Egyházmegyei iskolák diákönkormányzatainak szakmai napját tartották Vácon

Egyházmegyei iskolák diákönkormányzatainak szakmai napját tartották Vácon

Második alkalommal rendeztek diákönkormányzat- (DÖK) konferenciát a PüspökVác Látogató- és Rendezvényközpontban. A Szent Mihály Intézményfenntartó (SZEMI) szervezésében megvalósuló szakmai napra mintegy száz diák és tanár érkezett Vácra az egyházmegyei iskolákból. A program végén hivatalosan is bejelentették az Egyházmegyei Diákszövetség létrehozását – adta hírül a SZEMI november 12-én.

Az áprilisi diákönkormányzati találkozó fő célja az volt, hogy a diákönkormányzatok tagjait, a diákokat és a tanárokat aktívabban bevonják az őket érintő ügyekbe. 

A novemberi konferencián a szövetség kapott kiemelt szerepet, amely téma a nap során többször is előkerült a gyakorlatokban, feladatokban.

Puskás Balázs, a Szent Mihály Intézményfenntartó főigazgatója köszöntötte a résztvevőket.

„A diák a hivatáskeresés felelősségével van ott az iskolában. Ugyanis az iskolának végső soron az a célja, hogy a diákok megtalálják a helyüket az életben, hogy azokat az ismereteket megszerezzék, amelyekkel meg tudják állni a helyüket később is – mondta. – Ha innen nézzük, akkor

Bár az iskola szerkezete szempontjából a Nap a tanár, és a diákok keringenek körülötte, de ha a célját nézzük az iskolának, akkor ez pont fordítva van. Minden oktatásban részt vevő szereplő a diákok körül kering. Ez egyetlen, de nagyon fontos felelősséget jelent a fiatalság számára, hogy dolgozzanak saját magukon és egymáson, annak érdekében, hogy megtalálják azt az élethivatást, amelyre a Jóisten hívja őket” – mondta Puskás Balázs.

Hírdetés

A köszöntő után játékos formában zajlott az ismerkedés, amelyet Szebenyi Marianna és Tekse Balázs vezetett.

A szakmai napon részt vevő fiatalok és tanárok őszintén beszéltek a DÖK tapasztalatairól és nehézségeiről is, majd kiscsoportokban felelevenítették a tavaszi találkozót.

A találkozó egyik izgalmas játéka során a diákoknak kellett kimenekíteniük a körülöttük „vízben” hánykolódó plüssöket, természetesen nehezített körülmények között: a tárgyakat csak egymást segítve tudták elérni.

Ebéd után kiscsoportokban folytatódott a közös munka. Majd Vörös Károly, a Veresegyházi Katolikus Gimnázium DÖK kapcsolattartásért felelős pedagógusa tartott előadást, A szövetség logikája – Amikor a bizalom közösséget teremt címmel, kiemelve a bizalom és a szövetség fontosságát. 

A szakmai nap zárásaként bejelentették, hogy jövő tavasszal megalakítják az Egyházmegyei Diákszövetséget. Elmondták továbbá, hogy a 16 éves kor feletti diákokat várják a SZEMI közösségi médiás csapatába, ezzel is lehetőséget teremtve, hogy hallassák a hangjukat.

Forrás és fotó: Szent Mihály IntézményfenntartóVáci Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »