Bejegyzésében kiemelte, a nemzeti tanácsok jelöltje számára fenntartott kilencedik hely esetében, a kormánykoalíció képviselőit meggyőzték a VMSZ érvei, így győzött a normalitás, a józan ész és a matematika.
Megvédtük a nemzeti tanácsok akaratát – írta közösségi oldalán dr. Pásztor Bálint. A Vajdasági Magyar Szövetség elnöke annak kapcsán írta ezt, hogy a szerbiai parlamentben sor került a REM Tanácsa új tagjainak megválasztására.
Nyolc javaslattevő esetében az eljárás, amely több mint egy éven át tartott, szabályosan lezajlott – a testület így újra működőképes, a médiafelügyelet elláthatja feladatát, sőt az Európai Unióhoz való csatlakozás egyik klaszternyitásának utolsó feltétele is teljesült.
Bejegyzésében kiemelte, a nemzeti tanácsok jelöltje számára fenntartott kilencedik hely esetében, a kormánykoalíció képviselőit meggyőzték a VMSZ érvei, így győzött a normalitás, a józan ész és a matematika. Bizonyítást nyert, hogy 20 és 15 több mint 3, így sem az albán, sem a bosnyák jelölt nem került ma megválasztásra. A következő hetekben a procedúra megismétlésére kerül sor a kilencedik tag megválasztása érdekében, és ezt követően teljessé válhat a REM Tanácsa. Meggyőződésem, hogy a nemzeti tanácsok akaratának megfelelő döntés születik és hamarosan, újabb parlamenti eljárást követően, Bodzsoni István is helyet foglalhat a REM testületében – zárta sorait a VMSZ elnöke.
Forrás: Pannon RTV
The post Dr. Pásztor Bálint: Megvédtük a nemzeti tanácsok akaratát appeared first on Külhoni Magyarok.
Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »


