A magyar és szlovákiai magyar közélet válságáról, a korrupcióról és a politikai bátorságról beszélt Nagy Ervin, Hamran István és Simon Zsolt egy közös esten.

A magyar és szlovákiai magyar közélet válságáról, a korrupcióról és a politikai bátorságról beszélt Nagy Ervin, Hamran István és Simon Zsolt egy közös esten.

A Tisza párt, az SaS és a Magyar Fórum politikusai tartottak fórumot a felvidéki Komáromban november 14-én.

A beszélgetés első témája az volt, mi indította el Nagy Ervint (Tisza) a közéleti szerepvállalás felé. A színművész úgy fogalmazott: akkor vált aktívvá, amikor céltáblává vált a magyar kultúra és a színházi élet.

„A színházban megérzi az ember a tehetség szagát. Magyar Péter egy őstehetség, tiszta hang volt a politikában”

— mondta. Véleménye szerint akkor működött jól a magyar filmipar, amikor a politika nem avatkozott bele, és megvolt a szakmai autonómia. Ma szerinte sok tehetséges alkotó azért marad forrás nélkül, mert nem egyezik a nézete a hatalommal.

A korrupció volt a központi témája Hamran István (SaS) gondolatainak. A volt országos rendőrfőkapitány elmondta: hivatalba lépésekor elhatározta, hogy felveszi a harcot a korrupcióval, mert enélkül szerinte az országnak nincs jövője. Dicsérte Laura Kövesi európai főügyész munkáját, aki szerinte hatékonyan lépett fel a romániai korrupció ellen is, és ma Szlovákiát nyíltan bírálja. Hamran szerint a 2020–2023 közti időszakban elindult egy tisztulás, amelyet Fico visszarendezett. Úgy véli, a választók pénztárcája fogja megbuktatni Ficót.

Hírdetés

Hamran kitért arra is, hogy bírálatokat kap a Magyar Szövetség szimpatizánsaitól, akik megkérdőjelezik a magyarságát, mert nem az ő színeikben politizál. „Ott képviselem a magyarságot, ahol segíteni tudok” — mondta. A magyar pártot halottnak tekinti, és nem lát benne perspektívát. Hamran szerint ugyanis a magyar párt nem fog bejutni a parlamentbe.

Simon Zsolt (Magyar Fórum) arról beszélt, hogy a politikában az érdekek felülírták az értékeket. A Most-Hídból való távozása szerinte azért következett be, mert a pártban sokan az érdekeket választották Fico mellett. Simon szerint Fico magyargyűlölő politikus, akit nem szabad tisztelni, és a szlovákiai magyar közéletből eltűnt az értelmiség. Sokak hozzáállását megalkuvónak tartja.

A beszélgetés visszatérő gondolata volt, hogy a magyar és szlovákiai magyar közösség csak akkor tud előrelépni, ha a politikát újra értékekre, és nem érdekekre építik. A beszélgetőestről hamarosan bővebb véleménycikkel is jelentkezünk.

Körkép.sk

Nyitókép: Körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »