik az 500 méteres szám döntőjében a kilences pályán versenyezve lettek elsők a milánói vb-n. A férfi kajakosok a korosztályos világversenyeken is nagyon eredményesek, ami szép jövőt vetít előre. Kenuban is van remény bőven, ami Gyulay Zsolt szerint elsősorban az új szakvezetés munkájának köszönhető.

A nőknél éppen most zajlik le egy korszakváltási folyamat, de a MOB elnöke bízik benne, hogy a Los Angeles-i olimpiára be fognak érni a fiatalok, esetlegesen kiegészülve a tapasztaltabb versenyzőkkel. Bár kajak-kenuban csökkennek az olimpiai versenyszámok, összességében nagyon bizakodó, hogy „nemcsak az érmek számában, hanem az aranyak számában is jók lesznek a magyarok” Los Angelesben.

Schmidt Ádám: 20 aranyra lehet esély, a fele megvalósulhat

Schmidt Ádám sportállamtitkár szerint több mint 970 nappal a 2028-as nyári olimpia kezdete előtt nehéz bármilyen jóslatba bocsátkozni, de jelen pillanatban arra lát esélyt, hogy Los Angelesben 20 olimpiai aranyra lehet esélye a magyar küldöttségnek. Ebből kiindulva nem tartja irreálisnak, hogy az esélyesek 50 százaléka révbe is ér, így szerinte is meglehet a tíz magyar aranyérem a következő ötkarikás játékokon.

Hozzátette: mint az életben mindenhez, ehhez is kell szerencse. Felelevenítette, hogy az elmúlt három évben kollégáival együtt többször is azt nyilatkozta, a sportvilág olyan irányt vett, hogy „nüanszok, kapufák, tizedmásodpercek döntenek” helyezésekről, érmekről vagy sorsokról. Úgy véli, egyrészt meg kell dolgozni azért, hogy ezek az apróságok a mi javunkra döntsenek Los Angelesben, másrészt bízni kell abban, hogy a szerencse majd mellénk áll.

Schmidt Ádám az idei magyar sporteredményeket látva továbbra is reálisnak tartja a korábban kitűzött cél elérését, de hogy a 20 magyar aranyesély közül öt, tíz vagy szerencsés esetben még több valósul-e meg, azt senki sem tudhatja. Mindenesetre az előjeleket pozitívnak látja, és nagy reményekkel tekint a következő időszakra.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »