Egészen közel a vb-pótselejtezőhöz a magyar válogatott

Egészen közel a vb-pótselejtezőhöz a magyar válogatott

Egészen közel a vb-pótselejtezőhöz a magyar válogatott Orosky Tamás2025. 11. 13., cs – 19:11 Jereván |

Története harmadik, Örményország elleni mérkőzését is megnyerte a magyar labdarúgó-válogatott.

Mivel a jereváni világbajnoki selejtező 18 órakor kezdődött, az ír–portugál pedig csak a szokásos esti sávban, 20.45-től, a magyar csapat úgy lépett pályára, hogy a végeredménytől függetlenül még nem lesz biztos a csoportbéli helyezése.

Persze azt tudták Szoboszlaiék, hogy egy győzelemmel egészen közel kerülhetnek a pótselejtezőhöz – sőt, Ronaldóék valószínűsíthető dublini győzelme esetén matematikailag is bebiztosíthatnák azt.

Kapcsolódó cikkünk

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön 18 órától Örményország otthonában lép pályára világbajnoki selejtezőn. Marco Rossi csapata az eredmények kedvező alakulása esetén akár a pótselejtezős helyét is biztosíthatja Jerevánban.

A két csapat eddig kétszer találkozott egymással, 2004-ben Szabics Imre és Lisztes Krisztián góljaival nyertek a magyarok, idén októberben pedig Lukács Dániel és Gruber Zsombor alakította ki a szintén 2:0-s végeredményt.

Erősebb keret

Utóbbi találkozón Marco Rossi nem számíthatott eltiltás miatt Sallai Roland és Varga Barnabás játékára, akik most a szövetségi kapitány rendelkezésére állnak. Így a magyarok kerete annak ellenére is erősebb, hogy az akkor jól védő Tóth Balázs megsérült: 

helyettese, Dibusz Dénes felépülése után remek formában véd, így aligha lesz visszaesés a kapusposzton.

Ami az örményeket illeti, ők nem számíthatnak a Slovan játékosára, Tigran Barszegjanra, aki az írek elleni piros lapja miatt eltiltását tölti, de nem csak az ő távolléte érinti érzékenyen a hazaiakat.

„Öt kulcsjátékosom hiányzik sérülés miatt, de a csapatunk készen áll mentálisan és fizikálisan is az összecsapásra. A sok sérült lehetőséget ad kipróbálni más futballistákat, ennek pedig kifejezetten örülök, mert jó tapasztalattal szolgál majd számunkra” – mondta a találkozót felvezető szerdai sajtótájékoztatón Jegise Melikjan, az örmény válogatott trénere. A szakember kiemelte, örülne ha olyan hangulat fogadná a csapatokat, mint a Puskás Arénában.

Erre kicsi az esély, már csak azért is, mert a jereváni Vazgen Szargszjan Stadion csak 14 403 néző befogadására alkalmas. 

A vendégszektorba közel ezer magyar drukker vásárolt belépőt.

Akklimatizálódás

Melikjan elmondta azt is, hogy alaposan felkészülnek az ellenfélből, és a problémák ellenére meg akarják nehezíteni Szoboszlaiék dolgát. A részletes előkészületek viszont a másik oldalon sem maradnak el.

A magyar válogatott már kedden elutazott a helyszínre, hogy az utazást legyen idő megfelelően kipihenni, és a játékosok kellően tudjanak alkalmazkodni a jereváni körülményekhez és a háromórás időeltolódáshoz is. 

Örményország fővárosának átlagos tengerszint feletti magassága 990 méter, a napközbeni hőmérséklet pedig a napokban megközelítheti a 20 Celsius-fokot is, de éjszaka ott is fagypont körül alakul az időjárás.

„Örményországban hatalmas lesz a tét, nem akarjuk elszalasztani a lehetőséget, mindent beleadunk, hogy megszerezzük a győzelmet” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Styles Callum aki kiemelte, hogy neki nem okoz gondot egy-két nap alatt alkalmazkodni a válogatott játékrendszeréhez.

Kevés változás 

A rövid felkészülésről Rossi már a kerethirdetéskor is beszélt és kiemelte, azért is nem akar változtatni a csapatán az utolsó két vb-selejtezőre, mert az új futballistáknak nincs ideje beleszokni a válogatott közegbe, és a nagy tét miatt a bevált elemekre alapozna.

Kapcsolódó cikkünk

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a novemberi vb-selejtezőkre behívta a válogatott keretbe a DAC támadóját, Redzic Damirt is.

A szakember a szerdahelyiek színeiben 12 bajnokin 6 gólt jegyző csatár mellett még egy újoncot nevezett a keretbe a debreceni Bárány Donát személyében. Rossi ezúttal is behívta a lakszakállasi Mocsi Attilát, aki hétfőn győztes gólt szerzett a török élvonalbeli Rizesporban. A névsorból nem hiányzik a korábban DAC-ban is szereplő Vitális Milán (ETO) sem.

Redzic remekül kezdte a szezont és már akkor is felmerült, hogy számíthatnak rá a nemzeti csapatban, de az utóbbi összetartásról még lemaradt a játékos. A 22 éves szélső teljesítménye ezt követően kicsit visszaesett, de szombaton a kassaiak ellen, valamint egy héttel korábban a Nagymihály ellen is betalált.

„Bárány és Redzic is nagyon jól teljesítettek, kiérdemelték a meghívót. Bárány megtestesíti azt a harci szellemet, amit mindig szeretnék a pályán látni, megküzd minden labdáért. Ez volt nála az elsődleges szempont. 

Redzic bal lábas, de a jobb oldalon játszik, nagyon jók a technikai képességei. Jól tud érkezni az ellenfél tizenhatosába, keresi a lövési lehetőségeket és többször be is talált a szezonban. 

A szlovák bajnokság góllövőlistáján a harmadik helyen áll, így elérkezett a pillanat, hogy mi is megnézzük” – beszélt az újoncokról Rossi. 

Kapcsolódó cikkünk

Az európai kupaszereplésért hajtó DAC labdarúgócsapata a hétvégén legyőzte a nagyszombati Spartakot. A mérkőzés után a csereként beállt Redzic Damir és Xisco Munoz vezetőedző is értékelt.

A Spartak elleni rangadón nem mindig volt meggyőző a dunaszerdahelyiek játéka, de a védelem stabilan állt a lábán, és egyre jobban érződik, hogy Popovics mellett az összeszokott Csinger–Kacsaraba–Brunetti védőhármas lesz a következő szezon sikerességének záloga. A nagyszombatiak ellen elsősorban Dimun és Trusa játszott kimagaslóan, utóbbi remek tavaszi formájával elérte, hogy már kórusban élteti őt a közönség.

Az utolsó lépés

A szombati, utolsó fordulóban eldől, hogy a DAC–Žilina–Trnava hármasból melyik két csapat végez a dobogón (és indulhat egyúttal a Konferencialiga-selejtezőben), és kinek kell beérnie a 4. hellyel. A dunaszerdahelyi vereség ellenére a Spartak várja a legkedvezőbb helyzetből a szombati finist. Ha Gašparíkék hazai pályán legyőzik a zólyombrézóiakat, dobogósok lesznek, függetlenül attól, hogy mi lesz a Žilina–DAC meccs végeredménye.

A dunaszerdahelyieknek viszont le kell győzniük a zsolnaiakat, ugyanis egy döntetlennel a sosonok mögött maradnak a tabellán. A döntetlen csakis akkor elég a sárga-kékeknek, ha a Spartak sem nyer – de ebben nem igazán reménykedhetnek a csallóköziek. Az utolsó fordulóban Munoznak két komoly problémát is meg kell majd oldania, hat mérkőzés után biztosan változni fog a kezdőcsapata. Vitális sárga lapok miatt eltiltását tölti majd, ráadásul a megsérült Herc sem úgy festett, mint aki szombaton játékra alkalmas lesz.

A zsolnai stadionban gyepszőnyegcsere, mellette pedig az edzőpálya építése zajlik, így a találkozót Trencsénben rendezik.

Eljön Redzic ideje?

„Sokat dolgozok azért, hogy kezdő legyek, és nagyon bízom benne, hogy eljön az én időm – nyilatkozta lapunknak Redzic Damir, a DAC magyar szélsője. – A jövő héten valószínűleg sokkal több szabad területem lesz, mint ma volt. A zsolnaiak inkább a földön játszanak, sokat támadnak, és nem olyan fizikálisak, mint a Spartak.ˮ A Ferencvárostól nyárig kölcsönben levő támadót ismételten megkérdeztük arról, hogy mivel hamarosan lejár szerződése, mi lesz a további sorsa, de konkrétumokat még nem tudott mondani. „A fülembe jutott, hogy tárgyal a DAC a Ferencvárossal a megvásárlásomról, de nem tudok részleteket” – mondta.

Mivel mi magunk is érzékeljük a médiában és a szurkolói fórumokon hetek óta folyamatosan felbukkanó kétségeket Moussa Koné szerepeltetése kapcsán, Xisco Munoz vezetőedzőnél rákérdeztünk, tervezi-e megadni az esélyt akár Redzicnek, akár valaki másnak a támadóposzton. A spanyol tréner válaszában a csereként beálló játékosok fontosságát hangsúlyozta. „Ez a taktikánk része. Redzic jó formába került, és ne feledkezzünk meg másokról sem, például Yapiról, aki remekül szállt be a meccsbe, vagy Gouréról, aki ma csak öt percet játszott, de abban az öt percben száz százalékon égett. A szezon végén fontos számunkra, hogy a cseréink segítsenek nekünk, hogy adjanak valami pluszt. Redzic-nek ezért különösen örülök, hiszen ő sokáig nem játszott. Megküzdött azért, hogy megkapja a lehetőséget. Most viszont nemcsak a góljaival, hanem a munkabírásával, a letámadásaival is sokat segít, és a következő meccsen is fontos szerepe lesz.”

A bosnyák apától és magyar anyától Pécsen született futballista csapattársával, Ramadannal együtt áll a Niké Liga góllövőlistájának harmadik helyén, a 9 gólos Faško (Žilina) és a 8 találatnál járó csapattársuk, Djukanovic mögött.

Az olasz edző elsősorban hozzáállásban vár változást az örményektől a budapesti meccshez képest. „Szerintem magasabban fognak letámadni, offenzívebbek lesznek és megpróbálják megzavarni a védekezésünket. Erre fel fogunk készülni és meg fogjuk találni a megoldást. 

Van több játékosuk is, aki nemzetközi szinten is jól teljesít. Papíron jobbak vagyunk, de az a fontos, ami a pályán történik, nekünk is ott kell bizonyítanunk” 

– beszélt az ellenfélről Rossi, aki újságírói kérdésre elmondta, nála nem kérdés, hogy ki fog védeni az első vb-selejtezőn, de azt egyelőre nem árulja el, hogy Dibusz vagy Tóth kapja-e meg a lehetőséget.

A válogatott keretének tagjai november 10-én hétfőn találkoznak, kedden már elutaznak Örményországba, ahol majd november 13-án lépnek pályára. A következő, utolsó vb-selejtezőt november 16-án a Puskás Arénában rendezik, Szoboszlaiék az ír válogatottat fogadják. 

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Szappanos Péter (Puskás Akadémia), Tóth Balázs (Blackburn)

Védők: Balogh Botond (Kocaelispor), Dárdai Márton (Hertha), Kerkez Milos (Liverpool), Mocsi Attila (Rizespor), Nego Loic (Le Havre), Orbán Willi (Leipzig), Osváth Attila (Paks), Szalai Attila (Kasimpasa)

Középpályások: Bolla Bendegúz (Rapid), Csongvai Áron (AIK), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia), Ötvös Bence (Ferencváros), Schäfer András (Union Berlin), Styles Callum (West Bromwich), Szoboszlai Dominik (Liverpool), Tóth Alex (Ferencváros), Vitális Milán (ETO)

Hírdetés

Támadók: Bárány Donát (DVSC), Gruber Zsombor (Ferencváros), Lukács Dániel (Puskás Akadémia), Redzic Damir (DAC), Sallai Roland (Galatasaray), Varga Barnabás (Ferencváros)

A magyar válogatott kerete Kapcsolódó cikkünk

Így látta a Magyarország–Örményország (2:0) labdarúgó vb-selejtezőt Marco Rossi és a két gólszerző.

A magyar válogatott dominánsan, de elsősorban a türelemre építve, megérdemelten nyerte meg az örmények elleni mérkőzést. A találkozón két NB I-es játékos, Lukács Dániel és Gruber Zsombor szerzett gólt. Így látták a mérkőzést ők, valamint Marco Rossi szövetségi kapitány.

A 29 éves Lukács Dániel szombaton másodszor volt válogatott és először kezdő. Marco Rossi bizalmát góllal hálálta meg. 

„Amikor Bendinél volt a labda (Bolla Bendegúz – a szerk.) kijjebb mozogtam, nehogy lesen legyek, de aztán láttam, hogy így is csak milimétereken múlt a dolog. Amikor megkaptam a labdát, csak arra gondoltam, hogy be kell rúgni. Szerencsére a kapufa velem volt, utána már csak rázott végig a hideg. Ez életem legszebb estéje, kiélvezem, de már készülődünk a portugálok elleni estére.ˮ

Kapcsolódó cikkünk

A magyar labdarúgó-válogatott 2:0-ra legyőzte Örményországot a Puskás Arénában rendezett világbajnoki selejtezőn.

Kulcsfontosságú mérkőzés várt szombaton a magyar labdarúgó-válogatottra az örmények ellen. Marco Rossi legénysége a szeptemberi terminusban összesen egy pontot gyűjtött, így mondhatni győzelmi kényszerben lépett pályára. Az olasz szakember dolgát rendkívüli módon megnehezítette, hogy a Sallai–Varga Barnabás–Szoboszlai hármasból csak utóbbira számíthatott, a másik kettő eltiltását töltötte. Rossi a szeptemberi védelmen nem változtatott, a középpályán szűrőként a Schäfer–Styles párosnak szavazott bizalmat, előttük Tóth Alex bizonyíthatott.

Csatárposzton viszont meglepőt húzott a szövetségi kapitány: kilencesként nem a paksi Tóth Barnát, hanem a Puskás Akadémia támadóját, a 29 éves, egyszeres válogatott Lukács Dánielt állította be.

A B-közép nem igazán akar megbékélni az MLSZ szurkolóellenesnek tartott intézkedéseivel, így a mérkőzés első öt percében nem volt hazai szurkolás. A lapos hangolatot ekkor felváltotta a tomboló szurkolás.

A 11. percben ziccerrel indult a magyar helyzetek sora, Szoboszlai labdaszerzése után Lukács nem tudott túljárni Avagjan eszén, csak szöglet lett a helyzetből… A sarokról aztán Szoboszlai majdnem gólt lőtt, a labda veszélyesen csapódott mellé pár centivel.

Az egyértelmű magyar mezőnyfölény negyed óra elteltével megszűnt, majd a vendégeknek is volt egy erősebb fázisa.

Bár a magyar válogatott volt a kezdeményezőbb, játéka túl óvatos, tapogatózó jellegű volt. Nagyon hosszú szünet után, a 34. percben Lukácsé volt a következő helyzet, amikor éles szögből megtornáztatta az örmény kapust. A 37. percben jött a második hazai ziccer, de az őrizetlen Szoboszlai öt méterről mellé gurította Bolla beadását. 

A második félidőnek Szoboszlai egyéni akciója (mellé) adta meg az alaphangot, de aztán az első félidőhöz hasonló mederben folytatódott a mérkőzés. Az örmények fókuszáltan védekeztek, de az 56. percben hibáztak: Bolla megtalálta a rést, és ziccerbe hozta a befelé mozgó Lukácsot, aki a kapusal szemben higgadt maradt és értékestette a ziccert – 1:0.

Nem mondhatni, hogy a magyar válogatott ráült volna az eredményre vagy hogy az örmények feltámadtak volna – minden ugyanúgy maradt, a következő nagy hazai lehetőség Willi Orbán fejese volt. A 70. percben eljöhetett volna a slovanista Barszegjan nagy pillanata is, de nem talált kaput. Három perccel később is Barszegjan volt a főszereplő: az örmények lekontrázták a magyar válogatottat, de túlbonyolították a góllal kecsegtető helyzetet.

A hazaiak a 83. percben megszerezhették volna a második gólt, de Nagy Zsolt fejese a kapufán végezte. Az utolsó percek többnyire eseménytelenül teltek, ami tökéletesen megfelelt Szoboszlaiéknak, és a slusszpoén is végül a hazaiaké volt: az első gólt szerző Lukács cseréje, Gruber Zsombor is higgadt tudott maradni a kapussal szemben, és kihasználta a kínálkozó ziccert, 2:0.

A magyar válogatott megszerezte első győzelmét, három forduló után négy pontja van. A csapat kedden Portugáliában folytatja vb-selejtezős szereplését.

Gólszerzők: Lukács (56.), Gruber (90+4.)

Jv.: Kavanagh (angol), 57 825 néző

Sárga lap: Haratyunjan

MAGYARORSZÁG: Tóth Bal.–Nego, Orbán, Szalai, Kerkez (90. Dárdai)–Schäfer, Styles (75. Vitális)–Bolla (75. Osváth), Tóth A. (62. Nagy Zs.) Szoboszlai–Lukács (62. Gruber)

ÖRMÉNYORSZÁG: Avagjan–Hovanniszjan, Muradjan, Haratyunjan (86. Miranjan), Pilojan–Bicsakcsjan (59. Szerobjan), Iwu (79. Muradjan), Szpercjan–Barszegjan (79. Ranos), Zelarjan (59. Sagojan), Tikinzjan

Magyarország–Örményország 2:0 (0:0)

„Amikor pályán voltam, inkább már arról szólt a játék, hogy az örmények tartották a labdát. Voltak helyzeteik is, mi pedig védekeztünk. A végén viszont éreztem, hogy ha egyszer elfutok, akkor abból veszélyes tudok lenniˮ – fogalmazott Gruber Zsombor, a második gól szerzője. A Ferencváros támadója szerint végig érződött, hogy gólra hajt a magyar csapat. Hozzátette, két nehéz idegenbeli mérkőzés következik, de mindenki eltökélt. Mivel szeptemberben partiban tudtak lenni a portugálokkal, nincs okuk félni.

„Meg tudjuk csinálni.ˮ

Marco Rossi szövetségi kapitány a mérkőzés előtt dominanciát, de türelmességet várt el csapatától. A lefújás után elmondhatjuk, hogy teljesült a kérése.  „Az első félidőben jól tartottuk a labdát, kevés kockázatot vállaltunk, megpróbáltuk forgatásokkal kimozdítani az ellenfél játékosait a védekező pozíciójukból, de a kialakított két-három helyzetnél nem volt sikeres a befejezésünk – idézi a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapja Rossit. A szövetségi kapitány szerint az örmény válogatottnak megvolt a minőség, jó védekezésük gyors ellentámadásokkal párosult, viszont akár már korábban is le lehetett volna zárni a mérkőzést. 

„A lényeg, hogy megszereztük a három pontot, de az látszott, hogy idegenben nagyon nehéz lesz nyerni, vagy akár csak döntetlent elérni ellenük.”

Ezek után meglepő lenne, ha a megszokott alapcsapatát felforgatná a szövetségi kapitány. Dibusz előtt a védelemben szinte biztosan Kerkez, Szalai Attila, Orbán, Nego és Bolla kap szerepet, akik közül utóbbi kettő támadásban feljebb húzódik majd. 

A középpályán csak az a kérdés, hogy Schäfer és Szoboszlai mellett Styles, esetleg Tóth Alex lesz-e ott a kezdőben, elöl viszont Sallai és Varga helye borítékolható.

Esélyek és veszélyek

Az eredmény szempontjából a legfontosabb, hogy a magyarok ne szenvedjenek vereséget. Ha nyerni tudnak, miközben Portugália Dublinban győz az írek ellen, minden lényeges kérdés eldől majd. 

Ebben az esetben Cristiano Ronaldoék megnyerik az F csoportot, Schäferék pedig biztosítják második, pótselejtezőt érő helyüket a tabellán. 

Egy döntetlen esetén Magyarország csak akkor csúszna le a második helyről, ha Írországban hazai siker születne. De ebben az esetben, csakúgy, mint egy vereségnél, vasárnap dőlne el, ki végez Portugália mögött.

A találkozó játékvezetője, a spanyol José María Sánchez Martínez lesz. Ugyan az Ibériai-félszigetről érkező bírókról az utóbbi években egyöntetűen rossz vélemény alakult ki, a 42 éves sípmestert jelenleg hazája legjobbjai közt tartják számon. Sánchez Martínez minden bizonnyal ott akar lenni a jövő évi vb-n, így neki is szüksége lesz a jó teljesítményre. Az idei szezonban 8 mérkőzésen fújta már a sípot, amelyeken 24 sárga lap mellett 1 pirosat osztott ki. 

A magyarok részéről Dibusz, Szalai, Szoboszlai, Styles és Lukács van veszélyeztetett helyzetben. 

Ha közülük valaki besárgul Jerevánban, ki kell hagynia az írek elleni, vasárnapi találkozót.

Kapcsolódó cikkünk

A magyar labdarúgó-válogatott 2:0-ra legyőzte Örményországot a Puskás Arénában rendezett világbajnoki selejtezőn.

Kulcsfontosságú mérkőzés várt szombaton a magyar labdarúgó-válogatottra az örmények ellen. Marco Rossi legénysége a szeptemberi terminusban összesen egy pontot gyűjtött, így mondhatni győzelmi kényszerben lépett pályára. Az olasz szakember dolgát rendkívüli módon megnehezítette, hogy a Sallai–Varga Barnabás–Szoboszlai hármasból csak utóbbira számíthatott, a másik kettő eltiltását töltötte. Rossi a szeptemberi védelmen nem változtatott, a középpályán szűrőként a Schäfer–Styles párosnak szavazott bizalmat, előttük Tóth Alex bizonyíthatott.

Csatárposzton viszont meglepőt húzott a szövetségi kapitány: kilencesként nem a paksi Tóth Barnát, hanem a Puskás Akadémia támadóját, a 29 éves, egyszeres válogatott Lukács Dánielt állította be.

A B-közép nem igazán akar megbékélni az MLSZ szurkolóellenesnek tartott intézkedéseivel, így a mérkőzés első öt percében nem volt hazai szurkolás. A lapos hangolatot ekkor felváltotta a tomboló szurkolás.

A 11. percben ziccerrel indult a magyar helyzetek sora, Szoboszlai labdaszerzése után Lukács nem tudott túljárni Avagjan eszén, csak szöglet lett a helyzetből… A sarokról aztán Szoboszlai majdnem gólt lőtt, a labda veszélyesen csapódott mellé pár centivel.

Az egyértelmű magyar mezőnyfölény negyed óra elteltével megszűnt, majd a vendégeknek is volt egy erősebb fázisa.

Bár a magyar válogatott volt a kezdeményezőbb, játéka túl óvatos, tapogatózó jellegű volt. Nagyon hosszú szünet után, a 34. percben Lukácsé volt a következő helyzet, amikor éles szögből megtornáztatta az örmény kapust. A 37. percben jött a második hazai ziccer, de az őrizetlen Szoboszlai öt méterről mellé gurította Bolla beadását. 

A második félidőnek Szoboszlai egyéni akciója (mellé) adta meg az alaphangot, de aztán az első félidőhöz hasonló mederben folytatódott a mérkőzés. Az örmények fókuszáltan védekeztek, de az 56. percben hibáztak: Bolla megtalálta a rést, és ziccerbe hozta a befelé mozgó Lukácsot, aki a kapusal szemben higgadt maradt és értékestette a ziccert – 1:0.

Nem mondhatni, hogy a magyar válogatott ráült volna az eredményre vagy hogy az örmények feltámadtak volna – minden ugyanúgy maradt, a következő nagy hazai lehetőség Willi Orbán fejese volt. A 70. percben eljöhetett volna a slovanista Barszegjan nagy pillanata is, de nem talált kaput. Három perccel később is Barszegjan volt a főszereplő: az örmények lekontrázták a magyar válogatottat, de túlbonyolították a góllal kecsegtető helyzetet.

A hazaiak a 83. percben megszerezhették volna a második gólt, de Nagy Zsolt fejese a kapufán végezte. Az utolsó percek többnyire eseménytelenül teltek, ami tökéletesen megfelelt Szoboszlaiéknak, és a slusszpoén is végül a hazaiaké volt: az első gólt szerző Lukács cseréje, Gruber Zsombor is higgadt tudott maradni a kapussal szemben, és kihasználta a kínálkozó ziccert, 2:0.

A magyar válogatott megszerezte első győzelmét, három forduló után négy pontja van. A csapat kedden Portugáliában folytatja vb-selejtezős szereplését.

Gólszerzők: Lukács (56.), Gruber (90+4.)

Jv.: Kavanagh (angol), 57 825 néző

Sárga lap: Haratyunjan

MAGYARORSZÁG: Tóth Bal.–Nego, Orbán, Szalai, Kerkez (90. Dárdai)–Schäfer, Styles (75. Vitális)–Bolla (75. Osváth), Tóth A. (62. Nagy Zs.) Szoboszlai–Lukács (62. Gruber)

ÖRMÉNYORSZÁG: Avagjan–Hovanniszjan, Muradjan, Haratyunjan (86. Miranjan), Pilojan–Bicsakcsjan (59. Szerobjan), Iwu (79. Muradjan), Szpercjan–Barszegjan (79. Ranos), Zelarjan (59. Sagojan), Tikinzjan

Magyarország–Örményország 2:0 (0:0) Veszélytelen örmények

Jóval élesebben is kezdték a találkozót, mint a némileg tartalékosan felálló örmények. Veszélyes, gyors akciókat vezettek, amelyek végén azonban – Bolla 3. perces lövését leszámítva – nem jutottak el a befejezésig. Ha pedig néha mégis igen, a hazaiak belevetődtek a lövésbe (Szoboszlai) vagy pontatlan volt a fejes (Varga B.).

A félidő derekára kissé ellaposodott a meccs, amely addig sem hozott helyzeteket – de azt is mondhatjuk, a magyarok picit altattak: a 33. percben ugyanis Szoboszlai beadását a védőjét megelőző Varga fejelte szép mozdulattal a kapuba 10 méterről – 0:1.

Az örmény kapus, Avagjan hosszas ápolása után az örmények próbálták átvenni a játék irányítását, de statikus futballjuk egyáltalán nem volt veszélyes. Ellenben ha Sallaiék megindultak a kapujuk felé, a telt házas Vazgen Szargszjan-stadion 13 ezer hazai nézője (900-an voltak a magyar drukkerek) füttyszóval, sípokkal és sikításokkal igyekezett segíteni kedvenceinek, hogy kibekkeljék az adott támadást. Schäfer pöckölését leszámítva azonban nem jutottak el újabb befejezésig Rossi védencei.

Cserék futószalagon

Az olasz szakembernek nem volt oka változtatni a szünetben: ahogy azt lapunkban is megjósoltuk, Kerkez, Szalai és Orbán mellett Bolla és Nego operált a két szélen, Schäfer és Szoboszlai mellé Styles került be középre, elöl pedig Sallai és Varga rohamozott továbbra is.

A kisebb örmény rohamokra aztán Rossi mégiscsak cserével reagált, Bolla helyére Lukács érkezett. De nem ő, hanem az addigi támadószekció járt egészen közel a második magyar gólhoz, Varga Sallainak, Sallai Szoboszlainak passzolta be a labdát, de a Liverpool hosszún érkező sztárja elől becsúszva menteni tudott az örmény hátvéd. 

A másik oldalon Szpercjan az első igazán veszélyes hazai lövést jegyezte (bár Dibusz csak biztosított, és továbbra sem kellett kaput eltaláló lövést hárítania, a bírók szögletet ítéltek).

Rossi a 70. percben is frissített, Styles és Sallai helyett Tóth Alex és Vitális Milán érkezett. Az örmény kapitány szintén húzott egy utolsót, a korábbi egy változtatás után hármas cserére szánta el magát. Az új játékosok közül Tóth hívhatta volna fel magára a figyelmet a leginkább, de a Fradi középpályása hajszállal mellélőtte Varga lekészítését. Nem sokkal később pedig gyakorlatilag indította egy hátrapasszal Tignizjant, de ő nem találta el a kaput.

A hajrában Orbánék rutinosan lehozták a meccset, a 94. percben pedig Elojan biztos ziccerben nem találta el a labdát. Magyarország így két 2:0-ás győzelem után ezúttal 1:0-ra verte meg Örményországot, és nagy lépést tett a csoport második helyének megszerzése felé, amelyet már csak Írország veszélyeztethet.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »