Babiš nem adja a birodalmát – az összeférhetetlenséget majd megoldja „valahogy”

Babiš nem adja a birodalmát – az összeférhetetlenséget majd megoldja „valahogy”

Andrej Babiš, az ANO mozgalom elnöke és a cseh kormányfői poszt várományosa ismételten kijelentette, hogy nem fogja eladni az Agrofert holdingot, és az összeférhetetlenségi kérdést a cseh és az európai jogszabályokkal összhangban kívánja rendezni. A politikus erről csütörtökön közzétett videóüzenetében beszélt a közösségi médiában.

Babiš közlése szerint megoldási terve nem az államfőnek, hanem a nyilvánosságnak szól, de részleteket továbbra sem árult el. A videóban elsősorban az ANO októberi választási eredményére reflektált, és megköszönte a választóknak a „történelmi győzelmet”.

„Többször elmondtam már, hogy nem fogom eladni az Agrofertet. Az összeférhetetlenséget a hazai és az európai jogszabályoknak megfelelően fogom rendezni”

– hangsúlyozta a kormányfői poszt várományosa, majd hozzátette:

A politikus 2017 februárjában helyezte az Agrofert-részvényeit két bizalmi alapba – az AB private trust I és II alapokba –, hogy megfeleljen az akkor szigorított összeférhetetlenségi törvénynek. Bár formálisan átadta a tulajdonjogot, befolyását megőrizte. Idén októberben bejelentette, hogy ismét egyedüli tulajdonosa az Agrofertnek, és olyan lépéseket tesz, amelyekkel szerinte elkerülhető az újabb jogi konfliktus.

Hírdetés

Petr Pavel köztársasági elnök ugyanakkor nyilvános megoldást vár a politikustól. A két vezető szerdai találkozója után a Hrad közölte: ha Babiš olyan konkrét lépéseket tesz, amelyek „egyértelműen mutatják a szándékot az összeférhetetlenség rendezésére”, és ha ezek összhangban vannak a törvényekkel, akkor az elnök késedelem nélkül kinevezi miniszterelnökké.

Pavel egyúttal arra is kérte Babišt, hogy a formálódó koalíció programnyilatkozatát egészítsék ki az Ukrajna elleni orosz agresszióval kapcsolatos állásfoglalással, valamint a NATO-szövetségi kötelezettségek és a védelmi kiadások növelésének vállalásával.

Babiš közölte, hogy az államfő észrevételeit továbbítja a koalíciós partnereknek, az SPD-nek és a Motoristé mozgalomnak, és még a nap folyamán egyeztetnek a módosításokról.

ČTK

Nyitókép forrása: profimedia.cz


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »